Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

5. Titkok a régi időkből

2017-11-18

Másnap reggel, Hiccup még mindig békésen aludt. A béke, viszont nem sokáig tartott, mert valaki, (aki történetesen Astrid volt) oldalba rúgta, majd hozzávágott egy vállfát, rajta egy egyenruhával.
-Astrid...még hagyj aludni. -motyogta a párnájába Hiccup, majd ránézett az éjjeliszekrényén álló digitális órára. -Háromnegyed öt van.
-Igen, és pontosan egy óra múlva, kezdődik a műszakod. -tette keresztbe a kezét a lány. Hiccup felhúzta a szemöldökét. Nem értette az egészet.
-A...m-műszakom?
-Az bizony. -felelte magabiztosan Astrid. -Ha jól emlékszem, tegnap este, tettünk egy fogadást. Én nyertem, tehát irány dolgozni.
Hiccup komótosan kinyújtózott, majd végignézett Astridon: fekete ing és szoknya volt rajta, s egy piros nyakkendő a nyakában. Az oldalára volt kötve még egy fekete törlőkendő is. A fiú gyanakodva nézett végig a vállfára rakott ruhán is, majd meglepetten megszólította Astridot.
-Várj...te alapból a Három Vikingben dolgozol? Átvertél? -hadonászott Hiccup.
-Én inkább úgy mondanám, hogy cseleden túljártam az eszeden. -húzta ki magát a lány és egy ravasz mosolyt ejtett meg. Hiccup megforgatta a szemét, majd bevonult a fürdőszobába átöltözni.
Mikor kész volt, kiment az ajtón és ledobta a pizsamáját az ágy sarkába, majd indult volna le a lépcsőn, hogy csatlakozzon Astridhoz a reggeliben, amikor váratlanul megcsörrent egy telefon.
Méghozzá Hiccup telefonja csörgött a zsebében, és a legjobb barátja, Harald kereste őt. Nagyon sürgős lehetett, ha hajnali ötkor hívta Harald a fiút. Felhúzott szemöldökkel és remegő kézzel vette fel a telefont.
-Szia haver, mi a gond?
-Figyelj Hiccup, nem biztos, hogy ennek örülni fogsz, de rákerestem Astridra az interneten és...
-Hogy mit csináltál?! -ordított bele a telefonba a fiú, majd mikor hallotta Gobber morgását, kicsit lejjebb vett az indulataiból. -Normális vagy Harald?
-Nem vagyok normális, ez kétségtelen, de ezt muszáj megtudnod. Találtam egy pár újság cikket Astridról, amiben mindent leírnak róla tetőtől-talpig. Még azt is, hogy hányas kerekű bringát használ. Mindegy ez lényegtelen, de...találtam egy nagyon érdekes dolgot. Nézd!
Harald bekapcsolta a kameráját és felvett a telefonjával egy monitort, amin meg volt nyitva pár ablak. Hiccup kíváncsian figyelte a kamera által mutatott képet. Harald pedig rákapcsolt a második megnyitott ablakra és megmutatta a cikket.
"A híres kerékpár versenyző traumái"
"A napjainkban már világsztárrá kupálódott, Astrid Hofferson, akinek lakhelye Hibbant-sziget, nem rég szörnyű lelki megrázkódtatáson ment keresztül. Nem is olyan régen, még a 2016-os évi Világ-körüli Bicikli Versenyen, az akkor, 18 éves lány elvesztette a nagyszüleit egy autó balesetben. Astrid is velük volt, de szerencsére ő megúszta néhány töréssel, rándulással és egy szilánkosra tört jobb lábbal. Abban az évben, le is mondhatott a kerékpár versenyről, sőt még csak a szimpla járásról is. Egy fél évre rá, mikor felgyógyult annyira, hogy járni, illetve futni tudjon, pénzcsalók ürítették teljesen kopaszra a család bankszámláját, így a Hibbanti lakosok segítségével tudtak elég pénzt gyűjteni arra, hogy a Hofferson birtok továbbra is működőképes legyen."

Hiccup teljesen lefagyott. Egyszerűen nem értette, hogy mehetett keresztül Astrid ilyen szörnyű dolgokon. Két percig csak meredt maga elé, majd még mindig ámulva és bámulva, visszaült az ágyára.
-Ezt nem tudom elhinni... -motyogta a mikrofonjába. Harald kikapcsolta a kamerát, barátja pedig a kihangosítást, majd előbbi szólalt meg.
-Én is lefagytam, de nem ennyire. -mondta.
-Ezt meg kell beszélnem vele. -pattant fel Hiccup, de még mielőtt lenyomhatta volna a kilincset, Harald leintette.
-Hiccup, állj meg! Normális vagy? Tönkrevágod a kapcsolatotokat! -ordította a mikrofonba.
A fiú lassan beletörődött, hogy barátjának igaza van: ha elkezd erről beszélni Astriddal, a lány meg fogja kérdezni, hogy honnan tud ezekről és mivel hazudni nem tud és nem is akart Astridnak, csakis rosszul jöhet ki belőle.
-Igazad van. De sokáig úgy sem tudom titokban tartani. -harapott az ajkába Hiccup. Harald nagyot sóhajtott.
-Rendben, de csak annyit kérek, hogy próbálj meg közelebb kerülni hozzá és amikor már elég jóban vagytok, akkor már elmondhatod, amit megtudtál.
-Jól van haver, Megyek reggelizni, mert egy háromnegyed óra múlva kezdődik a műszakom. -nyújtózott ki megint Hiccup. Harald elnevette magát, majd hitetlenkedve kérdezte.
-Műszakod? Már megint mibe rángattad bele magad?
-Csak egy fogadás, amiben megint veszítettem, ahogy szoktam. Este elmesélem, de ha nem megyek, Astrid lecsap. Szóval, szép napot! -köszönt Hiccup.
-Neked is!
A fiú kinyomta a barátját, elrakta a telefonját a zsebébe, majd lerohant a lépcsőn. A földszinten, Astrid már régen reggelizhetett, mert már csak a szendvicse negyede volt meg, Hiccup tányérján viszont még ott virított a reggeli. Gyorsan leült az asztalhoz és habzsolni kezdte a szendvicset.
-Eddig öltöztél? -kérdezte Astrid gúnyosan, majd beleharapott a kajájába.
-Nem, csak személyes dolgokról beszéltünk Haralddal. -felelte a fiú
-Ja értem...szupertitkos. -folytatta a gúnyolódást a lány, miközben lenyelte a reggelije utolsó falatját is. -Hogy van a vállad?
-Jobban. -motyogta unottan Hiccup és fáradtan harapott egyet a szendvicséből. -De...muszáj mindig a sérülésemről beszélnünk?
-Nem. Beszélhetünk másról is. -rántotta meg a vállát a lány. -Már ha fel tudsz dobni egy jó témát.
-Ne értsd félre, de több ilyen ott-alvós bulit tarthatnánk. Csak nem feltétlenül csak mi ketten, hanem mondjuk a többiek is. -ötletelt Hiccup, és elindult egy pohár vízért.
-Felőlem rendben. -legyintett Astrid. -Ja és nem értettem félre.
-Tényleg még amikor találkoztunk, említettétek a sátorozást... ha bemutatnátok a többieket is, meg is szervezhetnénk, akár még a héten. -ötletelt tovább a fiú. Astrid felállt és ő is elindult vízért.
-Na ez egy jó ötlet! -bólintott. -Asszem a srácok ma a Három Vikingbe jönnek reggelizni, mi meg úgyis ott dolgozunk, tehát megismerkedhettek.
-Nem hiszem el, hogy belerángattál ebbe! -nézett Astridra Hiccup. -Bár...ha gondolkodnék, akkor talán több esélyem lenne nyerni.
-Mint ahogy a barátod is megjegyezte: "A hülyeség az ragad". -próbálta utánozni Astrid Harald hangját, kisebb-nagyobb sikerrel. Mindkét fiatal harsányan nevetni kezdett. Hiccup már szinte hajlott Astrid felé, hogy megcsókolja, de a lépcső nyikorogni kezdett és egy kócos hajú, fáradt Gobber indult az asztalhoz, hogy megreggelizzen.
-Jó reggelt, fiatalok! -törölte meg a szemét a férfi, majd végigmérte Hiccupot és Astridot. -Hogyhogy ilyen korán fent vagytok? És Hiccup...miért van rajtad az éttermem pincéreinek az egyenruhája?
-Fogadás. -felelte röviden Hiccup, de csak azután esett le neki amit Gobber mondott, miután a rövid mondatát elmondta. -Azt mondtad, hogy a... te éttermed?
-Igen, a Három Viking. Én vagyok a főnök, már évtizedek óta.
-Astrid...nem akarsz mondani valamit? -kérdezte Hiccup, miközben az ajkába harapott, hogy levezesse a feszültséget.
-Lehet, hogy egy kicsit összebeszéltünk Gobberrel, hogy nyerjük meg ezt a fogadást, mert mindketten tudtuk, hogy ebbe úgy is belemennél. Ő ajánlotta fel, hogy a tét ez a munka legyen, de még mielőtt gonosz összeesküvőknek gondolnál minket, arról ő nem tudott, hogy az ő éttermében fogsz dolgozni.
Hiccup tekintete, ámulva ugrált Astrid és Gobber között. Tudta, hogy Astrid direkt azért választotta a Három Vikinget a fiú munkahelyének, hogy még ott is röhöghessen azon, hogy mindent elront. Vagy éppen azért, hogy közelebb kerüljön hozzá?

Mikor a két fiatal már majdnem odaért az étterembe, Hiccup még mindig a felültetésén gondolkodott. Szinte egész úton nem szólt Astridhoz, annyira elmerült a gondolataiban.
Néha kicsit érezte a vállában a fájdalmat, de még erre sem reagált, csak folyamatosan gondolkodott.
Pár perc múlva, Hiccup és Astrid megállt egy nagy fehér épület előtt. Még szebb volt, mint ahol előző reggel reggeliztek. Hatalmas üvegajtó volt a bejárat és már azon is át lehetett látni, hogy korom sötét van odabent.
-Megérkeztünk. -jelentette ki Astrid és kihúzta magát.
-Gobber ennyire "híres" itt? Ez az épület zseniális! -ámuldozott Hiccup. -Még a végén itt fogok dolgozni egész nyáron. Persze, csak ha akarod és valamivel rá tudsz venni rá.
-Ugyan! Tudod, hogy ha fogadást kötünk, akkor úgyis én nyerek...
-Milyen vicces itt valaki... de majd ha egyszer én nyerek, nem lesz ilyen nagy a szád. -gúnyolódott Hiccup. Astrid megütötte, a fiú nem sérült vállát, majd berohant az étterembe. A fiú utána.
Astrid felkapcsolta a villanyt, mire egy hatalmas beltér tárult Hiccup szeme elé. Rengeteg olyan box volt, amilyen az előző étterembe volt, csak fekete bőrből készült, és kényelmesebb székekkel, valamint nagyobb asztalokkal. A fiúval szemben helyezkedett el a pult, és a bárpult, balra pedig egy lépcsősorozat. Hiccup tovább bámulta a helyet, miközben Astrid odadobott neki egy füzetet és egy tollat.
-Tessék, ez kelleni fog. -mondta, majd ő is felmutatta a saját füzetét és tollát. -Ugyanis mindketten pincérek leszünk.
-Mikor nyitunk? -kérdezte Hiccup. Astrid először kicsit meglepődött a hirtelen váltáson, majd mikor visszatért a földre, felelt.
-Háromnegyed hatkor.
-Akkor szerintem készüljünk fel, mert idő van. -húzta el a száját a fiú, miután kivette a zsebéből a telefonját és megnézte rajta az időt.
És valóban: elkezdtek szivárogni az emberek. Először az alkalmazottak jöttek meg, élükön Gobberrel, a "nagy" vezetővel. És mikor a pultos is elfoglalta a helyét, megjöttek az első vendégek.

-Fiatalember, idefigyelne egy kicsit? -kérdezte egy nő Hiccuptól. A fiúnak csak most tűnt fel, hogy folyamatosan Astridot bámulta, miközben egy vendég éppen leadta a rendelést. Szerencsére a lány figyelmét nem terelte el, mert abból aztán lett volna botrány.
-Ó...persze. Elnézést. -vörösödött el a fiú. -Kérhetném még egyszer a rendelést?
-Ahh...rendben. -sóhajtott a nő. -Két V-reggelit kérek, narancs dzsúzzal, elvitelre.
-Rendben...öhm, negyed óra és hozom.
Hiccup elrohant a konyhába és leadta a rendelést az egyik kuktának. Astrid is éppen akkor tért be a konyhába, mint amikor a fiú és rá is mosolygott.
Hiccup meglepettségében majdnem elejtette a tálcát, amin rajta volt az egyik vendég frissen készült étele. A kukta le is szidta a fiút, az ügyetlensége miatt, mire Astrid elröhögte magát.
Hiccup megrázta a fejét, majd futólépésben felszolgálta az ételt. És ugyanezt a kört megtette újra, meg újra, meg újra...

Nagyjából öt-hat óra folyamatos felszolgálás után, Hiccup ebédszünetet kért és lehuppant az egyik asztalhoz, hogy jóízűen elfogyaszthassa az ebédjét.
-Hiccup! -kiáltotta valaki a fiúnak. Hiccup hátrafordult és meglátta Dean Hoffersont az ajtóban.
-Mr. Hofferson! -intett a férfinak a fiú. -Jöjjön ide!
-Hogy hogy itt vagy? -huppant le Hiccuppal szembe Dean, majd pincért hívott.
-Itt dolgozom. Egy hétig biztosan, aztán meg majd eldöntöm.
-Astridot nem láttad valahol? Nem jött haza este és nagyon aggódtunk miatta. -váltott témát a férfi. Hiccup behúzta a nyakát, majd elgondolkodott: akkor Astrid mégsem a szüleinek írt Sms-t? Akkor kinek?
-Nálunk aludt. -jelentette ki vörös fejjel.
-Nálatok? -kérdezősködött tovább Dean. Közben megjött a pincér, és a férfi leadta a rendelést. -És...veled?
-Nem, dehogy. Ő az ágyon, én a földön. -rázta a fejét Hiccup.
-Tényleg! Tegnap elkezdtünk egy nagyon fontos beszélgetést. -csapott a fejére Dean. -Szóval...szereted a lányomat?
Hiccup hirtelen nem tudott mit válaszoljon. Tátogott mint egy hal, de hang nem jött ki a száján. Ez egy nehéz mondat volt számára, és nem akart olyat mondani, ami hazugság. Végül leküzdötte minden félelmét, és nagyot sóhajtott.
-A-azt hiszem, hogy...igen.
Dean annyira mosolygott, hogy Hiccup szerint, ha nem jön meg a pincér, biztos úgy marad a szája.
-Tudtam én, hogy így van. -nyelte le az első falatot az ebédjéből. -Látszott még a tekinteteden is.
-Ó hát ez...elég furcsa. -dadogta Hiccup, majd elkezdett enni.
-Lehet, hogy nem hiszed el, de ugyan ezt csináltam Bellával. Nagyon sok mindenben hasonlítunk mi ketten, majd te is észreveszed. De ennek még idő kell, ahogy a kapcsolatotoknak Astriddal is.
Hiccup szerint Dean nagyon komolyan beszélt. Mintha tényleg szeretné, ha a fiú idővel a család tagja lenne. Hiccup lassan befejezte a reggelijét, majd megvárta amíg elviszik előle a tányért.
-Maga...tényleg azt akarja, hogy Astrid és én...együtt legyünk? -kérdezte Hiccup suttogva.
-Természetesen. -felelte Dean úgy, mintha a világ legegyszerűbb dolgát mondta volna. -Astrid már két fiúval is próbálkozott, viszont nekünk egyikőjük sem volt szimpatikus. Aztán, nyilván szakítottak, így a kapcsolatai eddig nem tartottak sokáig. Viszont te Hiccup...te pontosan hozzávaló vagy. Figyelmes, kedves, törődő, elszánt és kitartó. Ezek azok a tulajdonságok, amiktől, felfigyeltem rád. Amitől rögtön tudtam, hogy te kellesz a lányom mellé. Érted?
-Azt hiszem, hogy értem, igen. -felelte vörös fejjel a fiú. Sosem hitte volna, hogy ilyen komolyan fog beszélgetni Astrid apjával, már csak azért is, mert általában az apák nem olyan figyelmesek és aggódóak. Legalábbis...Hiccup csak így tudott elképzelni egy apát, a saját örege miatt. -Köszönöm, hogy így megért. Tudja...az én apám eléggé...
-Makacs és önfejű. -fejezte be a mondatot Dean. A fiú értetlen arccal nézett a férfire, ezért az folytatta. -Ismerem. Együtt jártunk egyetemre, és legjobb barátok voltunk. Aztán mikor találkoztam Bellával, elköltöztünk ide, Hibbantra. Még az apád is jött velünk, és itt ismerte meg Valkát. Egészen addig ti is itt éltetek, amíg apád nem kapott állást, egy híres és nagy amerikai cégtől. Te és Astrid...öt évesek voltatok.
-Furcsa...nem emlékszem semmire abból, amikor itt éltünk. -motyogta Hiccup.
-Ezt én értem, mert még elég kicsik voltatok. -bólintott Dean. -Azóta eltelt tizenöt hosszú év...és most, újra itt vagy. Rögtön felismertelek.
-De hogyan? -kérdezte Hiccup meglepetten. Dean elmosolyodott, majd rámutatott a fiú állára.
-A hegről az arcodon. -mondta. -Akkor szerezted, amikor farkasok támadtak a falura. Az egyik rád támadt, de...
-De mi? -kérdezte feszülten Hiccup. A férfi sóhajtott.
-Nagyon furcsa dolog történt. A farkas békén hagyott téged. Hozzád sem ért volna, ha az apád közbe nem vág. Akkor szerezted ezt a heget.
Hiccup jobb kezét végigsimította a borostás állán. Érezte, hogy tényleg ott van egy heg. Meglepetten nézett Dean kék szemeibe, majd bambán lerakta a kezét.
-Akkor...az a farkas csak ijedtében karmolt meg?
-Igen. -felelte a férfi. -De ugyanez volt a kutyákkal is. Percek alatt megbarátkoztál velük, akkor is amikor még nem is tudtál beszélni. De...a farkasos incidens után egy két nappal elköltöztetek.
-Apa miatt...igaz? -kérdezte Hiccup, majd sóhajtott egyet.
-Igen miatta. -mondta Dean. -Biztonságban akart tudni téged, és ebben meg kell értened. Mi viszont itt maradtunk. Astrid szinte depresszióba esett, amiért elmentél. Kerek öt évig senkivel nem volt hajlandó barátkozni, mert visszavárt téged. Aztán rájött, hogy semmi értelme a szomorkodásnak, mert valószínűleg örökre ottmaradtok Amerikában.
-Astrid miattam esett ilyen mély depresszióba? -kérdezte Hiccup idegesen, majd felállt és rácsapott az asztalra. -Ha ezt tudom, már évek óta visszajöttem volna! A szüleim miért nem mondtak semmit nekem?
-Nem esett depresszióba. -próbálta lenyugtatni Dean a fiút. -De folyton rád gondolt. Tíz éves koráig, rólad kellett mesélni neki, és a lehető összes képet elő kellett szedni, amin rajta voltál. A szüleid pedig azért nem mondtak semmit, hogy nehogy te is olyan legyél mint Astrid. Én mondtam nekik, hogy egy szót se ejtsenek róla előtted.
Hiccupnak leesett az álla. Tehát miatta lett Astrid majdnem depressziós, és valószínűleg miatta lett ilyen erőszakos is. Bár ezt a kérdést, még nem tette fel Deannek, de tudta, hogy úgyis ez lesz a következő téma.
-Tizenhárom évesen kezdett el biciklizni. Persze addig is tudott, de nyolc évvel azután, miután eltűntél, kezdte komolyra fordítani a dolgot. Részt vett mindenféle világ körüli futamon, és ott jött össze Erettel.
-Erettel? Azzal a bunkóval? -csapott az asztalra újra a fiú. Azt hitte felrobban.
-Igen vele. És teljes mértékben egyetértek veled, mert én is utáltam azt a fiút. Nem ismerte a tisztelet szót, sem Astriddal, sem velünk, de még a saját szüleivel sem bánt a kellő tisztelettel. Astrid akkor szakított vele, amikor eltörte miatta a lábát és kapásból négy futamot is ki kellett hagynia.
-Nemhogy a tiszteletet, de még csak a kedvesség szót sem ismeri! -kiáltott Hiccup. -Miatta vagyok ilyen állapotban! Csak megvédtem Astridot, ő meg majdnem megölt...Ha a kezem közé kerül, akkor...
-Befogod a szádat, mert tényleg le foglak ütni. -vágott közbe valaki. Hiccup azonnal elvörösödött, amikor felismerte Astrid hangját. A lány intett az apjának, majd leült Hiccup mellé. -Csak nem rólam folyik a szó?
-Nem, nem dehogy. -mentegetőzött Dean. -Csak Hiccup elmesélte, hogy hogyan sérült meg a válla.
-Igen? -kérdezte Astrid, majd gyanakvóan az említettre nézett.
-I-igen így volt. -felelte Hiccup. Érezte, hogy nagyon izzad az idegességtől, de azért próbálta megtartani a komoly fejét.
-Tényleg, Astrid! Anyád kért, hogy kérdezzem meg, hogy akarsz-e indulni a futamon ebben az évben? -váltott témát Dean. Astrid elszomorodva nézett az apjára.
-Nem hiszem. Nincsen párom, Snotlout pedig az agyamra megy és vele biztos nem leszek egy csapatba. Még az hiányzik, hogy még ott is megpróbáljon randira hívni...
-És mi van Hiccuppal? -kérdezte Dean, majd az említett fiúra mosolygott. Hiccup érdeklődve várta a lány reakcióját, a tegnapi nagy veszekedés után, Bella és Astrid között.
-Apa már te is ezzel jössz? Anya nem mondta neked, amit neki mondtam? Hiccup kezdő, ez pedig egy profi verseny. Nem mellesleg pedig a válla olyan állapotban van, amivel még kezet fogni is alig tud. -pattant fel a lány. Dean is felállt, megfogta a lánya vállát, és visszanyomta a helyére.
-Astrid nyugodj le. -mondta. -Swen azt üzente nekem, hogy legkésőbb csütörtökre, Hiccup válla felgyógyul. A verseny pedig, júliusban kezdődik. Van időtök addig.
-És én már annyira tudok biciklizni, hogy ne essek le róla, tehát...
-Jó rendben majd megbeszéljük. -intette le a lány Deant és Hiccupot. -Most viszont vége van a műszakunknak. Úgyhogy akár be is mutathatlak a többieknek. Jössz?
-Persze. -mondta Hiccup, majd óvatosan kezet rázott Deannel és mindkét fiatal elindult ki az étteremből...

Hozzászólások (0)