8. Kilenc nap múlva

Hiccup kezéről, már két napja leszedték a gipszet. Szombat reggel, a fiú már megpróbált felemelni könnyebb tárgyakat, kisebb-nagyobb sikerrel.
Vasárnap reggel, egy hűvös, szeles időre virradt nap volt.
Hiccup még mindig aludt. Keze fel volt függesztve, nehogy kiújuljon a sérülése. Takaróját lerúgta magáról, mert borzalmasan melege volt...még az éjszaka közepén. Most már viszont majd megfagyott, de szerencsére olyan mélyen aludt, hogy ezt észre sem vette...
Valka nagyon aggódott a fia miatt. Tudta, hogy elvileg már egybeforrtak a csontjai, mégis majd' belehalt az aggodalomba. Ránézett az órára, ami azt jelezte, hogy hajnali hat óra van. A nő szemében pedig ez azt jelentette, hogy két órája nem nézett rá Hiccupra. Felrohant a lépcsőn és bekopogtatott a fia szobájának ajtaján. Nem érkezett válasz, ezért halkan lenyomta a kilincset, és benyitott.
-Jó reggelt! -ült le az ágy végébe a nő. -Hogy vagy?
Hiccup kitörölte a szemeiből az álmot, majd fáradtan felült.
-Voltam már jobban is.
-Vállad? -vette ki a tartóból Hiccup karját Valka, majd óvatosan letekerte róla a gézt.
-Tűrhető. -felelte röviden a fiú. Látszott rajta, hogy még nagyon fáradt. -Anya...te megengednéd, hogy ittmaradjak?
-Hiccup már megint ez a téma? Nem emlékszel, hogy ebből lett a gond? -rakta le a fiú karját a térdére Valka. Hiccup csak bólintott, jelezve, hogy nagyon szeretné tudni a választ. -Hahh...én felőlem maradhatnál. De...tudod, hogy apád milyen. Azt akarja, hogy...
-Úgy nőjek fel, ahogy ő. -fejezte be a mondatot a fiú, majd ő is sóhajtott. -De én nem akarom. Én nem...nem akarok úgy felnőni ahogy ő. Én teljesen más vagyok mint apa. És...
-Nem akarnád itthagyni Astridot. -fejezte be most Valka, fia mondatát. Mindketten elmosolyodtak.
-Igen. -vakarta meg a tarkóját a fiú. -Anya...azt hiszem, hogy életemben először szerelmes vagyok.
"Elszóltam magam! Már megint elszóltam magam!" motyogta a fiú magában.
-Még jó, hogy szerelmes vagy a barátnődbe! -csapta össze a két kezét a nő. Hiccup úgy elvörösödött, hogy az arca színe, lassan egyszínű lett egy eper színével. Valka összehúzta a szemöldökét, majd gyanakodva nézett a fiára. -Rendben Hiccup...mit titkolsz előlem?
-Mi?! Én titkolok? Dehogy én nem... -dadogott a fiú. -Nem titkolok előleg semmit anya...
-Fiam ismerlek már. Akkor szoktad a tarkódat vakargatni, ha elhallgatsz valamit. Szóval?
Hiccupnak csak most tűnt fel, hogy tényleg a tarkóját vakarja, ezért azonnal elkapta a kezét és idétlenül mosolygott az anyjára. Bár tudta, hogy ez semmit sem fog segíteni rajta.
-Lehet...és a lehetet nyomatékosan és hangsúlyosan mondom...lehet, hogy...nem járunk Astriddal. -utolsó szavai után, Hiccup arra számított, hogy kap egy hatalmas pofont, de helyette...semmi nem történt. Anyjára nézett, aki teljesen lefagyott és gondolkodott valamin.
-De...de a csók...és ahogy egymásra néztek...meg a kórházos jeleneteitek... -sorolta a nő. -Mind...hazugság volt...
-Nem...volt hazugság. -jelentette ki Hiccup magabiztosan. -Ugyanis...én már egyszer megcsókoltam Astridot, még AZ előtt...tudod. Csak még nem akartam ilyen nagy lépést tenni. És én szerelmes vagyok belé, de nem tudom, hogy ő, hogy érez.
-És ezt mind azért csináltátok,...hogy maradj? -kérdezte Valka felcsillanó szemmel. Hiccup meg sem szólalt, csak bólogatott. -Ez most sok mindent megváltoztatott bennem.
-De...ugye nem negatív irányba? -kérdezte aggodalmasan a fiú. A nő a fejét rázta, Hiccup pedig egy hatalmasat sóhajtott.
Csend honolt a szobában. Valka elővett egy új adag gézet, majd elkezdte vele betekerni a fiú karját. Egyikőjük sem tudta mit kéne mondania a másiknak. Hangos dobogás hallatszott, majd kopogás az ajtón.
-Gyere be! -kiáltotta Valka, még mindig fia karját tekergetve.
Kinyílt az ajtó és belépett rajta Astrid. Hiccup azonnal elmosolyodott, és azt hitte kiugrik az ágyból, odarohan a lányhoz és megöleli, de ebben anyja is visszatartotta, meg a karja is. Valka is elmosolyodott, majd újra megszólalt. -Megjött a csinos álbarátnő! Gyere beljebb Astrid, gyere!
Astrid teljesen lefagyott: fogalma sem volt, honnan tud arról a nő, hogy igazából nem járnak Hiccuppal. Gyanakodva nézett a fiúra, aki csak elővette a bamba mosolyát és várta, hogy Astrid mikor fogja leütni. Egyeblőre semmi nem történt, csak annyi, hogy a lány nyomott egy puszit Hiccup homlokára, majd odahúzott magának egy széket a fiú ágya másik oldalára.
-Öhm... -köszörülte meg a torkát a lány. -Történt...valami?
-Azon kívül, hogy anya kierőszakolta belőlem, hogy mondjam el, hogy tényleg együtt vagyunk-e és én azt mondtam, hogy nem...nem igazán. -dühöngött Hiccup. Astrid egy percig csak bambult maga elé, majd mikor visszajött a földre, lekevert egyet a fiúnak. -Most meg mi bajod van?
-Á semmi, Hiccup semmi...ugyan miért lenne okom dühöngeni? -kezdte drámai hangon a lány. -Csak konkrétan leguktattál minket, miközben mindenkinek a szemébe hazudtuk, hogy együtt vagyunk. Te meg gondolsz egyet, és elmondasz mindent! Akkor miért rángattál bele ebbe az egész cirkuszba?!
-Astrid, nyugalom...anya nem fogja elmondani senkinek, nem olyan fajta. -állt fel Hiccup, immáron bekötött jobb felkarral. -Ugye?
-Nem fogom elmondani senkinek. -jelentette ki a nő, majd visszanyomta fiát az ágyba. -Neked viszont ágyban a helyed, fiatalember!
-De anya! -nyafogott a fiú. -Először is már nem vagyok gyerek. Másodszor pedig, a karom rendben van. És egy hét lemaradásban vagyunk a versenyben. Július 2.-án kezdődik a selejtező kör, tehát neki kéne kezdeni végre az edzéseknek.
Valka felhúzta a fiát az ágyból, majd nyomott egy puszit a homlokára és két kezével felemelte a fejét.
-Menj. De apád meg ne tudja, mert keresztbe lenyel! Na gyerünk, sipirc!
Hiccup majdnem kiugrott a bőréből. Egy piros-szürke melegítő alsóval és felsővel, valamint egy nagy vastag zoknival elindult a fürdőszobába, hogy felöltözzön. Hallotta, hogy Astrid és Valka beszélgetnek egymással, de azt nem hallotta, hogy miről, és csak remélni tudta, hogy nem valami kínos történet kicsi korából. Mikor kész lett, izgatottan kilépett az ajtón, ledobta a pizsamáját az ágya végébe, majd kérdezett.
-A kisasszonynak kérvényt kell benyújtani, vagy magától is hajlandó elfáradni a biciklipályára?
-Én a kérvényt másra használnám fel ha nem gond... -piszkálta a körmét a lány, majd közelebb sétált a fiúhoz. -Ja, és...ezt -ütötte karon Hiccupot Astrid. -mert halálra ijesztettél.
-Hé ez nem...! -kezdett el kiabálni a fiú, de a torkán akadt a szó, mikor a lány nyomott egy lágy, hosszú és szenvedélyes puszit az arcára.
-Ezt meg...minden egyébért. -söpörte el a szemébe lógó szőke tincseit Astrid, majd hozzátette. -Ez már kijárt neked egy ideje.
-Mármint melyik? -kérdezte gúnyosan a fiú, mire Astrid majdnem megint leütötte. -Jó, jó csak poén volt...nem kell rögtön mellre szívni...
Hiccup egy pillanatra az anyjára pillantott, aki megforgatta a szemét a két fiatal viselkedése láttán. A fiú elmosolyodott, majd mikor újra visszatért a földre, elindult az ajtó felé.
-Öhm...anya! Ebédre visszajövök! Ha keresel, a pályán vagyunk. -fordult még vissza a folyosóról a fiú.
-Rendben. Astrid! -kiáltott az elinduló lány után. -Téged is várunk ebédre!
-Jó, köszönöm! -felelt Astrid, majd Hiccup után indult a pálya felé.

-Gyerünk gyorsabban, gyorsabban! -kiáltozta Astrid Hiccupnak.
A fiú már néhány órája rótta a köröket, a lány pedig folyamatosan ordítozta az instrukciókat. Hiccup folyamatosan lihegett és már a lábával is csak úgy hajtott, mint egy robot. Lassan nem bírta tovább, és úgy érezte, hogy még egy perc és leugrik a vadiúj Hofferson-féle biciklijéről és napokig a porban fog feküdni.
-Hiccup mit csinálsz? -ordítozta Astrid. -Azt mondtam gyorsabban, nem azt, hogy lassabban!
Hiccup válaszolt volna, ha lett volna rá ereje. De még megszólalni sem tudott, nemhogy kiabálni. Viszont bizonyítani akart Astridnak, és nem akart gyengének látszani előtte. Majd' kiköpte a tüdejét, mégis felállt és próbált úgy tekerni, hogy gyorsabb legyen. A szél már kifújta a száját, vörös volt a füle a hidegtől és már a keze is szinte odafagyott a kormányra, de csak tekert, mint valami bolond.
-Jó, állj, állj, állj! -intette le a lány a fiút. Hiccup azt hitte ez valami áldás, és úgy ahogy az előbb elgondolta magában, kitámasztotta a biciklijét és lefeküdt a porba. -Pihenj egy öt percet, aztán folytatjuk.
Hiccup még két perccel a bicikliről való leszállás után is lihegett, mint valami kutya. Viszont a porban fekvés nem volt a legjobb ötlet, ugyanis a föld nagyon hideg volt. Ezért fel is ült guggolásba
-Astrid...nem tudom,...hogy vagy vele...de...én ehhez nem vagyok...hozzászokva... -lihegte Hiccup, majd felállt és kirúgta a biciklije támasztékát. -Nem lehetne...egy kicsit...lazábbra venni...a tempót?
-Hiccup, egy egész hétnyi lemaradásban vagyunk. Pont az a célunk, hogy behozzuk ezt, és ehhez bizony mindennapos kemény edzés kell. -felelte lazán a lány.
-De ez nem egy páros verseny? -kérdezte értetlenkedve Hiccup.
-De, páros verseny. -válaszolta. -Páros váltóverseny. Az első ember teker először egy kilométert, ahol a másik már várja és váltja, majd a kettes ember is teker ugyanannyit. Ez az első forduló. Az egész négy fordulós, és folyamatosan növekszik egy kilométerrel a táv, érted?
-Öhm...nagyjából... -motyogta Hiccup, majd zavartságábab megvakarta a tarkóját. -Tehát neked is és nekem is fejenként tíz kilométert kell kőkeményen tekerni.
-Hát...az attól függ. -cipzározta be a lány kék-fekete melegítőfelsőjét. -Ugyanis a második fordulóba, csak az a pár jut tovább, aki az első harminc helyen végez, az átlagosan negyven, negyvenöt jelentkező kettősből. Aztán a másodikból a harmadikba már csak az első huszonöt, a harmadikból a negyedikbe pedig az első húsz pár jut be. Onnan pedig már csak tizenöt a középdöntőbe. Szóval...nem épp a legegyszerűbb oda bejutni.
-Hát igen... -sóhajtott Hiccup. Elszánta magában, hogy most addig füg tekerni, amíg ki nem töri a lábát is. Nagy levegőt vett, megtörölte az orrát, kicsit felmelegítette a tenyereit és a füleit, és a következő pillanatban már a járművén ült, készenállva a tréningre. -Akkor szívjuk fel magunkat és hajrá!
-Öhm... nekem még el kellene mennem a bicajomért. Addig tekerj egy kicsit nyugodtan. -mutatott a Hofferson birtok irányába a lány, majd el is rohant, meg sem várva Hiccup válaszát.

Astrid öt perc után sem jött vissza, Hiccup pedig folyamatosan rótta a köröket. Már vagy tizenötször elhajtott a start vonal előtt, de tizenhatodszorra, már valaki más is ott volt. Hiccup leugrott a biciklijéről, azt hitte, hogy végre megjött Astrid, és elkezdte kitolni a járművét a pálya széléhez. Ott viszont nem Astridot találta, hanem Eretet, illetve egy éppen akkor érkező fiút.
-Hé Eret! Nem unod még a repülőutakat? -szólt oda a fiúnak Hiccup, majd kitámasztotta a kerékpárját.
-Ó, nézd ki van itt! -mutogatott gúnyosan Eret, majd hátrafordult a haverjához. -Látod Seb, róla meséltem. Ő itt a rocker srác.
-Hiccup. -helyesbített a fiú. -A nevem Hiccup.
-Tartogasd az okoskodásodat a versenyre, nem mintha ott sokat érnél vele, de legalább személyesen láthatom ahogy megőrülsz! -gúnyolódott Eret, majd pacsizott egyet Sebbel. -Ja tényleg! Hiszen te nem is tudsz jelentkezni! Ugyanis ez egy páros verseny rocker srác! Ide két embernek kell menni együtt. -Hiccup felvette a komoly arcát és visszaszólt.
-Ne örülj annyira, mert már van párom.
-Ó, most mit csináljak? Ijedjek meg? -ütötte meg a fiú vállát Eret. -Na és ki a párod? A törött karod?
-Nem tudom, de szerintem Astrid nem hasonlít a karomra. -jelentette ki lazán Hiccup, majd megveregette a vállát. Eret olyan fejet vágott, mintha most készülne meghalni.
-Most csak próbálsz megijeszteni? -köszörülte meg a torkát a fiú. -Mert ha igen, akkor nem sikerült.
-Aha, azt vettem észre. Azért nézel úgy mintha, a halál nézne veled farkasszemet, ugye? -gúnyolódott most Hiccup. Eret viszont kitartóbb volt ennél, és tovább veszekedett a vetélytársával.
-Astrid nem indulna el egy ilyen, nyomival mint te! -magyarázta, majd kihúzta magát. Hiccup viszont csak kuncogott egyet magában és megfogalmazott egy olyan mondatot, amitől szerinte biztos felhúzta volna magát a nagy szájhős.
-Ó tényleg? Akkor csak poénból ölelget, puszilgat és poénból csókolóztunk kétszer is...ezt biztos azért csinálja, mert utál...
Ereten látszott, hogy ha Seb nem tartja vissza, addig üti Hiccupot, amíg lélegzik. Viszont a másik fiú arcán, egy széles és elégedett mosoly terült el.
-Eret nyugalom... -húzta vissza az őrült fiút Seb, nehogy megverje Hiccupot. -Majd a pályán megmutatod, hogy jobb vagy.
-Egyetértek. -bólogatott Hiccup. -A pályán legyél majd nagylegény, ne pedig itt. És egyébként is, hatalmas hős lennél, ha kettő az egy ellen megvernétek...Na de...én most folytatom az edzést, ha nem bánjátok. Találkozunk a pályán!
Hiccup maga sem hitte el amit csinált. Ugyanis kezet nyújtott Eretnek. Seb próbálta rávenni a barátját, hogy rázzon kezet a fiúval. Végül sikerült is neki és a két fiú, erősen szorítva egymás kézfejét, mélyen egymás szemébe néztek.
-Találkozunk a pályán... -motyogta Eret, majd Sebbel együtt elviharzott.
Hiccup már indult volna vissza a biciklijéhez, mikor azonban újra megjelent valaki. Egy fekete hajú, kék szemű, izmos és Hiccupnál kicsit alacsonyabb srác.
-Ez meg mi volt? -kérdezte, miközben a bambuló fiú mellé sétált.
-Csak jött keverni a bajt. -felelte Hiccup, majd kezet nyújtott az idegennek. -A nevem Hiccup.
-Snotlout. -fogott kezet a két fiú. A barna hajú, majdnem elnevette magát az újfiú neve hallatán, de visszanyelte a kuncogását is, nehogy neki is olyan legyen a kapcsolata Snotlouttal, mint Astridnak. -A versenyre készülsz?
-Igen arra. -válaszolt Hiccup egyhangúan.
-Astriddal igaz? -kérdezett újra a fiú, mire a másik válasza, csak egy bólintás volt. -Gondoltam. Astrid másról se beszél, csak a versenyről, rólad, meg a kartörésedről. Oda van érted.
-Az nem olyan biztos. -húzta el a száját Hiccup, majd odasétált a biciklijéhez. -De...adok neked egy tanácsot: engedd el. Ha nem szeret, akkor nem érdemes évekig küzdeni érte. Ha ennyi idő alatt nem változott a véleménye, akkor most sem fog. És...biztos van még egy csomó olyan lány, aki odavan érted, csak nem veszed észre őket.
-Tudod...ez nem is olyan rossz tanács...
Hiccup és Snotlout nevetett egyet, majd az előbbi már ugrott volna fel a biciklijére, mikor végre megjött Astrid, és lefékezett a két fiú előtt.
-Na végre kisasszony! -kezdte gúnyosan Hiccup. -Azt hittem már elfelejtetted a szuperfontos, és szuperkemény edzésünket!
-Hahaha poénzsák! -gúnyolódott most Astrid. -A szüleidtől jövök, és anyád üzeni, hogy mehetünk ebédelni!
-Rendben akkor...szia Snotlout! -pacsizott le a fiúval Hiccup, majd felugrott a biciklijére. -Jó edzést!
-Nektek meg jó étvágyat! -mondta Snotlout, majd ő is felült a kerékpárjára, és elkezdte róni a köröket...