3. Váratlan vendég

Hiccup a versenypálya előtt állt meg. Nekitámasztotta a biciklijét a lelátónak, majd benézett magára a pályára. Messziről úgy látta, van bent valaki, de a felvetése közvetlenül a helyszín mellett sem változott. Látta, ahogy egy bukósisakot viselő alak éppen azon a sarkon fordult be, ahol ő állt. Idő közben megérkezett Astrid, aki eddig a biciklije biztonságos elhelyezésével foglalkozott. Ő nem a saroknál állt, hanem egyenesen a pálya belseje felé vette az irányt. Hiccup azonnal utána ment, mintha Astridnak bármilyen segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy leüssön valakit. A lány egyszerűen csak átlendítette magát a korláton és dühösen meredt a megálló fiú felé. A srác legalább egy fejjel magasabb volt Hiccupnál és persze sokkal izmosabb is. Astridon viszont látszott, hogy egy kicsit sem fél.
-Mit keresel itt Eret? -kérdezte dühös hangon a lány. Hiccup a név hallatán kicsit htárált, de utána ő is azonnal átugrott a korláton.
-Csak jöttem ide gyakorolni, édes! -mondta a fiú, és kitárta a kezét, hogy megölelje Astridot. Hiccup egyre mérgesebb lett, de türtőztette magát, mivel most ígért meg valamit a lánynak. Máskülönben már régen megütötte volna Eretet.
-Na álljunk meg egy pillanatra! -lökte arrébb Astrid a nyomuló fiút és hátrált egy lépést. -Nagyon régen megbeszéltük, hogy mi nem járunk, tehát ne beszélj így velem! Másrészt meg még most figyelmeztetlek, hogy nem csak a barátaimat szoktam leütni!
-Ugyan már Astrid! Már többen is mondták, hogy tökéletesen összeillünk! -úgy látszott, hogy Eret nem akar tágítani a szándékától, továbbra is közelebb akart kerülni a lányhoz, de ez Astridnak látszólag nem tetszett.
-Utóbbi mondatoddal nem értek egyet. Szerintem ezt csakis te gondolod így.
-Hát akkor te mit gondolsz? -lóbálta a kezét Eret. -Kivel jársz te? Ezzel a kis rocker sráccal a hátad mögött?
-Nem. Hiccup a barátom és nem úgy a barátom. -mutatott a fiúra Astrid, aki egy lépéssel a lány mellett termett. -És szerintem, igenis jól áll neki ez a stílus.
-Ha nem tűnsz el innen és nem hagyod, hogy gyakoroljunk, akkor kedves bunkó, nagyképű, nem tudom mit keres ezen a szigeten uraságot szépen leütöm. -szállt be a beszélgetésbe Hiccup olyan nyugodtsággal, hogy még ő maga sem értette, hogy sikerült ezt ilyen nyugodtan elmondania.
-Azt hiszed, hogy félek tőled, városi gyerek? -lépett előrébb Eret úgy, hogy a két fiú homloka csak pár centire volt egymástól. Hiccup nem rezelt be, sőt még egy kicsit fel is bátorodott, s eszébe jutott rengeteg ütős beszólás. Majd ráeszmélt, hogy nem rég tett egy ígéretet, inkább csak lezáráshoz próbált indulni.
-Nem hiszem, hanem egyszerűen tudom. És azt is tudom, hogy neked Mr. Nem láttam még ilyen bunkót, nem itt van a helyed, hanem anyuci és apuci karjaiban, hogy elérjenek helyetted is mindent. Úgyhogy ha megkérhetlek, akkor azonnal tűnj el innen! -mondta Hiccup nagyjából olyan nyugodtan, mint ahogy az előbb. Eret rámorgott a fiúra, majd jó erősen lefejelte. Hiccup majdnem hátraesett, de valahogy meg tudta tartani az egyensúlyát. Eretnek ez még nem volt elég, jól beleütött a fiú vállába, amitől mostmár Hiccup sem tudta megtartani magát, hanem elesett. Astrid ezt sem hagyhatta annyiban, odasétált Erethez és fenyegetően nézett rá.
-Mégis mit csinálsz, te idióta?! Azonnal tűnj el innen, vagy a saját kezemmel fojtalak meg!
Eret ebben a pillanatban felkapta a biciklijét, és nagyon gyorsan elhagyta a pálya közelét. Hiccupnak ömlött a vér az orrából, de ezzel nem tudott foglalkozni, mert a válla iszonyatosan fájt. Nem tudta mit kezdjen ezzel, úgyhogy inkább a földön ült továbbra is. Astrid viszont egyszerűen elfordult és màr indult is volna haza, de még előtte lekiabálta Hiccupot.
-Te meg mi a fenét csináltál?! -fordult hátra a lány. -Nem egy negyed órája ígérted meg, hogy semmi hülyeséget nem csinálsz? Márpedig ez egy rohadt nagy baromság volt!
-Miért, jobb ha talán leüt ez a bunkó, téged is? -vágott vissza Hiccup, és letörölte a vért az arcáról. -Én csak konkrétan megvédtelek!
-Ó, igen? Miért nem gondolsz arra, hogy ha egy ekkora erővel rendelkező fiúval állsz szemben, akkor nem kerülhetsz ki győztesen?
-Nem akartam győztesen kikerülni, csak elűzni Hibbantról! -tiltakozott Hiccup.
-Igen? Azt jól megcsináltad, gratulálok! -lengette a karját Astrid, és ahhoz képest, hogy Hiccuphoz beszélt, esze ágában sem volt hátrafordulni. A fiú csak ült, és érezte, hogy most tényleg nem csinált semmi rosszat, mégis dühösek rá. Próbált felállni, de egy kézzel még ez sem volt túl egyszerű feladat.
-Jól van. Sajnálom! Astrid kérlek! Nem hittem, hogy ilyenre is képes ez az Eret! Én csak... -mondta Hiccup, de a fél mondanivalójánál leállt. Egyszerűen nem hitte el, hogy emiatt a bunkó miatt fogja elveszíteni Astridot. -Rendben beismerem, hogy hülyeséget csináltam, de kérlek bocsáss meg nekem! Astrid kérlek!
A lány nem felelt, csak lejjebb engedte a vállát és megfordult. Megforgatta a szemét, odarohant Hiccuphoz és leguggolt mellé.
-Nagyon fáj? -kérdezte aggódva és óvatosan hozzáért a fiú vállához.
-Eléggé. Áu! -kiáltott fel, mikor Astrid a vállát nyomkodta. Letörölte a vért az arcáról, majd visszafordult a lányhoz.
-El kéne menni az orvoshoz! -javasolta Astrid. Hiccup nagyra nyitotta a szemét.
-Muszáj?
-Igen muszáj! -felelte kicsit ingerülten Astrid, majd felsegítette Hiccupot a földről. A két fiatal a biciklikhez sétált, s mindketten a sajátjuk után nyúlt. Astrid könnyedén el is indult vele, de Hiccup egykézzel csak szerencsétlenkedett. Azt tudta, hogy nem hagyhatja itt a biciklit, de akkor, hogy viszi el? Hiszen az egyik kezét alig tudta mozgatni. Inkább lerakta a földre a járgányt, s újra letörölte a vért magáról.
-Astrid! Segítenél? -fordult a lány felé Hiccup.
-Figyelj, várj meg itt, hazamegyek, leteszem a bicajom, és visszajövök ide! -válaszolt Astrid és gyorsan felpattant a biciklijére, hogy hazavigye a járművet.

Amikor a lány megérkezett, szülei már kint dolgoztak. Apja, Dean, saját biciklijét fényezte, anyja, Bella pedig bent lehetett a házban, mert finom, gőzölgő illat szivárgott ki az ablakon. Amikor Astrid nekitámasztotta a biciklijét a falnak, csendesen el is akart menni, de apja észrevette.
-Szia, lányom! Milyen volt a... hát reggeli, Hiccuppal? -kérdezte somolyogva a férfi, mire Astrid megforgatta a szemét.
-Tudom, hogy mire gondolsz, apa, de ezt majd megbeszéljük öt perc múlva, úgyis erre jövünk. -mondta a lány. Dean felhúzta a szemöldökét és bambán nézett a lányára, ezért Astrid hozzátette. -Majd elmagyarázom!

Hiccup és Astrid már visszafelé tartottak, s lassan el is érték a lány házának kapuját. Hiccupnak egyre jobban fájt a válla, s továbbra sem állt el az orrvérzése. Astrid a biciklijét tolta, és néha rápillantott a háta mögött haladó fiúra.
-Megjöttünk! -jelentette ki a lány és bekísérte Hiccupot a kapun. A fiú körbenézett : Astrid apja abbahagyta a saját biciklije fényezését, és mostmár a lány járgányát turbózta fel. Az ablakból pedig még mindig szivárgott a finom illat.
-De régen láttam ilyen nyugodt környezetet. És, hogy is mondjam, jól esik...
-Gyerünk be a házba! El kell kérnem a kocsi kulcsot... -intett Astrid az ajtó felé, majd Hiccup biciklijét is nekitámasztotta a falnak. Intett apjának, aki viszonozta, és folytatta a munkáját.
-Anya! -kiáltott a lány, mikor átlépték a küszöböt. -Van... egy kis gond!
-Mi az Astrid? -fordult ki a konyhából Bella.
-Anya... ő itt... Hiccup... az én ő... haverom. Történt egy kis baleset.
-Te jó ég! Mi történt?
-Elestünk biciklivel. Pontosabban elestem... -vágta rá gyorsan Hiccup. Gyengéden megbökte Astridot, aki rögtön fel is fogta a helyzetet, s hevesen bólogatni kezdett.
-És ezért ömlik a vér az orrodból? -tette csípőre a kezét Susanne és gyanakodva nézett a két fiatalra.
-Az elő szokott fordulni... -legyintett Hiccup és lopva rápillantott Astridra. Bella megforgatta a szemét, és beljebb vezérelte a két fiatalra.
-Anya... kölcsön szeretném kérni a kocsit. Tudok vezetni, úgyhogy el tudom vinni Hiccupot az orvoshoz.
-A kulcs a helyén van. Gyertek még vissza, nemsokára kész van a sütemény!
-Rendben, köszi anya! -kiáltott vissza Astrid, leakasztotta a kulcsot az akasztóról, s kisietett a kocsihoz, nyomában Hiccuppal.
-Mennyire van messze az az orvos? -érdeklődött Hiccup, miután beült a kocsiba. Astrid elforgatta a kulcsot és bekötötte magát.
-Max. tíz perc.
-És mit mondjunk a dokinak? Hogy lefejelt egy idegbeteg, aztán meg erőből megütött?
-Ez az igazság, nem? -bólintott Astrid, majd lábával lenyomta a gázpedált. Hiccup hátradőlt és feltette a napszemüvegét, hogy lásson is valamit. Lehúzta az ablakot és kihajolt rajta. Nagyon jól esett neki a hideg levegő, egy pillanatra el tudta felejteni, hogy egyébként ő most sérült. De csak egy pillanatra, mert a következőben már vissza kellett húznia a fejét egy száguldó autó elől.
-Na és... te is... egyetemre jársz? -fordult a lány felé Hiccup. Astrid majdnem elnevette magát, de inkább a szájára szorította a kezét, nehogy megsértse a fiút.
-Én? Egyetemre? Dehogy! Mi általában nem tanulunk tovább, mert messze vannak az egyetemek. Én is ezt csináltam, és most gyerekeknek tanítok versenyszintű bringázást, hogy előkészítsünk egy tartalék csapatot. Néhányan "A" csapatnak is hívják, azért, mert én vezetem.
-Dehát ez... -Hiccup majdnem kimondta a "borzalmas", vagy a "nevetséges" szót, de inkább elfojtotta a mondatot. -...tök jó...? -fejezte be bizonytalanul.
-Szerintem is. Te, meg azok a városiak akiknek meg van minden, azoknak ez nem jelent semmit. De szerintem, az egyik legszebb dolog, gyerekeket oktatni profi bringázásra.
-Komolyan olyannak látsz, akinek mindene megvan? -kérdezte értetlenül Hiccup és közben észre sem vette, hogy már hosszú percek óta Astridot bámulja. Megrázta a fejét, de a szemét még mindig nem vette le a lányról.
-Általában ilyenek a városiak... -felelte Astrid, s erre Hiccupnak is meg kellett erőltetnie magát, hogy ne káromkodjon percekig. Vett egy mély levegőt és próbált nyugodtan válaszolni.
-Hát én nem vagyok ilyen. Egyáltalán nincs meg mindenem. Például, nem tudtam magamnak egy olyan apát kifogni, aki foglalkozik is a fiával. Nincsen elég pénzem, hogy elköltözzek, a szüleim nem is engedik ezt a lépést, amíg nem találok magamnak egy normális barátnőt. Barátom is csak egy van, de azt sem mondanám igaz barátságnak. -ecsetelte Hiccup és legutolsó mondata után kinézett az ablakon.
-Hát nekem sincs meg mindenem, de ezeket most nem szeretném felsorolni. -bólogatott Astrid, majd egy kisebb fehér épületre. -Nos, meg is jöttünk.
A lány leparkolt a kocsival, majd mindkét fiatal kiszállt. Hiccupnak újra le kellett törölnie az arcát, mert megint csupa vér lett. Aztán próbálta kinyújtani a karját, de fájdalom nyilalt a vállába és inkább a bejárat felé indult. Beléptek az ajtón és egy olyan orvosi rendelő fogadta őket belül, ami a városban is volt, de ez a rendelő kisebb volt. Hiccup leült az egyik piros székre, Astrid pedig bekopogtatott az előttük lévő ajtón. Egy hosszú szőke bajszos, alacsony férfi nyitott ajtót fehér orvosi köpenyben.
-Á, a Hofferson lány! -csapta össze a tenyerét az orvos és beljebb vezérelte a lányt. -Most éppen hol törted össze magad? Megint a biciklipályán?
-Ne haragudj Swen, de a sérült kivételesen nem én vagyok, hanem Hiccup. -mutatott a mögötte ülő fiúra Astrid.
-Ebben az esetben, vezéreld beljebb a fiút! -mondta Swen, majd nyomában Astriddal és Hiccuppal, besétált a szobába. Hiccup becsukta maga után az ajtót, majd megállt az orvos előtt. -Látom sikerült szépen elesned... -mutatott a fiú vállára, majd arcára Swen, mire Hiccup hevesen bólogatni kezdett.
-Igazából egy fiú lefejelt, aztán meg erőből megütötte a vállamat.
-Hirtelen azt hittem, hogy Astrid a saját pasiját ütötte le! Micsoda vicc lenne! -nevetett Swen. Astrid olyan sebességgel állt fel a székből, amiben ült, mintha valami versenye lenne két perc múlva, ami a lehető legmesszebbi városban van az orvosi rendelőtől számítva.
-Miért hiszi mindenki azt, hogy Hiccup a pasim?!
-Hát nem így van? Pedig nem szokott csak úgy egy húsz éves fiú és egy lány együtt járkálni... -motyogta maga elé Swen, majd Hiccup kezébe nyomott egy kis tubust. -Tessék. Ezzel kend be a válladat minden nap kétszer. Ha nem megy, az őrült barátnőd segít neked. Az orrvérzés el fog állni egy pár óra múlva.
-Rendben, köszönöm Swen. Gyere Astrid menjünk! -intett Hiccup a lánynak, majd kisétált az ajtón. -Mégegyszer köszönöm!
-Nem tesz semmit, ez a munkám! Astrid! Gondold át a Hicuppal kapcsolatos dolgaidat, mert szép pár lennétek!
-Hahaha, nagyon vicces! -legyintett a lány, majd még hozzátette. -További jó munkát!

Mikor a két fiatal újra a Hofferson birtokra érkezett, Hiccup megkönnyebbülten pattant ki a kocsiból. Astrid gondosan bezárta az autót, majd gyorsan a fiú mellé került.
-Miért hiszi mindenki azt, hogy a pasim vagy? -kérdezte feszülten, s közben idegesen dobálgatta a kulcscsomót. Hiccup, hirtelen megrántotta a vállát, ennek az eredménye pedig az lett, hogy úgy érezte mintha már nem is lenne válla. Feljajdult, majd a vállát szorongatva, besétált a kapun. Ment volna a bicikliéjért, hogy haza induljon, de ekkor egy meglepetés fogadta: a jármű csillogott-villogott, a kerekei ki voltak cserélve az üléssel egyûtt. Valamint a bicikli át volt festve, és egy felirat állt rajta: Hiccup Haddock. A fiú úgy érezte még egy perc és elsírja magát, de erős akart lenni és inkább nem tette meg. Astrid édesapja lépett elő, egy törlő ronggyal a kezében.
-Na, Hiccup? Milyen lett? -mutatott a szinte vadonatúj biciklire a férfi. Hiccup a hajába túrt és továbbra is a járművét bámulta.
-N...nem találok szavakat!
-Reméltem, hogy tetszeni fog...
-De, ezt most miért kapom? -érdeklődött Hiccup. -Hiszen nem tettem semmi jót se!
-Ó, de igen tettél! Astrid nem tudom, mikor érezte ilyen jól magát! Tegnap vacsora közben csak rólad beszéltünk. Ezt köszönöm neked Hiccup, hogy foglalkozol a lányommal és valld, be szépen, hogy szereted is.
-Hát... nem hiszem, hogy ezt most kéne megbeszélnünk... -mutatott a közeledő Astridra Hiccup, mire Dean kuncogott egyet.
-Értem én, hogy mire gondolsz én is ugyan ezt csináltam Bellával... -nézett be az ablakon Dean, majd ledobta a párkányra a rongyot. -Na, ha megbocsátotok én el is mennék a dolgomra...
-Na, végre, hogy itt vagytok! -lépett ki az ajtón Bella és összecsapta a tenyerét. -Hol enyelegtetek ti?
-Utoljára mondom anya, Hiccup nem a pasim! Ha nem vetted volna észre orvoshoz mentünk! -mutogatott idegesen Astrid, mire Hiccup előhúzta a kis kenőcsös tubust és felmutatta.
-Jólvan nyugodj meg lányom, csak kezdtem kicsit aggódni...
-Tudod nagyon jól, hogy ezzel nem szeretek poénkodni... -felelte a lány majd Hiccupot húzva maga után, besétált az ebédlőasztalhoz. -Ezaz! Házi krémes ahogy szeretem!
-Hát igen, aki versenyre készül, az ennyit megérdemel! -mosolygott Bella és két tányért hozott a fiataloknak.
-Hát, jó lenne indulni, csakhogy ez páros verseny, és még nincsen párom... Egyedül Snotloutnak nincs még párja, vele pedig az biztos, hogy nem fogok nevezni!
-Mi van Hiccuppal? Miért nem nevezel vele? -tette fel a kérdéseket az asszony. Astrid ugyan olyan gyorsasággal pattant fel a székéből, mint a rendelőben, csak ezúttal krémes kézzel.
-Anya, tudod te, hogy miről beszélsz? Hiccup kezdő biciklis, ez pedig egy profi verseny! Nem akarom leégetni magam!
-Leégetni? Miről beszélsz? -vágott vissza Bella. -Ha vennéd a fáradságot és edzenéd Hiccupot, akkor simán megnyernétek a versenyt!
-Sosem értettél eléggé a biciklizéshez! -mondta dühösen Astrid, majd felrohant az emeletre és magára zárta a szobája ajtaját. Hiccup lenyelte az utolsó falatot a süteményből majd felsóhajtott.
-Azt hiszem, hogy... beszélnem kéne vele...
-Megtennéd? Rám biztosan haragszik... -motyogott az orra alá Bella. Hiccup bólogatott, majd gyorsan felszaladt Astrid szobája elé. Lehunyta a szemét és úgy kopogott be.
-Gyere be... -hallatszott a szobából Astrid szomorú hangja. Hiccupnak szinte reszketett a keze, mikor lenyomta a kilincset. Majd mikor belépett, már arra készült, hogy Astrid valamit a fejéhez fog vágni, ezért kitette a bal kezét a feje elé. Nagyon meglepődött, mikor nem, hogy egy tárgyat, de még egy beszólást, vagy letolást sem vágtak a fejéhez. Lassan leengette a karját és halkan becsukta az ajtót. -Mit akarsz Hiccup?
-Beszélni, veled. Főleg a versenyről, amit édesanyád emlegetett.
-És? -kérdezte tömören Astrid, majd Hiccup leült a lány mellé az ágyra.
-Szeretnék veled indulni.
-Na ezt most vers ki a fejedből Haddock!
-Nem, eszemben sincsen, amíg azt nem mondod, hogy nevezhetek veled a versenyre! -csóválta a fejét komolyan a fiú, majd elővette a kenőcsös tubust a zsebéből. -Tudom, hogy nem örülsz majd ennek a kérésnek, de... segítenél? -mutatott a vállára Hiccup.
-Szerintem te is meg tudod oldani, csak megint valami csajozási technikát akarsz bevetni! -mutogatott Astrid. Hiccup lehajtotta a fejét, de közben ördögi bosszút tervelt. Mikor a lány nem figyelt, lecsavarta a tubus kupakját, kent egy kicsit az ujjára, majd szomorú hangon megszólalt.
-Hát én ezt teljes mértékben megértem..., de mit szólsz ehhez! -kiáltotta és a kis krémet rákente Astrid arcára. A lány nevetett, de közben kiabált is. Hiccup egyre jobban összekente a krémmel a lány arcát, mire Astrid kapcsolt és felkapott egy párnát, majd ütögetni kezdte vele Hiccupot. -Hé! Nem fer!
-Nem is tudom ki kezdte... -somolygott Astrid, majd egy jó nagyot csapott Hiccup fejére. Ezt már a fiú sem állhatta meg, lerakta a kenőcsöt az éjjeliszekrényre, majd egy váratlan pillanatban kikapta Astrid kezéből a párnát. Ennek az lett a következménye, hogy Astrid előre esett, s mivel egy perce még Hiccupot vele szemben csapkodta a párnát, pont a fiúra dőlt. Érdekes módon nem ütötte Hiccupot, nem is ugrott le róla, csak mélyen a zöld szemeibe nézett.
-Szia... -motyogta Hiccup. Az arcaik már csak pár centire voltak egymástól és a fiú úgy érezte, mintha egyre közeledne egymáshoz a két arc. Egyikük sem mozdult szinte, csak egymásra meredtek. Ekkor viszont Hiccup szemszögéből beütött a ménkű, mert kopogás nélkül Bella Hofferson nyitotta ki az ajtót. Hiccup és Astrid azonnal szétrebbent.
-Astrid, lent hagytad a telefonod, Heather keres!
-Mondd meg neki, hogy visszahívom csak egy pár perc... -mérgelődött Astrid majd kihessegette édesanyját a szobájából. Hiccup felvette a tubust a földről, majd kuncogva Astridhoz fordult.
-Most már teljesen komolyan, segítesz?
-Rendben, de semmi ördógi terv! -mosolygott a lány, mire Hiccup a kezébe nyomta a kenőcsöt és levette a felsőjét. Astrid nyomott egy nagyobb adagot a tenyerébe, majd óvatosan Hiccup vállához ért. -Szólj ha fáj!
A fiú bólogatott, majd mikor érezte, hogy Astrid milyen gyengéden, szinte simogatja a vállát, egy erőtlen mosolyt eresztett meg. A lány észrevette, hogy egyre jobban elmélyül Hiccup látványában, s el is kapta azonnal a fejét, majd visszatekerte a tubus kupakját.
-Átgondoltad a versenyt? -érdeklődött Hiccup mikor már az inge és a bőrdzsekije is rajta volt. Astrid gyengéden megrántotta a vállát, majd a szemöldökét.
-Nem tudom. Holnapra átgondolom, alszom rá egyet! -mutatott ki az ablakon Astrid, mire Hiccup is felfogta, hogy a lány gyengéden próbál arra utalást tenni, hogy a fiúnak ideje hazamennie.
-Értem. Akkor én most... én most... akkor... azt hiszem, hogy... elmegyek. Szerintem... ez lenne a legjobb... -dadogott Hiccup majd lassan kisétált az ajtón. -Akkor majd... izé találkozunk... -ekkor viszont Astrid becsapta az ajtót. -Holnap.
Képzelődve sétált lefelé a lépcsőn, majd mikor leért szétnézett, hogy van-e még valaki a házban. Megpillantotta Bellát, aki éppen süteményt csomagolt.
-Mrs. Hofferson! -kiáltott oda a fiú a nőnek. Az asszony megfordult és észrevette az integető Hiccupot.
-Bella, ha kérhetem.
-Rendben, akkor Bella, haza kellene mennem, Gobber már biztos aggódik... -magyarázkodott a fiú, majd látta, hogy a nő azt mutatja, hogy még éppen csomagol.
-Egy pillanat, csak ezt Gobbernek küldöm, biztos örülni fog neki. -nyomta a fiú kezébe a becsomagolt házi krémest. -Lehet egy kérdésem? -Hiccup bólogatott. -Mit csináltatok ti odafent?
-Mi? Semmit, csak Astrid bekente a vállamat, meg a versenyről beszéltünk...
-Kérdezem másképp, miért feküdt a lányom rajtad? -érdeklődött tovább az asszony, de mivel Hiccup egyértelműen ki tudta venni Bella arckifejezéséből, hogy nem mérgesen kérdezi, felelt.
-Az hosszú történet. A lényeg az, hogy rá akartam venni, hogy jelentkezhessek vele a versenyre, és mivel tudom, hogy a hülyeségem a gyengepontja, hát elláttam némi kenőccsel. Mivel ő sosem akar veszíteni, elkezdte ütögetni a fejem egy párnával, de csak játékból. Én pedig ördögi bosszút terveltem és kivettem a kezéből a párnát ő meg rám zuhant. Ennyi.
-Értem. Kíváncsi vagyok ezt Astrid ezt, hogy mesélné el! -mondta az asszony, majd kikísérte a fiút a kapun. -Nem kell, hogy elvigyünk?
-Nem, nem köszönöm szépen, boldogulok egyedül is. De mégegyszer köszönöm amit értem tesznek.
-Nem kéne megköszönnöd! Tartozunk neked ezzel, azért amit a lányunkkal művelsz... Este mentek a bárba? Mert akkor küldöm Astridot hozzátok.
-Nem megyünk, Astrid nem akarja, hogy mégjobban megsérüljek...
-Rendben akkor jó éjszakát Hiccup! -köszönt el Bella a fiútól, majd Hiccup felpattant a biciklijére.
-Viszont! -mondta, majd eltekert Gobber háza felé.

-Szia, Hiccup! Hol voltál eddig? -kérdezte Gobber, de Hiccup mintha meg sem hallotta volna, letette a süteményt az asztalra és már ment is volna az emeletre.
-Most mi van? Elvitte a macska a nyelved? Vagy Astrid?
-Hagyj Gobber fáradt vagyok... -felelte feszülten a fiú, majd leroskadt a lépcsőre. Gobber idegesítő mosolyát vette fel.
-Rendben átmehetek Hoffersonékhoz, ők biztos megmondják...
-Meg ne próbáld! Majd holnap elmondom! -mondta azzal felrohant a szobájába.
-Na ezért nem akartam gyereket! Ezért, meg még egy okból! -motyogta magában Gobber, majd nekilátott a süteményének...