6. Családi dráma

Hiccup és Astrid, a pálya felé sétáltak. A fiú már hosszú percek óta a sétáló lányt figyelte, ami egyenlőre a bámultnak nem tűnt fel. Hiccupnak ennyi szerencséje volt, mert különben már lenne még egy megrándult válla. A fiú ostobának érezte magát, amiért folyamatosan egy lányt bámult, de most már biztosan tudta, hogy amit Astrid iránt érez, az több mint barátság. Olyan, amit még soha nem érzett lány iránt. Szerelem. Egyértelművé vált számára, hogy ez nem az első találkozásnál történt vele, hanem amikor közelebbről is megismerte. Amikor megtudta, hogy a nehéz helyzetekben is milyen erős volt, és, hogy öt év alatt, olyan erős lett a gyerekkori kapcsolatuk, hogy most már nem kellett neki egy nap és azonnal rájött arra, hogy helyes döntés volt otthagyni Tyrát abban a buliban, mert különben nem találkozik Astriddal.
Hirtelen megcsörrent a zsebében a telefonja: megint Harald írta. Hiccup és Astrid is megállt egy helyben és csak értetlenül néztek egymásra. Csak egy SMS volt, amiben ez állt:
"Gyere ki a reptérre most!"
Hiccup nem értette az egészet. Harald ideutazott volna? De miért? Hogy felszedje magának Astridot? Az utolsó gondolatot a fiú rögtön el is vetette, mert tudta, hogy a barátja mindenben mellette állna és a legfőbb az, hogy eszébe sem lett volna keresztbe tenni a fiúnak.
-Ki az és mit írt? -kérdezte Astrid, Hiccupra meredve.
-Harald. Azt írja, hogy menjünk ki a reptérre, de azonnal.
-Akkor menjünk! -indult el a lány, de Hiccup megragadta a karját és megállította.
-Nekem ez furcsa. Minek repült volna több ezer kilométert, hogy idejöjjön? -húzta el a száját Hiccup.
-Lehet, hogy ő is büntetésben van, ahogy te. -ötletelt a lány, de látszott rajta, hogy csak poénból mondja. Hiccup őszintén elmosolyodott, majd egy lépést tett Astrid felé.
-Azt nem hiszem. Ő sokkal tisztelettudóbb srác mint én. Valószínűleg, ezért van az, hogy neki van csaja, nekem meg még egyáltalán nem is volt. Eszébe sem lenne szembeszállni a szüleivel, hidd el én már csak ismerem. Biztos, hogy nem ezért jött. Valami más van a dologban.
-Ha odamegyünk, megtudhatjuk. Vagy indítsunk egy nyomozó irodát? -kérdezte gúnyosan Astrid, majd játékosan megütötte Hiccup bal vállát. Mélyen egymás szemébe néztek.
-A nyomozó irodát inkább halasszuk...Vicces lenne, ha félnék a barátomtól, aki nem mellesleg, alacsonyabb és még gyengébb is nálam. -kuncogott a fiú. Mindezt csakis azért csinálta, nehogy valami hirtelen ötlettől vezérelve, megcsókolja a lányt, mert akkor aztán, Harald szavaival élve: "Tönkrevágná a kapcsolatukat.". De úgy érezte, hogy most még a terelés sem fog menni, annyi benne a késztetés. Mindenesetre, próbált nyugton maradni.
-Van nálad gyengébb ember? -gúnyolódott tovább a lány, majd ő is kuncogni kezdett. De a mosoly, egy perc alatt az arcára fagyott, ugyanis Hiccup...megfogta a kezét. -Hiccup...te meg mit csinálsz?
A fiú egy ideig nem felelt, csak vigyorgott és Astrid kék szemeit pásztázta. Igazából, nem is tudta a választ a kérdésre, mert maga sem tudta, hogy mi a fenét csinál. Egyszerűen nem tudta levenni a szemét a lányról, annyira gyönyörűnek találta. Mély levegőt vett, majd megszólalt.
-Őszintén? Fogalmam sincs. -kuncogott. Nem akart semmi hülyeséget csinálni, de akkora késztetés volt benne, mint még életében soha. Megint tett egy lépést a lány felé, majd újra megszólalt. -Figyelj...lehet, hogy ez nem fog neked tetszeni, de nekem ezt muszáj megtennem.
Mély levegőt vett, majd a fejével közelebb hajlott, a meglepődött és értetlenkedő Astridhoz. A következő pillanatban, már nagyon közel volt hozzá, az azt követőben pedig már ajkával érintette a lány ajkát. Megcsókolta.
Astrid egyáltalán nem ellenkezett, inkább meglepődött, ami Hiccupot is meglepte, de esze ágában sem volt megszakítani a pillanatot. Úgy érezte, mintha már évek óta erre várna, pedig még csak harmadik napja ismerte a lányt.
Astrid megszakította a csókot, de azonnal folytatta is, csak most már átölelve a fiút. Hiccup sem maradt tétlen, remegő kézzel megfogta a lány derekát, és az első csók, ettől a pillanattól átment kétperces smárolásba.
A fiú nagyon örült. A szemét nem nyitotta ki, de érezte, hogy Astrid ezt mind szenvedéllyel csinálja, nem pedig erőltetéssel.
Mikor szétváltak, Hiccup és Astrid is úgy mosolygott, hogy mindkettőjüknek fülig ért a szája.
-Öhm...én Öhm... -dadogott Hiccup, de igazából azt sem tudta, miért kezdett el beszélni. Astrid csak bambán nézte a fiút, aki egyszer jobbra, egyszer balra pillantott, de egyszerűen nem mert a lány szemébe nézni, mert a végén még tényleg lesz mégegy sérült végtagja. -Szerintem elindulhatunk a reptérre...nem?
-De...és öhm... -dadogott most Astrid vörös fejjel. -Mindegy...induljunk...
Hiccup most már teljesen biztos volt benne, hogy Harald, ha akarná se tudná tőle elvenni a lányt. Pontosan elég közel állt hozzá ahhoz, hogy egyetlen rossz mozdulat miatt, Astrid eltörje az egyik végtagját Haraldnak.

Pár perc múlva, mikor már csak pár méterre voltak a reptértől, Hiccup még mindig a csókon gondolkodott. Folyamatosan azt hajtogatta magában, hogy: "Megtörtént.", és tudta, hogy miután visszamennek a reptérről, első dolga lesz mindent megköszönni Deannek. Hiszen ha ő nincs, ez az egész meg sem történik. Ő ébresztette rá Hiccupot, hogy igenis küzdeni kell azért, akit szeret, és most történetesen Astrid az. Persze, nyilván mindent el fog mesélni az anyjának és az apjának is, és persze Harald sem maradhat ki az élményekből, de legelőször, mégis Deannel akart beszélni.
A két fiatal megállt egyhelyben, mikor látták, hogy egy hatalmas, piros-fehér repülő száll le, a repülőtérre. Hiccup kicsit kínosan érezte magát, amiért öt perccel ezelőtt megcsókolta a mellette állót, most pedig hozzá sem szól, de úgy érezte, hogy Astrid is ugyan ezt gondolta.
A repülő megállt, és kinyílt az ajtó is. Legelőször egy fiatal srác lépett ki belőle, és a gép hátuljához rohant, hogy kipakolja a csomagokat. Aztán jöttek az utasok. Mindenféle ember szállt ki, de ami Hiccupot érdekelte, az csak az utolsók között történt. Egy nagydarab szakállas férfi, egy vékony barna hajú nő és egy szőke hajú fiú lépett ki a gépből. Hiccup annyira meglepődött, hogy hirtelen mozdulni sem tudott. Azonban egy perc bámészkodás után, rohanni kezdett mint egy őrült és közben ezt kiabálta.
-Anya! Apa! Harald!
A fiú legelőször baráti öleléssel fogadta a barátját, majd megölelte az anyját.
-Hiccup! -örvendezett Valka. -Olyan jó látni téged!
-Három napja jöttem ide anya...
-Én az anyád vagyok, nekem még ez is sok. -nevetett a nő, majd újra megölelte Hiccupot.
-Fiam... -hajtotta meg a fejét Stoick. Hiccup lehajtotta a fejét, mert nem akart pofont kapni, de meglepetés érte: a férfi is megölelte. -Szeretnék bocsánatot kérni azért, ami történt.
-Nem érdekes apa. -mondta Hiccup. -Ha nem küldesz ide, akkor egy újabb unalmas nyaram lenne.
-Köszönöm, hogy megértesz, fiam. -ölelte meg a fiút a férfi. Hiccup úgy gondolta, ennél jobb napja nem is lehetne. Először kiderül, hogy egy hétig élete szerelmével fog dolgozni, majd Dean Hofferson olyanokat mesél neki, ami felért egy novellával, aztán megcsókolja Astridot, majd az apja végre megérti. Igen, merészen ki tudta jelenteni, hogy ez élete legjobb napja.
Idő közben Astrid odasétált az örvendező család és Harald mögé, amit Hiccup még észre sem vett, Stoick viszont annál inkább.
-Ki ez a gyönyörű lány, fiam? -kérdezte Astridra meredve. Hiccup megfordult, rámosolygott a lányra, majd odainvitálta őt maga mellé.
-Anya, apa ő itt Astrid Hofferson. A barátom. -mondta magabiztosan. Ezt már bátran ki tudta mondani, de azt, hogy: "Ő itt Astrid Hofferson, akit tíz perce lesmároltam.", annyira nem is illett oda, meg nem is akarta, hogy mindenki kínosan érezze magát. -Harald, neked már nem kell bemutatnom. Hiszen te már ismered, ha nem is személyesen.
A két jelen lévő felnőtt csak mosolygott, és úgy tűnt, hogy a kínos mondat nélkül is sikerült zavarba hozni Astridot. Hiccup a fejére csapott, majd intett Haraldnak és elrohantak a bőröndökért, amíg a többiek jól elbeszélgettek.
-Melyik három a tiétek? -kérdezte Hiccup, mire Harald rámutatott egy szürke, egy piros és egy barna bőröndre. -Rendben. Segíts!
Hiccup felemelte a barna és a piros utazótáskát, majd kinyitotta a húzókáját és húzni kezdte a csomagokat. Harald is hozta a sajátját, és szorosan Hiccup nyomában sétált.
-Te Hiccup, ez az Astrid élőbe mégszebb! -ámuldozott Harald, majd ránézett barátjára.
-Sajnálom, ő már az enyém. -jelentette ki kicsit nagyképűen a fiú. -És a szülei is nagyon kedvesek. Majd elmesélem.
Harald bólintott.
-Indulhatunk? -kérdezte Hiccup, mikor a két fiú odaért a három beszélgetőhöz. -Akármiről volt szó, azt útközben is meg tudjátok beszélni.
-Persze, menjünk fiam. -bólogatott Stoick, majd át akarta venni a bőröndöket, de Hiccup elhúzta a kezét, jelezve, hogy ő szeretné vinni. A férfi elmosolyodott, majd elindult Hiccup és Astrid nyomában.

-Szóval apa...szeretnék kérdezni valamit. -motyogta Hiccup, úgy, hogy csak a férfi hallja.
-Mondd nyugodtan, fiam. -felelte a férfi, miközben lelasított és lehajolt a fiához.
-Miért nem meséltetek nekem Astridról? Tudom, hogy itt laktunk, azt is tudom, hogy egy farkastámadás miatt költöztünk és azt is tudom, hogy Astrid majdnem depressziós lett attól, hogy elmentünk. Ne próbáld meg titkolni. Tehát...bökd ki! -nézett komolyan az apjára Hiccup, és idegesen várta a választ. Stoick hallgatott mint a sír. Valószínűleg ő sem tudta, mit kellene erre a kérdésre válaszolni.
-Azt hiszem,...hogy ezt nem itt kéne megbeszélnünk... -motyogta, de Hiccup megállt és ráordított a saját apjára.
-De! De igenis itt kell megbeszélnünk és most! -kiabált. Nem zavarta, hogy már mindenki a beszélgetést figyelte. -Tizenöt éven keresztül eltitkoltátok előlem ezt a helyet, és az itt élőket! Azt sem tudtam, hogy még él a nagyapám! Szóval mondd el apa! Mondd el, hogy...miért kellett ezt velem csinálni!
-Ez volt a legjobb döntés! -kiabált most már Stoick is. -Azok a farkasok veszélyesek, fiam! Még most is azok! A heg az arcodon...
-Tudom apa! Dean mindent elmondott. Ismered őt. A barátod volt. -kezdte el a felsorolást Hiccup. -Anyát is itt ismerted meg. A farkas pedig nem bántott volna engem, ha nem lépsz közbe. Miattad mentünk el innen, miattad van az a seb az arcomon...minden...miattad van!
-Hiccup ez nem igaz! Én csak megvédtelek! A fiam vagy, és én a legjobbat szeretném neked!
-Akkor nem kellett volna ezt tenned! -ellenkezett a fiú, és mérgében eldobta a bőröndöket. -Ha igazán szeretsz és a legjobbat akarod nekem, akkor meg kell tanulnod, hogy nem mindig az a legjobb amit te akarsz. Itt maradok. Örökre.
Az utolsó kijelentésén, mindenki meglepődött, kivéve a vörös fejű fiút.
-És ha ez neked nem tetszik, az nem érdekel. -motyogta, majd elindult egyenesen, hogy haza menjen Gobberhez.
-Hiccup állj meg! Ott maradsz, ahol vagy! -ordította Stoick. Valka elindult, hogy lenyugtassa a férjét, de a férfi csak ellökte magától és megragadta a fiát. -Azért jöttünk ide, hogy elvigyünk. Hogy hazavigyünk.
-Mi?! De nekem ez az otthonom! Apa ezt nem teheted!
-De, de igenis megtehetem, és azt hittem, ezt már megbeszéltük! -kiabált vissza Stoick. -Két hétig maradunk, utána repülünk haza. Megértetted?
Hiccup nem felelt. Teljesen lefagyott, és csak bambán meredt maga elé. Minek küldték volna ide, ha két hét nyaralás után mehet haza?
-Megértetted? -kérdezte idegesebben Stoick. Úgy nézett a fiára, mintha ölni akarna. -Hiccup válaszolj! Megértetted amit mondtam?!
-Nem. -jelentette ki merészen a fiú. Kibontakozott apja szorításából, majd meghátrált.
-Hogy mit mondtál...? -húzta össze a szemöldökét a férfi. -Mit mondtál te nekem?! Hogy mered...?
-Apa, felnőtt vagyok. -magyarázta Hiccup, majd kihúzta magát. -Önálló döntéseket fogok hozni. És már a hülye szabályaid sem érdekelnek, mert mindenem megvan ahhoz, hogy otthagyjalak titeket.
-Ó igen, tényleg? Akkor kérdezem, jó? -harapott az ajkába Stoick, majd ujján számolva, elkezdte felsorolni a szükségleteket. -Van elég pénzed?
-Gobber ellát amíg él, és egyébként is van nyári munkám és egy világkörüli bicikliturnén is részt fogok venni, tehát a pénz kérdés kipipálva. -tette keresztbe a kezét a fiú. -Sőt, ha úgy vesszük a ház is. Gobber úgy is rám fogja hagyni az övét.
-Ha ez megvan, akkor sincs egy barátnőd, akire rá merlek bízni. Sőt, egyáltalán nincs barátnőd!
-Minek kell barátnő aki vigyáz rám, mikor én is tudok vigyázni magamra! -kiabált vissza a fiú. -Ja és ráadás képpen, ott van Gobber, aki a nagyapám és nem engedné, hogy bármi bajom essen.
-Hiccup ezt már megbeszéltük. -mutogatott Stoick. -Nem minden a pénz. Az én apám is csak úgy engedett elköltözni, ha van barátnőm, akivel leélem az életem. És...
-De én nem vagyok te! -vágott közbe a fiú idegesen. -Te pedig nem vagy az apád! Csinálhatsz mindent úgy, ahogy akarsz, de nem...te inkább követed az apád idióta szabályait, hogy tönkretedd, nem csak a saját, hanem az én életemet is! Gratulálok apa, ehhez kellett tehetség!
-Ne beszélj így velem fiatalember! -váltott színt Stoick feje. Sápadt fehérből, átment izzó vörösbe. -Az apád vagyok!
-Én pedig egy szabad ember vagyok! Egy felnőtt férfi!
-Te még nem vagy férfi Hiccup! -ecsetelte Stoick. Hiccup megforgatta a szemét, majd lazán válaszolt.
-Nem is leszek az, ha nem adsz esélyt!
Erre mindenki elhallgatott, mert még Stoick maga is tudta, hogy a fiának igaza van. Hiccup megrántotta a vállát, jelezve, hogy részéről a téma lezárva. A férfi sóhajtott.
-A válaszom továbbra is nem.
-De apa! -csapott a lábára a fiú. Érezte, hogy nagyon sajog a válla, de ez nem érdekelte.
-Nincs semmi de! Ha lenne barátnőd, más lenne a véleményem is...szóval...
-Elnézést uram! -lépett közbe Harald és odahúzta Astridot Hiccup mellé. -De Hiccupnak van barátnője! Astrid Hofferson.
-Micsoda?! -kérdezte egyszerre Valka és Stoick.
Hiccup és Astrid teljesen lefagyott. Erre egyikőjük sem számított, még akkor sem, ha Hiccup tudta, hogy Harald milyen random ötletekkel szokott előállni. A lány az ajkába harapott, majd vörös fejjel ránézett a szülőkre.
-Fiam, ő tényleg a barátnőd? -kérdezte Stoick gyanakodva. Hiccup pedig elmosolyodott, mert most jött az ő asztala. Kitalálni egy nem létező történetet.
-Igen, igen így van. -fogta meg a lány kezét, és mégjobban elvörösödött. -Csak titkolni akartuk, nehogy cikizzenek érte minket. És indul a verseny is, ezért nem akartuk, hogy ez bezavarjon a csapatmunkába.
-Milyen figyelmesek vagytok! -kiáltotta Valka, majd odarohant a fiatalokhoz és átölelte őket. Stoick viszont látszólag még kételkedett, ezért egy merész kérést hozott elő.
-Ha tényleg jártok, akkor csókold meg! -tette keresztbe a kezét.
Hiccup újra elmosolyodott, ahogyan Astrid is. Egyiküknek sem volt már új az érzés, mert egyszer már csókolóztak.
Hiccup ezért egyik kezével megfogta a lány derekát, magához húzta és megcsókolta. Érezte, ahogy Astrid belemosolyog a csókba, ezért ő is követte a példáját. Mikor szétváltak, arra lettek figyelmesek, hogy minden jelenlévő őket bámulja. Harald rákacsintott barátjára, mikor Astrid nem figyelt, a fiú pedig tudta, hogy most már két embernek is tartozik egy "Köszönöm"-el.
-Elhiszed végre, hogy igazat mondtam? -kérdezte Hiccup, megemelve mindkét szemöldökét.
-Igen. -felelte Stoick, de azért hozzátett még valamit. -De a beszélgetést még nem zártuk le.
-Rendben. -motyogta a fiú.
Egy fél perccel később viszont, belenyilalt a fájdalom a vállába. Azonnal összeesett, és még annyit hallott, hogy Astrid leguggol mellé és kétségbeesetten kiabálja a nevét. Aztán elájult.