2. A találkozó

Hiccupnak nem kellett Gobber ébresztése, segítség nélkül kipattant a szeme, digitális órája szerint hajnali háromnegyed hétkor. Nem is tudott és nem is akart visszaaludni, kitörölték szeméből az álmot és rohant, hogy belője a haját. Elővette a hajzselét és az össze-vissza álló, kócos barna haját mind "felnyalta". Hiccup nem vágyott reggelire, úgy gondolta majd valamilyen étteremben eszik. Úgyhogy gyorsan fogat mosott, majd lefürdött. Ennyi idő alatt nagyjából megszáradt a hajzselé, de Hiccup nem volt kockáztatós fajta, úgyhogy inkább gyorsan felvette a nadrágját és gyorsan rendet rakott a szobájában. Majd kinyitotta az ablakot, ahonnan tökéletesen ki lehetett látni a pályára. Bepakolta a ruháit a szekrényébe, majd felvette a piros ingét. Ezek után magára húzta a fekete bőrdzsekijét, s kezében a napszemüvegével elindult a földszintre. Lelépett az utolsó lépcsőfokról is és csendesen a csaphoz sétált, hogy igyon egy kis vizet. Ekkor azonban Gobber a háta mögé surrant és ahogy megszólalt, a fiú majdnem el is ejtette a poharát.
-Így akarsz menni a pályára?
-Miért ne? És egyébként, be tudnál nekem szerezni egy versenybiciklit?
-Minek? -kérdezett vissza élesen a férfi.
-Az mindegy... a lényeg, hogy kell. És minél hamarabb.
-Rendben, ha most felhívom a céget, akkor talán már csütörtökre itt lesz, de lehet, hogy már kedden, mivel ide akkor jönnek az ilyen szállítmányok. Addig ha akarod használhatod az enyémet. Nem nagy szám, de meg lehet vele alázni mindenkit, ha jól versenyzel.
-Rendben. Hol van?
-Kint a hátsó kertben. Majd odaadom neked, csak felöltözöm. -mondta és el is indult a földszinti szobája felé. Hiccup maga sem tudta, most mit csináljon, ezért megtöltötte mégegyszer a poharát vízzel. Éppen mikor lenyelte az utolsó kortyot, megjelent Gobber, szokásos melegítőjében. Csak akkor vett fel mást, ha dolgozni ment.
-Na, mehetünk, Gobber? -kérdezte Hiccup, és mire a férfi bólogatott ki is mentek az ajtón. Hátrasétáltak a nagy hátsókertbe, s Hiccup rögtön észre is vette a fekete, piros csíkos versenybiciklit. Neki teljesen jónak tűnt a járgány, azonnal oda is futott hozzá, hogy megvizsgálhassa.
-Lapos az első kereke, hozz valami pumpát gyorsan Gobber! El fogok késni!
-Ne aggódj már, Hiccup! -legyintett a férfi. -Még csak fél nyolc van! Bőven van időd odaérni! Egyébként meg tudom, hogy lapos a kerke, ezért is tartok egy pumpát a párkányon. -mutatott a Hiccup melletti ablak párkányára, amit a fiú a nagy izgalomban észre sem vett. Megvakarta a tarkóját, s zavarában gyorsan elvette a pumpát és elkezdte felfújni a lapos kereket. Pár percig tartott csak a művelet, majd még berohant a napszemüvegéért és gyorsan vissza a kertbe.
-Akkor én mentem Gobber, nem tudom mikor jövök...
-Állj, állj, állj! Tudsz te egyáltalán versenybiciklin tekerni? -fogta meg a fiú kezét nagyapja. Hiccup furcsán nézett Gobberre, mire a férfi rögtön felfogta a választ. Megfogta a fejét, s nyugodtan nézett az unokájára. -Rendben elmondom, de csak, hogy ne égess le. Ugyanúgy kell, mint egy rendes biciklin, csak kissé fel kell állni, mert különben elesel. Tehát ha úgy érzed hátra fogsz esni, kicsit állj fel, és akkor nagyjából biztonságban vagy. Ha versenyen akarsz résztvenni, akkor a tanácsot Astridtól kérd, ő ért hozzá.
-Akkor most megyek. Kösz Gobber! -intett a fiú és már "suhant" is a pálya felé. Most a hosszabb úton kellett mennie, ha nem akart kárt tenni egyik kerítésben sem. Márpedig nem akart, tehát tett egy nagy kerülőt. Biciklivel persze még így is gyorsabban odaért, mint előző nap futva, és az utat levágva. Megfogadta Gobber tanácsát ami használt is, néha felállt és úgy érezte egyre jobb lesz. Útközben látott egy nagyon szép kis vendéglőt, meg elment pár kisebb ház mellett is. Kivette a zsebéből a telefonját, s megnézte az időt.
-Háromnegyed nyolc... -motyogta a fiú az orra alá. -Sietnem kell. Astrid biztosan hamarabb odaér... Mi a...? -a fiú szeme megakadt a mellette suhanó Astridon. Hihetetlennek tűnt számára, hogy ugyanakkor értek a pályára. Rámosolygott a lányra, aki természetesen észre sem vette, ezért a fiú rákiáltott. -Astrid! Állj meg, itt vagyok! Astrid! -ahogy az utolsó szót kimondta, a lány megállt, s levette a sisakját. Ráakasztotta a kormányra a bukósisakot, majd mikor Hiccup is leszállt, köszönt.
-Szia, Hiccup! Fel sem ismertelek biciklivel! Mi ez a szerelés? -mutatott Hiccup bőrdzsekijére a lány.
-Hát öhm... teljesen véletlenszerűen választottam... -szeppent meg a fiú, de mivel Astridon látszott, hogy nem hiszi el a kamut, Hiccup felsóhajtott. -Rendben fel akartam készülni a találkozóra. Gobber is mondta, hogy ne így jöjjek...
-És miért ilyen a hajad? A régi jobban állt neked! -mondta a lány, de azonnal el is vörösödött. Hiccup csendben kuncogni kezdett, nehogy megsértse Astridot. Azonnal próbálta össze-vissza álló haját újra előteremteni, de ebből a műveletből csak annyi lett, hogy ahol, bezselézte a haját, ott továbbra is egyenes és kemény maradt mint a cövek, ahol meg nem, ott újra össze-vissza állt. Eredményként, úgy nézett ki mint egy bohóc.
-Na jó, így mégrosszabb... -morogta a fiú, és kitámasztotta a biciklijét. -Meg tudsz nekem bocsátani egy percre?
-Persze, menj csak, addig én itt maradok és vigyázok a bicajodra.
Hiccup újra elmosolyodott, majd villámgyorsan elrohant az öltöző felé. Néha hátranézett Astridra, de csak annyit látott, hogy a lány a biciklijét vizsgálgatja. Inkább befutott a mosdóba és ahol csak tudta, összevizezte a haját, s próbálta régi, rendezetlen haját előteremteni. Mikor benézett a tükörbe és látta, hogy a haja nagyjából olyan mint régen, levette a hajszárítót az akasztójáról és gyorsan megszárította barna üstökét. Mikor kész lett, megnézte magát a tükörbe: ugyanúgy nézett ki, mint régebben. Elsuttogott egy ezazt magában és már rohant is vissza Astridhoz. A lány már nem tudott mit átvizsgálni a biciklijén ezért nekidőlt a sajátjának.
-Na végre, hogy itt vagy! Mostmár pont úgy nézel ki mint tegnap! Na jó... majdnem... Egyébként..., mit is akartál csinálni?
-Arra gondoltam, mivel tegnap a barátnőid mondták, beülhetnénk valami helyre reggelizni.
-Szerencséd van, hogy reggel egy falatot sem tudtam enni valamiért... és hova üljünk be?
-Hát... amikor jöttem, akkor láttam egy szép vendéglőt. Gondolom tudod melyik az.
-Igen. Swen szokott ott dolgozni, meg a nagybátyám Finn. Valószínűleg kedvezményt fogunk kapni. De mostmár induljunk, mert sokan szoktak ilyenkor ott reggelizni! -pattant fel Astrid a járművére, Hiccup pedig követte. Majd a fiú elindult a vendéglő felé, Astrid pedig szorosan mögötte követte. Két perc sem kellett, szinte azonnal a vendéglő elé értek. Mindketten a bicikliparkolóba rakták a járművüket és komótosan besétáltak az étterem ajtaján. Hiccup végig nézett a gyönyörű és hangulatos éttermen. Amint beértek, Astrid integetni kezdett a pult mögött álló szőke hajú, bajszos férfinak.
-Astrid! Már szinte biztos voltam benne, hogy most fogsz jönni! -mondta a szőke férfi, mikor a két fiatal odaért a pulthoz. -Ki ez a fiú?
-Ő itt Hiccup Haddock San Franciscóból jött ide nyaralni.
-Nagyon örülök uram! -nyújtott kezet a fiú. -Ön bizonyára Finn Hofferson, Astrid nagybátyja. -mondta, majd elengedte a férfi kezét. -Hasonlítanak egymásra.
-Ó, kedves és tájékozott, igazi úriember! -dicsérte meg Hiccupot Finn, majd unokahúgához fordult. -Akkor jöhet a szokásos?
-Természetesen, ha Hiccup szereti a te toastodat és a reggeli gofridat. -nézett Hiccupra Astrid.
-Persze, hogy szeretem, jöhet!
-Rendben, akkor két főre... tizenöt dollár lesz. -jelentette ki Finn. Astrid már nyúlt volna a zsebéhez, de Hiccup megállította.
-Hagyd, majd én. -szólt és kihúzott a zsebéből egy huszast. -Tud visszaadni?
-Igen. Tessék itt a blokk, és a visszajáród. -nyomott a fiú kezébe egy ötdollárost. Hiccup gyorsan elvette a blokkot, majd mielőtt Finn egy szót is szólhatott volna a két fiatal felrohant az emeletre. Hiccup körbenézett az emeleten. Itt sem volt semmivel csúnyább mint a földszint. Rajtuk kívül hat ember tartózkodott az emeleten, összesen két boxban. Hiccup szinte azonnal kiszúrta az egyik kettes boxban Ruffnutot és Heathert, amint éppen rájuk mosolyogtak. Hiccup maga sem tudta még, hogy mi az amit Astrid iránt érez, de azt tudta, hogy a lányban van valami. Tovább sétált, s rámutatott egy ablak melletti két személyes boxra.
-Ez tetszik, hölgyem? -kérdezte a fiú. Astrid jó erősen vállba vágta. -Áu! Ezt most miért kaptam?
-Nem vagyok a hölgyed! -mondta közönbösen Astrid, majd leült az egyik oldalra. Hiccup vele szembe.
-Még... -morogta maga elé a fiú. Szerencsére a lány ezt nem hallotta, mert különben jól vállon vágta volna. Hiccup csendben maradt, nehogy valami eszméletlen nagy hülyeséget mondjon, aztán mikor végre megèrkezett a reggeli, felállt. -Megyek, hozok valami innivalót. Óhajtasz valamit?
-Igen. Azt, hogy ne beszélj velem így, városi fiú! -Hiccupot ez most igazán megbántotta, de nem sértődött meg, mert nem akarta elrontani a reggelt. -Egyébként meg liemos limonádét, három jégkockával, meg két citromfű levéllel.
-Jegyzetfüzetet nem kapok? -vágott vissza a fiú, de még mielőtt Astrid mondhatott volna valami eszméletlenül ronda jellemzőt, Hiccup gyorsan leszaladt a lépcsőn, és a bárpult felé vette az irányt. Mikor végre odaért, Finn elé állt és leadta a rendelést. Majd amikor megkapta a hűsítő italokat, gyorslépésben felment az emeletre. Letette az asztalra a hűsítőket, majd visszaült a helyére és elkezdte elfogyasztani a reggelijét.
-Úgy hallottam, hogy itt te vagy a bicikli bajnok. Ez igaz, vagy csak félnek a vállbavágásaidtól? -gúnyolódott Hiccup. Astrid sértődött fejet vágott.
-Persze, hogy nem kamu! Már ne haragudj, de nem én jöttem úgy egy egyszerű reggelire, mint egy rocksztár!
-Na látod ebben igazad van... -helyeselt Hiccup. -Még azt is hallottam, hogy jelenleg másodikak vagyunk egy bizonyos világkörüli ranglistán. Gobber mondta, hogy Ereték az elsők.
-Igen. Ráadásul az a fiú túlságosan nyomul. Sosem hagy békén, olyan, mint egy pattanás. Szerencsénk van, hogy most még nincs itt. Amint meglátna veled, összeverne téged.
-Igen? Nem félek tőle! -húzta ki magát Hiccup, majd lenyelt egy falatot. -Na jó egy kicsit. De, hogy lehet valaki ilyen... bunkó! Nem mondtad meg neki, hogy nem érdekel téged?
-Hiccup te nem figyeltél! -legyintett a lány. -Az a fiú egy őrült! Ha megmondanám neki, agyonütne. De azt kizártnak tartom, hogy ne jöjjön el este a bárba. Mindig ott van.
-Azt nem tudod véletlenül, hogy miért? -érdeklődött Hiccup, majd lenyelte az utolsó falatot a reggelijéből.
-Valószínűleg, miattam.
-De ebben nem lehetünk egészen biztosak! Csak van valami megoldás! Nem hagyhatjuk, hogy zaklasson! -háborodott fel Hiccup, közben idegesen hadonászott a kezével. Szét vetette az ideg, hogy remélhetőleg a leendő barátnőjének, a jelenlegi egyik legjobb barátjának, egy idegbeteg és bunkó fiú a "vezére". El sem tudta képzelni Astrid helyzetét. -Várjunk csak, van egy ötletem! Taníts meg verseny szinten biciklizni!
-Mi? Minek? -értetlenkedett Astrid, majd felállt az asztaltól. Hiccup ugyanezt tette, és mélyen a lány szemébe nézett.
-Taníts meg verseny szinten biciklizni! -ismételte a fiú. -Csak ennyit kérek tőled, Astrid!
-Tudom, hogy ez az ennyit kérek tőled duma csak kamu, de rendben, talán és a talánt nyomatékosan, és hangsúlyosan mondom, szóval talán megtanítalak. De, csak ha nem csinálsz semmi hülyeséget, Haddock!
-Köszönöm. És megpróbálok semmi hülyeséget, vagy éppen eszméletlenül nagy baromságot csinálni. -jelentette ki Hiccup, majd játékosan hozzátette. -Na gyerünk, mert a végén megjelenik az a bunkó!
Hiccup és Astrid versenyfutásban rohantak le a lépcsőn, intettek Finnek, hogy mennek és mikor kiértek a parkolóba, mindketten felpattantak a biciklijükre, és versenyszerűen a pálya felé tekertek...