18. A Hibbant-sziget párja 1. rész (Évadzáró epizód)

Hát igen... ez is elérkezett. Megjöttem az első évad, záró epizódjával, amit jó hosszúra írtam. Olvassátok nagy kedvel!


-Fiam! Gyere, indulunk! -kiáltotta a földszintről Valka.
Hiccup olyan szomorúan ballagott le a bőröndjeivel a lépcsőn, mint még életében soha. Mikor megpillantotta önelégült apját, azt hitte neki esik, és addig üti amíg lélegzik. Miért ilyen kegyetlen? Miért kell neki mindent elrontania?
-Miért lógatod az orrod? -kérdezte a férfi, majd kihúzta magát. -Hiszen újra nagy lehetsz, ahogyan eddig is voltál.
-Én itt voltam önmagam először apa. -jelentette ki egyhangúan a fiú, majd nekilátott, hogy előtúrja a cipőit az előtérben. -És itt voltam először és utoljára szerelmes.
-Ezt meg mégis, hogy érted? -vonta fel a szemöldökét Stoick, mire a fia csak egy pillanatra felemelte a fejét, és kisírt smaragdzöld szemeivel nézett rá.
-Úgy, hogy ha nem lehetek Astriddal, akkor nem leszek senkivel sem. -mondta egyértelműen, majd visszafordult a cipőkhöz és mikor előszedte az összeset, ami az övé volt, elsétált a bőröndjeihez, és beletuszkolta őket.
-Fiam...ne csináld már... -sóhajtozott Stoick, és hangosan rácsapott a combjára. -Biztos találkozni fogsz még más lányokkal is...
-De nem olyanokkal, mint Astrid. -vágott a férfi szavába a fiú, majd erősen hozzávágta az éppen kezében levő cipőjét a földhöz. -Astriddal lelki-társak vagyunk, szeretjük egymást és tudjuk, hogy a másiknak mi a gondja, egyetlen pillantásból. Te nem így éreztél, mikor megismerted anyát?
-De, de igen pontosan így éreztem, de előtte még kétszer éreztem ugyanígy... -kezdte a magyarázatot Stoick, viszont Hiccup nem engedte, hogy befejezze.
-Azt hittem, ezt már tisztáztuk apa: én nem vagyok te. -próbált lenyugodni a fiú, csakhogy nem sikerült neki. -És nem vagyok Harald se, akinek egyetlen hónap alatt, három barátnője is szokott lenni. Én önmagam vagyok. Csalódni fogsz, ha arra kérsz, hogy legyek valaki más.
Hiccup úgy érezte, elég hatásos lett az utolsó mondata, ezért fogta magát és elhagyta a házat a cuccai nélkül. Fogatlan kint feküdt a küszöbön, és látszólag ő is nagyon szomorú volt. Pedig ő biztos nem tudta, hogy mit is beszélnek az emberek. Viszont ha a kutya gazdája maga alatt van, akkor a kutya is. Hiccup az ölébe vette a reszkető Fogatlant, majd szomorúan elkezdte simogatni.
-Tudom pajti. -motyogta halkan. -Nekem sem lesz könnyű.
A kutya nyüszíteni kezdett, és hatalmasra nyitott szemeivel, elkezdte bámulni a gazdáját. A fiú bekönnyezett egy kicsit, de nem sírt, csak jó erősen magához szorította Fogatlant, hogy tőle is elköszönjön.
-Neked itt lesz Viharbogár. -motyogta bele a német juhász fülébe. -Tudom én, hogy tetszik neked. Le se tagadhatnád.
A kutya csak morogni kezdett, de Hiccup legalább egy kicsit elmosolyodott.

Nem sokára, Hiccup, Stoick és Valka már a búcsúzkodáshoz készültek a repülőtéren. Mindenki ott volt, akik el akartak köszönni a Haddock családtól. Harald felhívta a szüleit, és lebeszélte velük, hogy Hibbantra költözik és mivel jó tanuló, tisztelettudó és a szülei is kedvesek, meg is engedték neki. Hiccup nagyon irigyelte a barátját ezért, pedig már el is tervezte, hogy a jövőbeli gyerekének, Harald lesz a keresztapja. Viszont mivel nem lehet Astriddal, gyereke sem lehet. Legalábbis ő így gondolta. Szomorúan fogott kezet a banda tagjaival, amíg a szülei felpakoltak a magánrepülőre minden egyes bőröndöt. Jól megütögette Harald és Sebastian hátát, majd a vörös fejű, síró Astridra került a sor. A fiú bambán állt, igazából nem tudta mit mondjon, nem akarta, hogy a lány még egyszer depresszióba essen, de ha nem csinál valamit, de marha gyorsan, akkor lemondhat róla, úgy örökre.
-Astrid... -motyogta a fiú, és érezte, ahogyan újra elkezd bekönnyezni. Megszorította a lány remegő kezeit, és egy lépést tett felé. -Figyelj...nem kérem, hogy maradj hozzám hűséges, csak azt ígérd meg, hogy éled az életed. Hogy ha el is felejtesz, ha nem is fog érdekelni, hogy mi van velem, akkor is...maradj, kemény önmagad. Maradj az az Astrid, akit mikor megláttam, azonnal beleszerettem. Aki megtanított sok mindenre, aki megváltoztatott bennem sok dolgot. Aki megváltoztatta az unalmas életem, mikor idejöttem.
Hiccup már éppen meg akarta volna ölelni a lányt, mikor az a nyakába borult, és eláztatta a vállát könnyekkel.
-Veled megyek! -kiáltotta hangosan, pontosan akkor, mikor Valka és Stoick kiléptek a repülő mögül, azt jelezve, hogy ideje indulni. Hiccup erősen átölelte Astridot, és látva a lány lelki állapotát, ő is elkezdett sírni. Nem akarta elengedni a szerelmét, itt akart vele maradni örökre, vele akarta leélni az életét. Hallotta, ahogyan Stoick lecsapja a csomagtartó fedelét, és tudta, hogy ez már a végszó: indulnia kell. Elengedte Astridot.
-Rád itt van szükség. -mondta a fiú, bár tudta, hogy ezt egyáltalán nem így gondolja, ő azt akarta, hogy minden nap, minden percében láthassa Astrid gyönyörű mosolyát, és a csillogó égszínkék szemeit. -Köszönök mindent.
Utolsó mondatát Hiccup, már leginkább a felnőtteknek címezte, majd meghajtotta a fejét, elengedte Astrid kezét és gyorsan elrohant, hogy kevésbé fájjon neki a tette. Sírva futott fel a szülei előtt a gépre, és levágta magát az egyik ülésre, majd ott folytatta a sírást. Lerakta a két kezét az ablak előtti műanyag párkányra, a fejét pedig rárakta és eláztatta könnyekkel a karjait. A szülei feljöttek a gépre, de csak az apja örült.
-Hidd el fiam, hogy sokkal jobb lesz neked Amerikában. -jelentette ki önelégülten, majd vett egy mély levegőt. Hiccup olyan mérgesen nézett Stoickra, hogy ölni lehetett volna a tekintetével.
-Szerinted ebben mi a jó, apa? Hm? Az, hogy másodszor is összetörhetem a barátnőmet? Szerinted ez jó? -kérdezte. -Apa nézz már ki az ablakon! Mindenki sír! Nem csak az lehet a jó, amit te akarsz, hanem amit bárki más. Hatalmas hibát követsz el, ugyanis pont akkor, mikor felszállunk, akkor mondasz le az unokáidról!
-Miket hordasz itt össze fiam? -értetlenkedett a férfi, majd megállította az éppen indulni készülő pilótát a kezével.
-Már megmondtam: ha nem vehetem el Astridot, akkor senkit sem fogok. -jelentette ki határozottan, majd felállt és rámutatott az Astridot átölelő Bellára és Deanre, és a Heather-Harald párosra, amint próbálják egymást megnyugtatni. -Látod? Összetörtem. Miattad.
-Lehet, hogy a fiunknak igaza van Stoick... -motyogta Valka halkan a férje fülébe, mire a férfi elkezdett gondolkodni.
Hiccup izgatottan, mégis szomorúan várta a fejleményeket. Vajon enged az apja, vagy továbbra is makacsul kitart a mellett, amit kitalált. Érezte, hogy a sírása kezdett elmúlni, kezdett egyre erősebb lenni, kezdte úgy érezni, hogy Stoick engedni fog neki. Nem tudta miért gondolta így, csak egyszerűen valami azt sugallta neki, hogy így lesz. És nagyon is örült volna neki, ha megtörténne. A férfi megnyomogatta az orrnyergét, majd a szabad kezével, kimutatott az ablakon a síró társaságra.
-Menj! Már várnak. -jelentette ki, de mire Hiccup felfogta a helyzetet, a gép már majdnem el is indult. Stoick viszont gyorsan leintette a pilótát, nehogy fel merjen szállni.
-Komolyan mondod, apa? -kérdezte mosolyogva a fiú, a férfi pedig csak szintén mosolyogva válaszolt.
-Halál komolyan. -jelentette ki, majd várta Hiccup reakcióját.
A fiú majdhogynem szó szerint kiugrott a bőréből örömében. Olyan hirtelen ölelte meg az apját, hogy az egy kicsit meg is ijedt, de vissza ölelte a fiát. Hiccup és Stoick is lesétáltak a repülőről, majd (mikor Astrid nem figyelt) intettek a többieknek, hogy Hiccup mégis marad, de ne most örvendezzenek, ugyanis a fiú, meglepetést szeretett volna csinálni belőle. Halkan kinyitották a csomagtartót, a fiú pedig kivette belőle azt a bőröndjét, amelyikben a fontosabb dolgai voltak, majd vissza is zárták a térséget. Hiccup jól megszorongatta az anyját, majd az apja elé állt, és őt is megölelte.
-Jó döntést hoztál apa. -suttogta halkan a fiú.
-Remélem tényleg lesznek unokáim. -viccelődött a férfi, majd mikor elengedte a fiát, átadott neki két kötegnyi pénzt. -Az itteni házadra.
-Várj...te eleve nem akartál hazavinni? -értetlenkedett Hiccup, majd bambán átvette a pénzt Stoicktól.
-Nem. Csak tesztelni akartam, hogy mennyire szereted Astridot. Mert ha valakit igazán szeretsz, akkor nem akarod elhagyni. -mosolygott a férfi, majd még két köteg pénzt nyomott a fia kezébe. -Kilencszázezer dollár. Házra, eltartásra, és a gyerekekre.
-Kilencszázezer?! -kérdezte nagyra nyílt szemekkel Hiccup, és megnézegette a pénzt magának. -Az rengeteg pénz! Honnan van ennyid, csak nekem?
-A fiam vagy. Az a legkevesebb, hogy adok neked, egy kis kezdőlöketet. -mosolygott Stoick, majd magához hívta a fiát, hogy még egy utolsó ölelést adjon neki.
-Köszönöm, apa. -motyogta bele az ölelésbe Hiccup, majd mikor elengedte a férfit, büszkén kihúzta magát, és még mielőtt elköszönt volna a szüleitől, még gyorsan mondott valamit. -Büszkék lesztek rám.
A két felnőtt, elvonult a repülőgépbe, bezárták az ajtót, a fiút pedig hátrébb küldték, nehogy megsérüljön. Hiccup integetett a szüleinek, és mikor felszállt a gép, már csak egyenesen állt, és a síró, és maga alatt levő Astridot figyelte. Mosolyogva várta a lány reakcióját, mikor feltűnik neki, hogy a fiú mégis itt marad. Bella elengedte a lányát, aki nem is értette, hogy miért, csak azt vette észre, hogy mindenki az elrepült gép felé nézelődik. Értetlenül megfordította a fejét, és mikor meglátta Hiccupot mereven állni a bőröndjeivel, és a négy köteg pénzével, teljesen lefagyott. Mindenki érdeklődve várta, hogy Astrid mit fog csinálni, de főleg a lány szerelme. A következő pillanatban, a szőke szépség otthagyott csapot-papot, és veszettül rohanni kezdett Hiccup felé. A fiú gyorsan lerakta a cuccait (a pénzzel együtt) és kitárta a kezeit. Astrid pedig úgy ugrott a szerelme nyakába, hogy majdnem hátra is estek mind a ketten. Erősen szorította a barátját, majd várta, hogy a fiú megszólaljon.
-Látod? Megmondtam, hogy mindent megteszek, hogy maradhassak. Egy darabig még a nyakadon leszek... -mosolygott Hiccup, és most ő várta, hogy a lány reagáljon. Astrid elengedte a fiút, majd mélyen a szemébe nézett.
-Lökött. -jelentette ki, majd szenvedélyesen megcsókolta a barátját.
A háttérben mindenki tapsolni és ujjongani kezdett, mintha valami nagy ünnepségen lennének, vagy ilyesmi. A szerelmes pár pedig, mikor szétváltak, egymásra mosolyogtak. A fiú gyengéden megfogta a lány kezét, majd a kezébe nyomta a pénzt, hogy segítsen cipelni. Astrid csak értetlenül meredt a rengeteg bankóra, de azért segített a kedvesének a cipekedésben. Mikor az ujjongó társaság elé értek, Hiccup elkérte a pénzét a barátnőjétől, az egyiket kettészedte, az egyik felét Harald kezébe nyomta, a másikat pedig Dean és Bella elé nyújtotta.
-Huszonötezer-huszonötezer dollár. -mondta, a meglepett embereknek. -Mr. és Mrs. Hofferson: amiért annyit segítettek, és Harald: a jövőbeli családodnak.
-Hiccup ezt igazán...nem kellett volna... -motyogta Bella, miközben a pénzt méregette.
-Ennyivel tartozom maguknak. -rázta a fejét a fiú. -Ha önök nem lennének, akkor Astriddal még csak barátok lennénk.
-Ugyan Hiccup. -legyintett Dean. -Neked már Dean és Bella. Nem tudnám elképzelni, hogy a lányunk megutálna téged.
-Haver...ez a te pénzed. Nem fogadhatom el. -nyújtotta a vissza a huszonötezer dollárját Harald, de Hiccup csak a fejét rázta.
-Ez csak egy kis ajándék. Tekints úgy rá, mint az elő-szülinapi ajándékodra. Már nem sokára augusztus 3., addig meg legalább költhetsz végre. -mosolygott a barna hajú fiú, és elrakta a többi pénzt a bőröndjébe.
Még mindig le volt döbbenve mindenki azon, amit Hiccup tett. Néma csend volt, mindenki bambán nézett maga elé, egyedül Snotloutnak volt kedve ordítani egyet.
-Srácok! Csapjunk egy hatalmas bulit, annak örömére, hogy egy új család lesz majd Hibbant-szigeten!
-Egyetértek Snotlouttal! -jelentette ki Sebastian ujjongva. -A neve legyen...a Hiccstrid nagy hazatérése!
-Hiccstrid? -értetlenkedett Hiccup, majd a többiekre nézett segítségkérés-képen. Viszont senki sem értette, amit Seb magyarázott, ezért mindenki csak a fejét rázta.
-Hiccup és Astrid egybeolvasva. -sóhajtozott Sebastian. -Hiccstrid. Értitek?
-Ja...így már igen. -mosolygott rá Astrid a barátjára, majd érezte, hogy a fiú megpuszilja az arcán.
-De ennyi erővel lehetne Asscup is. -somolygott Hiccup.
-Most komolyan? Asscup? -vonta fel a szemöldökét Astrid, és elkezdett harsányan nevetni a barátja idióta ötletén.
-Jó akkor maradjunk a Hiccstridnél... -forgatta meg a szemét a fiú, majd újabb puszit adott a szerelmének, csak ezúttal a nyakába.
Mindenki beszélgetett valamiről, miközben a kis csapat visszafelé ballagott. Hiccup és Astrid egymás mellett sétáltak kéz a kézben, miközben mindenféléről beszéltek. Ők voltak az utolsók a sorban, kicsit le is voltak maradva a többiektől, hogy nyugodtan, és nagyjából csendben meg tudjanak beszélni minden fontos és személyes dolgot.
-Arra gondoltam, hogy kérhetnél tőlem valamit azért, mert Hibbantot választottad a szüleid helyett. -mosolygott rá a szerelmére Astrid, mire a fiú egy pillanatra megállt, és gyanúsan vigyorogni kezdett.
-Bármit? -kérdezte.
-Hát...nem tudom. Amilyen hülyeségeket szoktál csinálni... -húzta el a száját a lány, de Hiccup a szájára rakta a mutatóujját, ezzel belefojtva a szót a szerelmébe.
-Még visszamehetek... -emelte fel a tekintetét az égre a fiú, de Astrid megforgatta a szemeit, majd erősen beleütött a fiú vállába.
-Azt próbáld meg! -kiáltotta, mire mindenki megállt egy pillanatra és a két fiatalra nézett. -Úgy értem, hogy: Úgyse tennéd meg...
Hiccup és Astrid is fülig elvörösödött, majd mikor mindenki újra elindult és tovább beszélgetett, mindketten hatalmasat sóhajtottak.
-Azért ez közel volt, kisasszony... -nézett kicsit dühösen a barátnőjére a fiú, de szinte azonnal el is mosolyodott, látva, hogy a lány is megbánta amit tett. -De tudod, hogy nem tudnék rád sokáig haragudni. Viszont...
-Mit találtál ki már megint? -indult el Astrid, nyomában a barátjával. Hiccup újra megragadta a lány kezét és sunyin rámosolygott.
-Azt, hogy most már van jogom bármit kérni.
-Már előre félek... -rázta meg a fejét a lány. -És...mire gondoltál?
-Majd a buli után megtudod. -húzta ki magát egy pillanatra Hiccup, de szinte azonnal vissza is ment görnyedtbe, mert Astrid a hátára ütött.
-Mondtam, hogy nem áll jól neked a nagyképűsködés. -gyorsított egy kicsit a tempón a lány. -És az sem, ha büszkeségedben kihúzod magad.
-Az a gond, hogy nem tudok mivel visszavágni. -mosolygott a fiú. -Ugyanis neked, minden jól áll, hölgyem.
-Majd ha látsz főzni, nem ezt mondod. -kuncogott Astrid, és most egy kicsit lassított, ugyanis idő közben, felzárkóztak a többiekhez.
-Szerintem, biztosan nagyon jól főzöl. -mutogatott össze-vissza Hiccup, amitől a barátnője el is nevette magát. -Most meg min nevetsz?
-Rajtad. -kapta el a fejét egy pillanatra a lány, mire a fiú megforgatta a szemét és kedvesen mosolygott a szerelmére.
-Tudja, ez igazán kedves, kisasszony. -azzal megragadja Astridot a derekánál, megdönti és megcsókolja. -Szeretlek...
-Én is téged. -motyogta a csókba a lány.
Egy pillanatra megszűnt létezni köztük a világ, egészen addig, amíg a fiú valamilyen oknál fogva megszakította a csókot. Astrid nem is értette, hogy miért, ezért értetlenül fürkészte Hiccup arcát.
-Valami gond van? -aggódva néz a fiúra, aki csak erősen magához szorítja.
-Úgy örülök, hogy itt vagy velem... -motyogja. Astrid belefúrja Hiccup nyakába a fejét, a fiú pedig sunyin megpuszilja a lány feje búbját.
-Tudom, hogy te voltál... -rámosolyog a barátjára, miután kibontakozott az ölelésből. Hiccup viszont csak rázni kezdte a fejét, mondván, hogy ő bizony ártatlan. Mindketten csak nevetni kezdtek és akkor, újra megszűnt körülöttük a világ és minden, ami történt. Csak egymást látták és hallották...

Pár óra múlva, Hiccup egy fekete ingben, egy sötét farmerben, egy elegánsabb cipőben és fekete karórával a bal csuklóján, a bár felé igyekezett gyalogosan. Megbeszélte Astriddal, hogy a szökőkútnál találkoznak és onnan mennek a buliba. Amikor odaért, a lány már a kövön ülve várta. Hiccup teljesen elmerült a látványban: a szőke szépség egy válláról kicsit lecsúszó, fekete felsőt viselt, egy sötétkék szoknyával és egy kényelmes, de elegáns cipővel. Haja most a vállára simult, de ugyanúgy be volt fonva, ahogy szokott. Egy pillanatra teljesen lefagyott: úgy érezte életében nem látott még ilyen gyönyörűséget. Izgalmában, az inge két legfelső gombját kigombolta, így egy kis belátást tett a felsőtestére. Aztán mosolyogva odasétált a szerelméhez és mikor nem figyelt, rárakta a lány kezére a kezét.
-Gyönyörű vagy, hölgyem. -szólította meg kedvesen, majd megvárta, hogy Astrid ránézzen.
-Te sem panaszkodhatsz. -néz végig Hiccupon, majd egy kicsit el is vörösödik. A fiú viszont csak mosolyog.
-Aranyosan nézel ki, mikor zavarban vagy. -felemeli a lány fejét az állánál fogva, majd egy kicsit közelebb ül hozzá. -Akkor csillognak a legjobban az égszínkék szemeid.
Astrid csak elmosolyodik, majd hirtelenjében, oldalról átöleli Hiccupot. A fiú nem is érti a helyzetet, még vissza sem tud ölelni, annyira meglepődött, így mikor a lány elengedte, értetlenül fürkészte Astrid arcát.
-Ezt most miért kaptam?
-Imádom, mikor bókolsz nekem... -feláll, és felsegíti a barátját is.
-Indulhatunk, kisasszony? -kinyújtja a kezét, és kicsit meghajol. Astrid pedig csak megfogja, és elmosolyodik.
-Persze.
Hiccup útközben folyamatosan Astridon gondolkodott. Annyira örült, hogy végre megtalálta a lelki társát, azt a lányt, akiért tényleg odavan és aki mindig mellette lesz, jóban-rosszban. Már ki is találta, hogy mit fog kérni a szerelmétől, és nagyon is remélte, hogy ezért nem fogja Astrid megutálni. Úgy gondolta, ennek éppen itt az ideje, és, hogy már eleget várt erre. Úgy gondolta eljött a nap, mikor lefekszik a lánnyal. Persze...ennek megvoltak a problémái, ugyanis nem kis szerepe volt benne annak, hogy Astrid belemegy-e ebbe az egészbe, még akkor is, ha megígérte, hogy Hiccup bármit kérhet azért, mert maradt.
Mikor a bárhoz értek, Hiccup udvariasan kinyitotta az ajtót Astridnak, és csak azután volt hajlandó bemenni, miután a lány már bent volt. Végül bezárta az ajtót. Bent, már eszeveszett hangerővel szólt a zene. Minden meghívott bent ugrált, de már szinte mindenki meg volt bolondulva. Volt olyan is, aki nem volt meghívva, csak egyszerűen a bárba jött, mondjuk inni egy keveset. Hiccup kissé megszeppenve leült az egyik bárszékre, és azonnal oda is fordult hozzá a csapos.
-Italt? -a férfinek olyan reszelős hangja volt, hogy a fiú egy kicsit meg is ijedt.
-Nem köszönöm. -Hiccup elfordul és nézni kezdi az asztalon ugráló Tuffnutot, aki már valószínűleg hót részeg volt.
Astrid leül Hiccup mellé és szintén elkezdi nézni Tuffot, de végül feláll és ennyit vet oda a fiúnak:
-Megyek, megkeresem Heathert. -nyom egy puszit a barátja arcára, majd még hozzáteszi. -Ja...és hozz valamit inni, légyszíves. Mindhármunknak.
Hiccup csak értetlenül néz Astrid után, majd egy kicsit el is merül a látványban. Ezt a csapos is észre veszi és beszélni kezd a fiúhoz, aki ijedtében majdnem hátraesik.
-Csinos. -suttogta. Hiccupnak egy pillanatra megállt a szíve, de szerencsére nem vert le semmit a pultról, ezzel megúszta az ordibálást. -Ő a nagy biciklibajnok, igaz?
-Igen ő. -a fiú bambán néz még mindig a lány után, majd hátrafordul a csaposhoz és kezet nyújt neki. -Hiccup Haddock.
-Bill Peterson. -megrázza a fiú kezét. -De, csak szólíts Billynek, ahogyan mindenki más. Na és...te vagy a lány barátja?
-Hát...igen én volnék. -kicsit elvörösödik, de csak megvakarja a tarkóját és tovább beszél. -Most éppen azért vagyok itt, mert nekem szervezték ezt a bulit.
-Á... -a férfi mosolyog, majd kicsit mozog, amitől kiroppan a háta, nem is egyszer. -Akkor te vagy az a városi srác, akiről Sebastian beszélt. A Hicc, a Hiccstridben.
-Igen, igen, így is mondhatjuk. -mosolygott a fiú. -Astrid pedig a Strid.
-Pont azt akartam megkérdezni, hogy mi a neve. -a férfi kuncogott egyet magában, majd rámutat a háta mögött levő italokra. -Akkor kérsz valamit?
-Ja igen. -bólintott, majd megrázta kicsit a fejét, ezzel felébredt a kábulatból és rámutatott a whiskey-s üvegekre. -Azokból kérnék hármat.
-Rendben. -a férfi elfordult és nyújtózkodni kezdett a whiskey-s üvegekért, majd mikor elérte őket, kinyújtotta a kezét. -10 dollár, 25 cent lesz.
Hiccup belenyúl a zsebébe, kihúzza belőle a pénzt, kifizeti az italokat, majd elindul a három whiskeyvel a kezében, hogy megkeresse Astridot és Heathert. Próbálta nem kiejteni a kezéből az üvegeket, ugyanis nem akart újra fizetni, még akkor sem, ha rengeteg pénze volt, így az egész utat, a bár falai mellett szorosan kellett megtennie. Hiccup egészen sokáig csak ment, nem találva a két lányt, majd egyszer egy kiemelkedően mély fiúhangot hallott, ami felhívta a figyelmét.
-Hogyhogy egyedül vagytok, szépségeim?
Hiccup úgy sejtette, hogy a szépségeim jelzőt a fiú, Astridra és Heatherre értette, ezért gyorsított a tempón, és a hang irányába indult. Még az ordító zene mellett is hallatszott annak a srácnak a mély hangja, vagyis Hiccup úgy gondolta, hogy nem lehet messze tőle. Jobbra-balra nézelődött, és egyszer csak, meglátta a két keresett lányt, egészen a falhoz simulva, visszahúzott hassal, és ijedt arccal. Előttük egy egész csapat, nagydarab fiú állt, valószínűleg a vezető lehetett, aki egyik kezével nekitámaszkodott a falnak, a másikkal pedig már megérintette volna Astridot. Hiccupnak itt borult el az agya, egy közelében álló ember kezébe nyomta az italokat, és odarohant a tolakodó srácokhoz, majd azt, aki kihúzta nála a gyufát erőből arrébb lökte.
-ESZEDNÉL VAGY, TE IDIÓTA?! -ilyen ideges, még talán sosem volt a fiú. Gyorsan a lányok elé állt, és nem engedte, hogy a srác akár csak ránézzen Astridra, vagy Heatherre. -Ne fogdosd a barátnőmet!
Hiccup szeme rángott az idegességtől, ökleit összeszorította, karjait pedig úgy megfeszítette, hogy szinte szétrepedtek. Mikor a nagydarab, és nem mellesleg izmos fiú magához tért, egyik kezével megragadta Hiccup ingét, és felemelte. A következő pillanatban pedig, olyan erővel ütötte orron a barna hajú fiút, hogy annak elkezdett vérezni az ütés helye. Egy percre az orrához kapott, megnézte a vért az ujján, majd újra összeszorította a kezét, és nekiugrott a srácnak. Nem egyet ütött rajta, és éppen mikor az ellenfele a falhoz nyomta a nyakánál fogva, és szinte fojtogatni kezdte Hiccupot, közbelépett egy biztonsági őr, és elhúzta a srácot a fiútól. Azért a nagydarab még beleütött vagy kettőt ellenfele gyomrába, és egyet-kettőt az arcába is, aki ettől kábultan leült a padlóra. Viszont a biztonsági őr elhurcolta a srácot.
Hiccup a fájdalomtól az orrához és a szeméhez kapott, majd nagy nehezen felállt, és nekitámaszkodott a falnak. Mindenből kettőt látott, a feje fájt, a hasával együtt. Astrid pedig odarohant hozzá és óvatosan átölelte.
-Jól vagy? -kérdezte aggódó hangon a lány.
-Igen... -a fiú csak suttogott, annyira nem volt ereje. -Csak...kicsit...kicsit vérzem...
Astrid elengedte a fiút, és letörölte az arcáról a vért. Aztán halványan elmosolyodott, és gyengéden megcsókolta Hiccupot, aki csak viszonozta a gesztust és remegő kézzel, megragadta a lány derekát. Astrid, mikor megszakította a csókot, rámosolygott a barátjára, és újra megtörölte a fiú arcát.
-Látod mi történik, ha túlságosan csinos vagy? -mosolyodott el halványan Hiccup.
-Hát...még jó, hogy itt vagy te. -a lány a fiú nyakára kulcsolta a kezeit, és továbbra is mosolygott.
-Ugyan...tudom, hogy simán megvédted volna magad. Vagy olyan kemény csaj. -kissé elvörösödött Hiccup, de azért továbbra is mosolygott, amennyire a sérült orra engedte neki. -Csak fel akartam vágni egy kicsit előtted...
-Sikerült elérni a célod. -Astrid olyan szenvedélyesen csókolta meg a fiút, amennyire csak tudta. Ez volt az első csók, amiben a lány, használatba vette a nyelvét, és szinte leteperte a barátját, annyira beleélte magát.
Hiccup csak meglepődésében kinyitotta a szemét, és eléggé értetlenül nézte Astridot. A fiú, nekidőlt a falnak, nehogy elessenek, és próbálta ugyanolyan szenvedéllyel viszonozni a gesztust. Közben becsukta a szemét, hátha úgy nem lesz annyira zavarban és átkarolta a lányt, a derekánál. Kettejük idilli pillanatát pedig az szakította félbe, hogy Sebastian felállt az egyik asztalra, egy mikrofonnal a kezében és hangosan beszélni kezdett bele.
-Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek erre az ünneplésre. Hiszen egy új szerelmespár van mostantól Hibbanton: Hiccup Haddock és Astrid Hofferson! Most pedig, kérném a színpadra Hiccup Haddockot, hogy elmondja, miért is örül, hogy itt maradhatott. Halljuk!
Hiccup és Astrid is nagyon kínosan érezték magukat. Nem igazán volt kedvük villogni, nekik jó volt csak úgy, hogy nyugodtan el voltak egymás mellett. A fiú úgy érezte még egy perc és leüti Sebet azért, amit csinált, de a tömeges "Beszédet! Beszédet!" kiáltozások miatt, azt gondolta, oda kéne mennie, mondani egy pár szót. Megforgatta a szemét, majd elindult az asztal felé, és a hangos éljenzések közepette, felmászott Sebastian mellé és átvette a mikrofont.
-Öhm...Először is...köszönöm ezt a...kedves felvezetést Sebasnak, és köszönöm ezt az egész bulit is. Azt hiszem, hogy...életem legjobb döntése volt, hogy itt maradtam. Itt voltam legelőször önmagam, itt vannak a barátaim, a bolondos kutyám és persze itt találtam meg a szerelmet. 15 hosszú éven keresztül éreztem, hogy hiányzik valami az életemből. És azt hiszem, hogy...rájöttem mi az. Ez a hely. Hibbant-sziget. Minden rejtelmével, lakosával, zegzugával együtt. Szóval...Éljen Hibbant-sziget! -Hiccup visszaadta Sebastiannak a mikrofont, majd leugrott az asztalról és visszament Astridhoz, aki veszettül tapsolt. Mikor a fiú odaért mellé, abbahagyta a tapsolást és játékosan beleütött a vállába.
-Nem tudtam, hogy ilyen jól beszélsz. -rámosolygott a barátjára, de szinte azonnal elkapta a tekintetét, mert hallotta, ahogyan Tuffnut kitépi Seb kezéből a mikrofont és beleordít, amitől mindenki félig süket lett.
-Figyelem emberek! Minden bandatag mondjon beszédet amiért...amiért örül, hogy Hiccup itt maradt! -össze-vissza dülöngélt, látszott rajta, hogy teljesen be van rúgva, ezért Hiccup csak elnevette magát, elkérte a whiskeyét és belekortyolt, majd nekidőlt a falnak. -Én kezdem. Én nagyon örülök annak, hogy ez a városi srác, újra falusi lett. Egy új barát, egy új bandatag. És még mondanék valamit: Ha már Hiccup ilyen rendes volt, hogy itt maradt Astrid miatt, Astrid igazán megtisztelhetné azzal, hogy vele tölti az...
Úgy nézett ki, a szőke lány időben kapcsolt, mert sejtette, mi lehet ennek a mondatnak a vége, így az éppen kezében levő boros üveget, erőből eldobta, és majdnem eltalálta vele Tuffnut fejét. A szőke fiú még időben lehajolt, így az üveg nem találta el, hanem nagyot csapódott a falon, a benne levő bor pedig szétfolyt a falon és a padlón. Tuffnut siránkozott egy kicsit, Astrid kiviharzott az épületből, Hiccup pedig utána.
A lány, egészen a Hofferson birtokig rohant, ott pedig próbálta kinyitni az ajtót, sikertelenül, ugyanis zárva volt, az ablakokkal együtt. Így csak nekidőlt a falnak és idegesen meredt maga elé. A fiú, mikor odaért, beállt mellé, és gyengéden megszorította a kezét.
-Ne foglalkozz Tuffnuttal, nem érdemli meg, hogy felhúzd magad miatta. És egyébként is...teljesen leitta magát. -elmosolyodott, és ránézett a lányra, aki visszamosolygott.
-Azért kicsit...messzire ment. Hiszen még nem...mi még nem állunk készen arra... -kissé elvörösödött, majd ránézett Hiccupra. -Ugye?
-Igen...még...még annyira nem...vagyis, hogy szerintem még nem... -ő is elvörösödik, majd gyorsan témát vált. -Hogyhogy zárva van a házatok?
-Anya és apa elmentek a bátyámhoz a peremre. Azt mondták, hagynak itt kulcsot, de nem úgy tűnik... -megforgatta a szemét, majd arrébb sétált.
-Akkor...mi lenne, ha...nálunk aludnál? -elengedte Astrid kezét, és idegesen megvakarta a tarkóját. A lány viszont nem sokat várt a válasszal, elmosolyodott és elindult.
-Miért ne? -rohanni kezdett a szomszédba, Hiccup viszont még csak egy helyben állt, teljesen lefagyva. -Hé, meddig állsz még ott? Jössz vagy nem?
A fiú nem mondott semmit, csak megrázta a fejét, és gyorsan a lány után rohant.

Nagyjából egy fél óra múlva, Hiccup és Astrid a fiú szobájában voltak. Nem beszéltek egymáshoz, csak álltak az ablaknál és nézték a csillagos eget. Végül Hiccup megunta a csendet és megszólalt.
-Még mindig haragszol Tuffnutra? -kérdezte.
-Nem. Csak meg akarom fojtani, de egyébként nem. -először komolyan nézett, de utána elkezdett kuncogni, Hiccuppal együtt.
-De...ugye tudod, hogyha...hogyha családot akarunk alapítani akkor...akkor annak meg kell történnie...? -kérdezte kicsit bizonytalanul, és előre félt a lány válaszától, aki viszont csak megfordult, és bambulni kezdett.
-Igen tudom...de még nem hiszem, hogy...hogy készen állok rá... -lesütötte a szemét és kissé elvörösödött. Lépett egyet előre, úgy, hogy Hiccup át tudta ölelni hátulról. -Egyébként...fáj még...ahol megütöttek?
-Kicsit. De mikor...mikor itt vagy velem...minden fájdalmam megszűnik... -gyorsan a lány nyakába puszilt, és a kezeivel, kicsit szorított az ölelésen. Mélyen beszívta Astrid édes illatát, és behunyta a szemét. -Mondtam már, hogy milyen jó illatod van?
-Mindig ilyen illatom van. -értetlenül hátranézett a fiúra, aztán kicsit elvörösödött, mikor látta és érezte, hogy Hiccup puszilgatja a nyakát és simogatja a kezét. Nem szólt rá, hanem elfordult, mert jól esett neki, de mikor a fiú kezei vándorútra indultak a lány testén, és a puszikkal áttért a vállára, akkor hátrafordította a fejét. -Na jó, te mit művelsz?
-Az ég világon semmit. Csak felfedezni indultam. -egy sunyi mosoly jelent meg az arcán, mire Astrid kibontakozott az ölelésből és szembefordult Hiccuppal.
-Mondtam, hogy nem állok készen rá. -kissé dühösen meredt a fiúra, hiszen megmondta neki, hogy ő még nem akarja ezt. Hiccup viszont megpördítette a lányt, így újra háttal állt neki, ezért újra átölelte és folytatta a puszi osztogatást, meg a felfedező körutat.
-Semmiképp sem veszlek rá? -nézett rá nagyon kérlelve. Astrid viszont továbbra is kitartóan rázta a fejét.
-Semmiképpen sem. -keresztbe rakta a kezeit és lehorgasztott fejjel, meredt maga elé. Hiccupnak viszont eszében sem volt feladni, tovább folytatta amit elkezdett. A kezei megállapodtak a lány mellkasán, apró puszijai pedig egyre hosszabbak és szenvedélyesebbek lettek. Az egyik váratlan pillanatban pedig megfordította Astridot, megdöntötte és a derekánál, meg a hátánál tartva, szenvedélyesen megcsókolta.
A fiú legnagyobb meglepetésére, a lány nem csak viszonozta a gesztust, hanem majdnem leteperte a barátját az ágyra. Hiccup belemosolygott a csókba, majd kidőlt az ágyra, szorosan átölelte a barátnőjét, és egy pillanatra megszakította a csókot.
-Szóval...sikerült meggyőznöm a kisasszonyt? -csillogó szemekkel fürkészte a lány arcát, aki csak egy sunyi mosoly kíséretében elkezdte kigombolni Hiccup fekete ingét.
-Talán... -azzal megcsókolta a fiút, aki csak mosolyogva viszonozta.

Hiccup még egy utolsó csókot váltott Astriddal, majd befeküdt mellé és betakarózott. A lány is magára húzta a takarót, majd odafordult a fiúhoz és rámosolygott. Egyikük se tudta, mit kellene mondania a másiknak, de mivel mindketten mosolyra húzták a szájukat, valószínűleg élvezték azt, ami megtörtént. Hiccup kissé zavarban volt, nem is tudott semmit mondani hirtelen. Aztán óvatosan Astrid arcára rakta a kezét, és lassan simogatni kezdte azt, miközben kicsit aggódva megszólította.
-Most nagyon haragszol rám? -kérdezte, miközben felvette a legaggódóbb fejet, amit csak tudott. Astrid viszont csak elmosolyodott.
-Nem. Egyáltalán nem. Mert... -kissé elvörösödött, de azért folytatta. -Mert úgy érzem, ennek éppen itt volt az ideje.
-Na várj...Nem azt mondtad, hogy még nem állsz rá készen? -kérdezte a fiú, majd megtámasztotta a fejét a kezével és a párnába könyökölt. Astrid követte a példáját, majd még inkább vörös lett, amit Hiccup a félhomályban nem láthatott.
-Az előtte volt. -jelentette ki, kicsit rekedt hangon a lány. -Most hogy megtörtént...már máshogy gondolom...
Hiccup csak elmosolyodott, majd kicsit jobban magára húzta a takarót és a fejét mélyen a párnába nyomta. De szinte rögtön hátra is feküdt, majd a szeme sarkából Astridra nézett, kicsit aggódó tekintettel. A lány szeme csak úgy csillogott, a fiú maga sem tudta, hogy miért, de gyönyörűnek és elbűvölőnek tartotta szerelmét. Mosolygott, a barátjával együtt és látszott rajta, hogy boldog, nem is kicsit. Hiccup ezt megkönnyebbülten vette tudomásul, majd barátnője felé fordult és gyengéden simogatni kezdte a hátát.
-És...fájt? -mosolygott, mégis aggódva fürkészte a lány arcát a félhomályban. Astrid csak az oldalára feküdt és megpuszilta Hiccup homlokát.
-Nem. -ennyi telt tőle, majd ásított egy hatalmasat és behunyta csillogó, égszínkék szemeit. A fiú ezt egy kicsit bánta, de csak elmosolyodott mikor látta, hogy a lány milyen gyönyörű és békés, mikor alszik, vagy pihen. Nagyot sóhajtott, majd olyan közel húzta magához Astridot, amennyire csak tudta és lassan, szuszogni kezdett vele együtt. Elaludtak.