17. Hirtelen hangulatingadozások

Hiccup aznap éjszaka, borzalmasan aludt. Nyugtalanul forgolódott, és ezzel csak azt érte el, hogy Astrid sem aludt valami jól.
Körülbelül hajnali kettőig csak mocorgott, és alig pihent valamit, aztán megunta, hogy nem tud normálisan aludni, ezért halkan előkotort egy nagyjából száraz melegítőfelsőt, és kiosont a sátorból. Zsebre dugott kézzel, egyáltalán nem álmosan, elkezdte bámulni a holdat, amit idővel felvált majd a nap. Közben azon gondolkodott, hogy miért aludt olyan nyugtalanul, és, hogy köze volt-e hozzá a randinak. Hiszen az tényleg egy eléggé új dolog volt neki, lehet, hogy azért forgolódott annyit, mert még meg kell szoknia a randizgatást. De az is lehet, hogy teljesen más oka volt. Órákig is el tudott volna állni, és gondolkodni, de azért még fáradt volt, így még az agytekervényei is lassan forogtak. Ez igazából nem érdekelte, viszont az nagyon bosszantotta, hogy mindenki olyan jól alszik, és természetesen csak ő ilyen nyugtalan, még álmában is, mint általában. Bár már hozzászokott, hogy egy percre sem tud kikapcsolni, mert mindig eszébe jut valami fontos, vagy egy ötlet, vagy csak egy kis kísértés, hogy csináljon valamit. Valószínűleg ezért volt az, hogy még álmában is azt tervezte mindig, hogy mi legyen holnap, vagy, hogy mit kéne csinálnia a héten...
Ezeken elgondolkozva, és a folyamatosan lejjebb kúszó holdat figyelve állt kint a hidegben, ahol az előző nap esti szél, még mindig keményen fújt. Nagyon remélte, hogy a forgolódásával, nem keltette fel Astridot, mert attól, hogy ő képtelen aludni, az nem ok arra, hogy a barátnőjét se hagyja. Persze, ez a reménykedése sem vált be, ugyanis valaki, kihúzta az egyik sátor "ajtaját", majd kimászott rajta. És az a valaki, történetesen Astrid volt, méghozzá eléggé fáradtnak tűnve.
-Valami baj van, édes? -kérdezte a fiútól, majd megdörzsölte a szemét, és lassan, odasétált barátja mögé.
-Annyi, hogy nem tudok aludni. -motyogta Hiccup, de továbbra sem nézett hátra a szerelmére, hanem a holdat bámulta. -De te nyugodtan pihenj még, kicsim.
-Addig vissza nem megyek abba a sátorba, amíg te sem. -tette keresztbe a kezét a lány, majd újra közelebb lépett a fiúhoz.
-Na, ne vágd be nekem a durcát! -rázta a fejét Hiccup. -Menj vissza és aludj, nem akarom, hogy holnap egész nap zombi legyél...
-Hiccup, figyelj ide rám! -állt be a fiú elé a lány, hogy a hold helyett, őt nézze. -Neked is pihenned kell. Jó, nyár van, és addig aludhatnál ameddig csak akarsz, de sátorozáskor, mindenki a nappal együtt kel, hogy fel tudjuk fedezni a környéket, meg ilyesmi. Szóval légyszíves, gyere vissza a sátorba, és aludj. Rendben?
-Astrid... -kezdte Hiccup, de a barátnője belé fojtotta a szót.
-Ne Astridozz itt nekem, hanem aludjunk, mielőtt felverjük az egész tábort! -mutatott a sátrakra a lány, majd megragadta a barátja kezét, és elkezdte húzni őt az alvóhelyük felé.
-Astrid! Astrid nézz rám légyszíves! -húzta ki a kézfejét a fiú a barátnője szorításából, mire a lány is megállt, és szembefordult vele. -Rendben. Nézd...igazad van, pihennem kellene, de nem tudok. Nyugtalanít valami idebent... -ragadta meg Astrid kezét, majd rárakta a szívére és erősen odaszorította. -...és egyszerűen nem megy. Értsd meg kérlek.
-Nem lehet, hogy az apáddal való veszekedésed nyugtalanít ennyire? -kérdezte félmosollyal az arcán Astrid, majd egy kicsit erősebben kezdte el szorítani barátja kézfejét. Hiccup egy hatalmasat sóhajtott.
-Nem tudom, ezen még...nem gondolkodtam... -motyogta, majd a szabad kezével, megvakarta a tarkóját.
-Pedig szerintem így van. -hajolt közelebb a fiúhoz a lány. -Nálam is ez volt, mikor összevesztem Alexel. Vagy egy hétig nem tudtam normálisan aludni.
-Először is: ez nagyon biztató, másodszor pedig: ki az az Alex?
-Alex? -görnyedt be egy kicsit Astrid, majd céklavörös fejjel, folytatta a magyarázatát. -Ő hát...a volt, pasim...Csak elutazott a bátyámmal a turnéra...és akkor mi...szakítottunk.
-Szóval neked bátyád is van? -értetlenkedett Hiccup. -Ugye most nem fogod azt mondani, hogy igazából jársz valakivel, rajtam kívül?
-Megnyugtathatlak, ugyanis csak és kizárólag veled vagyok, és veled is akarok lenni. -húzta ki magát Astrid, majd (hogy bebizonyítsa a mondata igazságát) egy gyors csókot nyomott Hiccup ajkaira. -És igen, van bátyám. A neve Adrian, és három évvel idősebb nálam.
-Ugye nem kell tartanom tőle? -kérdezte ijedt arckifejezéssel a fiú, de a lány csak mosolygott, ami egy kicsit megnyugtatta Hiccupot.
-Nem, dehogy. -kuncogott Astrid, majd még közelebb hajolt a barátjához. -Alexel is jól kijött, te pedig még nála is jobban hasonlítasz rá. A sportolókkal meg egyébként is mindig jókat szokott beszélgetni, erről-arról. Ugyanis ő egyetemista.
-Egyetemista? -vonta fel a szemöldökét Hiccup, de ezt csak költői kérdésnek szánta, ugyanis még kérdezett egyet. -Nem azt mondtad, hogy az egyetemek messze vannak innen?
-De, de azt mondtam, de egy szomszédos szigeten, van egy kisebb sport-egyetem, a bátyám pedig oda jár. -mondta Astrid, de Hiccup továbbra is értetlenül nézett rá.
-Akkor te miért nem jelentkeztél?
-Tudod, ha még nem vetted volna észre, nem igazán tudok egy helyben maradni sokáig. Márpedig az egyetemen sokat kell ülni. Képzelheted, hogy gimiben is én voltam az egyetlen, aki öt másodpercenként pozíciót váltott a padban... -forgatta meg a szemét a lány, majd egy lépést hátrált és elengedte a barátja kezét.
-Hidd el, hogy én sem vagyok éppen az a fajta, aki két percél tovább nyugton tud maradni... -rázta a fejét a fiú, majd visszasétált az újonnan kinevezett gondolkodó-farönkjéhez és újra elkezdte bámulni a holdat. -De...a szüleim kötelezőnek tartották az egyetemet."Fiam, én is csak úgy lettem az aki, hogy keményen dolgoztam azért, amit nem csak én, hanem az apám is fontosnak tartott..." Apa szokta ezt hajtogatni, ha valamit elszúrok, vagy nem akarok házit írni.
-Tehát lusta és túlságosan is nyugtalan vagy? -mutogatott Astrid, majd mielőtt Hiccup válaszolhatott volna, gyorsan hozzátette. -Ez így elég lehetetlennek hangzik.
-Nem vagyok lusta. Egyáltalán nem. -fordult hátra tiltakozni a fiú, de miután ezt kimondta, azonnal vissza is fordította a fejét, és tovább bámulta a holdat. -De a házi, szerintem senkinek sincs az ínyére.
-Annyira kemény az az egyetem? -tette keresztbe a kezét a lány. -Azt hittem a sport egyetemeken a sportot gyakorlatilag űzik, nem pedig elméletileg.
-Tudod, ahova én járok, az tényleg eléggé kemény egyetem, lehet, hogy még túlságosan is az. -magyarázta hangosan Hiccup. -Már csak azért is repülsz az igazgatóhoz, ha egyszer futsz a folyosón, vagy nincs normálisan bekötve a nyakkendőd, vagy ha ki van kötődve a cipőfűződ, és nem a szekrények mellett kötöd be. Már vagy három figyelmeztetést is kaptam ilyenekért. És Adrian mit mesél a nem messze levő egyetemről?
-Mármint a bátyám a peremi egyetemről? -kérdezett vissza Astrid, mire Hiccup bólintott, ő pedig vett egy nagy levegőt és elkezdte a viszonylag rövid monológját. -Nem sok mindent, ugyanis alig jön haza. Csak néha beszélünk skypeon, vagy rám ír pár sort és annyival le van tudva a napi beszélgetés. Ilyenkor szokott hívni, mert a Peremen most van fél nyolc. Ott három órával mindig több van, mint itt.
-Értem, akkor majd én is beszélhetek vele? Szeretném megismerni a családodat közelebbről is, ha már a pasid vagyok... -ült le a harmatos farönkre a fiú, de szinte azonnal fel is pattant, ugyanis nem akart megfázni.
-Persze. -bólintott a lány, majd beszaladt a sátorba és egy kék tokos telefonnal a kezében jött vissza. -Ezt most felhangosítom, hogy felébredjek arra, ha csörög.
-Hogy felébredj? -vonta fel a szemöldökét a fiú, majd egyszer Astridra, egyszer pedig a sátorra nézett.
-Igen, ugyanis most jössz, és kialudjuk magunkat. -bólogatott veszettül a lány, majd megragadta a barátja karját és erősen szorítva, behúzta Hiccupot a sátorba, mikor pedig már mindketten bent voltak, behúzta a cipzárt, ráhajította a telefonját a mellette levő (természetesen kék) sporttáskájára és befordult, hogy elaludjon.
A fiú nem szólt egy szót sem, mivel nem akart összeveszni a lánnyal, így levette magáról a melegítőfelsőjét, átölte Astridot és újra úgy aludt el.

Hiccup most kivételesen egészen jól aludt, viszont nem sokat, mert felébredt a barátnője mocorgására. Először csak azt hallotta, hogy a lány beszél valakihez, később pedig már azt is észrevette, hogy válaszolgatnak is neki, méghozzá mély férfi hangon. Hiccup először arra tippelt, hogy Astridot a bátyja, Adrian hívta és vele beszél éppen. Így hát gyorsan kinyújtózkodott, nagyot sóhajtott, majd hirtelen közelebb hajolt a lányhoz.
-Ki az, kicsim? -kérdezte a barátnőjére nézve, mire Astrid csak kihangosította a telefonját és válaszolt.
-Csak a bátyám, édes. -jelentette ki, majd egy apró "Jó reggelt!" puszit nyomott Hiccup homlokára.
"-Kicsim? Édes? Astrid mi folyik ott?" -hallatszott egy kissé ideges hang a telefonból, mire a kérdezett lány gyorsan lőtt egy fotót Hiccuppal, és átküldte sms-ben a bátyjának. "-Ő meg ki?"
-Adrian, ő a barátom, Hiccup Haddock. Hiccup, ő a bátyám Adrian Hofferson. -mutatta be a két fiút egymásnak a lány, majd lerakta a hasára a mobilját és várta a reakciókat.
-Öhm...nagyon örülök Adrian...szerencsés lehetsz, hogy Astrid a húgod, ugyanis nagyon tehetséges biciklis, és gyönyörű kék szemei vannak, a mosolyától pedig el lehet olvadni. -ecsetelte Hiccup direkt hangosan, hogy az említett lány elnevesse magát. A terve be is vált: Astrid nem hangosan, de kuncogni kezdett.
"-Emlékeztetsz Alexre, a drága húgom előző pasijára."-mondta kissé szarkasztikusan Adrian. "-Kedves srác volt, csak eljött a peremi egyetemre, és akkor szakított Astriddal. Egyébként nem láttalak még Hibbanton, új vagy ott?"
-Nem, csak a nyári szünetre jöttem. -vakarta meg idegesen a tarkóját. -Viszont ha nem haragszol, lassan elköszönnénk, mert ideje lenne kimennünk. Ugyanis el vagyunk maradva a többiektől, majdnem három órával.
-Nem is tudom ki kelt fel hajnalban gondolkodni... -jegyezte meg gúnyosan Astrid, majd intett a bátyjának és kinyomta a hívást. Aztán jól kinyújtózkodott, majd elkezdett száraz ruhákat keresni magának. Persze, szinte mindegyik ruhadarab ki volt akasztva az újonnan kinevezett szárítókötélre.
Hiccup is követte a barátnője példáját, de igazából, csak testileg volt a sátorban, mert szellemileg, valahol teljesen máshol repült. Folyton azon gondolkodott, amit Astrid mondott neki. Lehet, hogy tényleg azért nem tud normálisan aludni, mert az apjával való veszekedés, nyomja a szívét? Vagy esetleg a randi? Az is új volt neki, és lehet, hogy zavarta, vagy izgult. Ezeken gondolkodott, miközben egy rövidnadrágban kiszaladt a szabadba és elkezdte lekapkodni a kikötött kötélen lógó átázott ruhákat, amik este óta, egészen jól megszáradtak. Aztán visszarohant a sátorba, és eléggé erősen hozzávágta Astridhoz a ruháját. Idegesen kezdte el felhúzni magára a piros-fekete melegítőjét, és mikor felállt, észrevette, hogy van valami a nadrágzsebében. Kisétált a sátorból, és miután a barátnője is kimászott a kijáraton, behúzta a cipzárt és leült az egyik fél-farönkre. Aztán belenyúlt a nadrágzsebébe, és kivette a tartalmát: egy összegyűrt papír volt, ráadásul kicsit átázott.
-Az meg mi? -ült le Astrid is és kíváncsian nézegetni kezdte a Hiccup kezében levő lapot.
-Nem tudom, de úgy tűnik nekem írták. -magyarázta a fiú, majd nagyjából kiegyenesítette a papírt és halkan olvasni kezdte a rajta lévő szöveget.

"-Hiccup!
Anyád és apád nagyon aggódnak érted, mindenhol téged keresnek, és azt hiszik eltűntél. Nem mondtam nekik semmit a sátorozásról, mert akkor csak nagyobb bajt csináltam volna, viszont könyörögve kérlek, hogy kapd össze a sátorfádat, és menj haza! Gobber szerint, Valka nem evett semmit, mióta nem mentél haza, Stoick pedig idő közben átgondolta a beszélgetéseteket és úgy döntött, hogy ma este hazamentek. Ha nem teszel valamit, de gyorsan, akkor egy életre elfelejtheted nem csak ezt a helyet, hanem Astridot is!
Ha jól tudom, akkor nem csak te, hanem az egész banda eltűnt, a haverodat is beleértve. A szülők aggódva járják a falut, persze a Medencéről nem mondtam nekik semmit sem. Ha nem kerültök elő három-négy órán belül, rendőrséget fognak hívni, és mindenkit vallatni fognak, akik az eltűnésetek előtt beszéltek, vagy találkoztak veletek.
Szóval, siessetek!
Sebastian Evans, 2017. 07. 03."

Hiccup elképedve meredt a papírra. De egy percig sem gondolkodott, hanem visszagyűrte a papírt nadrágzsebébe, majd felállt, és elrohant a biciklijéhez. Astrid értetlenül ment utána, majd mikor a fiú megállt és elkezdte becsatolni a sisakját, megszólította.
-Hiccup, hova mész?
-Haza. -jelentette ki a fiú, immáron a sisakja alól. -Seb azt írja, ha nem kerülünk elő de azonnal, annak semmi jó vége nem lesz. Te is hallottad: ha nem csinálok valamit, akkor biztosan visszarepülünk Amerikába. És én nem foglak itt hagyni téged.
-Két kérdés: Honnan ismered Sebet, és ő honnan tud arról, hogy sátorozunk? -kérdezősködött a lány, majd ő is elkezdte felvenni a sisakját.
-A bárban találkoztam vele, és nem tudom, hogy honnan tud a kis kiruccanásunkról. -ecsetelte Hiccup, felhúzta a kesztyűjét és felpattant a biciklijére. -De most induljunk. Egyetlen percet sem késhetünk.

Hiccup úgy ugrott le a biciklijéről a házuk előtt, hogy nem is érdekelte, ha a járműve összetörik. Idegesen kinyitotta az ajtót, (vagyis inkább kicsapta) és kezében a sisakjával, háta mögött pedig a barátnőjével berohant a házba. Rengetegen ültek a nappaliban: Stoick, Valka, Dean, Bella, Spitelout, az ikrek szülei, Heather bátyja Dagur, Fishlegs szülei és Sebastian. Astrid bambán állt, és néha rápillantott a barátjára, aki viszont csak Fogatlant és Gobbert kereste a szemével, viszont mivel nem látta őket sehol, ijedten elkezdett sétálni a lépcső felé. Fel is sétált volna, ha Stoick nem áll fel és kapja fel a fiát az egyik kezébe, a másikkal pedig nem kever le neki egy hatalmasat. Aztán eldobta magától úgy, hogy Hiccup ráesett a hátára, és érezte, ahogy az orra vérezni kezd az ütéstől. Egy pillanatra el is ájult, de szinte azonnal fel is ébredt, csak immáron arra, hogy Astrid felállítja, és Stoick megint meg akarja ütni. Azonban a barátnője elé állt, és a testével védelmezte a szerelmét, ezzel elérve azt, hogy Hiccup helyett, ő esett össze az ütéstől. Mindenki lefagyott egy pillanatra, de főleg az ideges, szakállas férfi. Kábán méregette az öklét, majd arra lett figyelmes, hogy Dean odarohan hozzá és elkezdtek veszekedni. Hiccup azonnal leguggolt a barátnőjéhez, és próbálta felébreszteni a lányt az ájulásából.
-Astrid! Astrid kérlek kelj fel! -kiabálta, majd gyorsan rárakta a tenyerét a szerelme tüdejére, hogy megnézze, lélegzik-e. -Könyörgöm...Légyszíves mondj már valamit! Kérlek, térj magadhoz! Kicsim...
Amikor Hiccup kimondta a "kicsim" szót, hirtelen mindenki abbahagyta a veszekedést, és minden szempár a két fiatalra terelődött. Az aggódó fiút, viszont ez a legkevésbé sem érdekelte, csakis azért volt még egy helyben, hogy magához térítse a szerelmét. Astrid úgy öt perc után, elkezdte kinyitni a szemét, de csak akkor mikor Hiccup már sírt. Amikor a fiú észrevette, hogy a lány felkelt gyengéden magához szorította és elkezdett suttogni a fülébe.
-Kicsim...a szívbajt hoztad rám... -motyogta, majd hallgatta a síri csendet.
-Hiccup...édesem...mit...történt? -kérdezte akadozva, majd hirtelen az arcához nyúlt, ahol egy hatalmas lila folt éktelenkedett. -Ez mi? Au!
A lány, amint hozzáért a folthoz, felkiáltott, annyira fájt neki. Hiccup viszont csak rámosolygott.
-Nekem még így is gyönyörű vagy, kisasszony. -motyogta a fiú, majd szenvedélyesen megcsókolta a szerelmét. Belemélyült a csókba, és érezte, ahogyan Astrid viszonozza. Mindenki őket nézte, leesett állal, bár Valka inkább csak meghatódott és elmorzsolt néhány könnycseppet Bellával együtt. Mikor Hiccup megszakította a pillanatot, felsegítette a barátnőjét a földről, majd idegesen elindult az apja felé. -Apa...mit csináltál?
-Téged akartalak, nem pedig Astridot... -kezdte a szent beszédet a férfi, de a fia félbeszakította.
-Tudod, ez nagyon megnyugtat... -morogta az orra alá, majd keresztbe tette a kezét. -Apa, kiütötted a barátnőmet!
-Téged akartalak megütni, nem pedig őt, már mondtam. -próbálta megnyugtatni továbbra is Hiccupot Stoick, de ezzel csak azt érte el, hogy a fiú még idegesebb lett. Aztán esett le csak a férfinak, hogy az egyetlen fia mit is mondott. -És te magad mondtad, hogy Astrid nem a barátnőd.
-Elmondom az igazat: eleinte csak ál-kapcsolatunk volt azért, hogy itt maradhassak, de két napja már hivatalosan is egy pár vagyunk. Igaz Bella? -tette fel a kérdést a megilletődött nőnek a fiú, miután nagyjából befejezte a beszédét. Stoick hirtelen nem tudta mit mondjon, ezért elkezdett tátogni, úgy, ahogy Hiccup szokott.
-Igen, igaz. -helyeselt egy kis idő után Bella, de nem volt túl meggyőző, ezért Dean is rákezdett.
-Tegnapelőtt este mesélték nekünk, hogy a lányom is szerelmet vallott. Mikor hazaértünk a gyűlésről, már együtt voltak. -ecsetelte a férfi, majd mikor látta, hogy Stoick egy kicsit megenyhült, folytatta. -Egyébként leadtam a tervrajzod Hiccup, a Nagytanács pedig elfogadta, és jövőhét szombatra, a pálya készen is lesz.
-Hiszen ez remek hír! -kiáltotta Hiccup, majd örömében erősen átölelte Astridot. -Látod, megmondtam, hogy beleadok mindent.
-Ha valamit a fejedbe veszel, akkor azt nem hagyod félbe. -motyogta a lány, majd a homlokát nekitámasztotta a fiú fejének.
A jelenetet a jelenlévő nők újra megkönnyezték, viszont Stoick, véget vetett a boldogságnak, ugyanis elkezdett beszélni.
-Csakhogy akkor te már... -mutatott a fiára a férfi. -...a kollégiumban fogsz tanulni. Ugyanis hazamegyünk, és nyári iskolába küldelek. Ma este indul a gépünk.
Mindenki lefagyott, de leginkább Hiccup és Astrid. A fiú bambán meredt maga elé, majd hallotta, ahogyan a barátnője elsírja magát, oldalról átöleli és beletúrja a fejét a vállába. Hiccup nem tudta, hogy most mit csináljon: sírjon együtt Astriddal, vagy próbálja megnyugtatni? Végül a kettes verzió mellett döntött, és felemelte a lány fejét az állánál fogva, majd mélyen a szemébe nézett, miközben érezte, hogy az ujjaira folyik néhány Astrid által kiontott könnycsepp.
-Kicsim nézz rám! -suttogta, de úgy, hogy mindenki hallotta. -Szeretlek. Tudod, hogy így van. És én mindent megteszek azért, akit szeretek, főleg, ha az a bizonyos valaki, TE vagy. Megváltoztattad az életem, megmutattad nekem, hogy igenis létezik a szerelem, és nem csak beszélnek róla az emberek. Számomra te vagy a legfontosabb, mindig is te voltál és mindig is te leszel. Kettőnket semmi sem választhat szét. SEMMI.
Mikor a fiú befejezte a beszédét, érezte, hogy az ő arcán is lefolyik néhány kósza könnycsepp. A szíve hirtelen megszakadt, de próbált erős maradni, és nem még jobban megsiratni Astridot. Letörölte szerelme arcáról a könnyeit, majd a kezét még mindig a lány arcán pihentetve, gyengéden megcsókolta. Síri csend honolt a szobában. Hiccup hallotta, ahogyan befut a banda többi tagja is, és valamelyikőjük éppen mondani akar valamit, de azonnal el is hallgatott, látva a két fiatalt. Hiccup és Astrid pedig csak nyugodtan, és jó sokáig húzva a csókot álltak egymással szemben. Nem akartak szétválni, nem akarták kinyitni a szemüket, élvezni akarták a pillanatot. A pillanatot, ami lehet, hogy az utolsó volt. Hiccupnak megszakadt a szíve, és akkor, abban a pillanatban, eltört a mécsese is. Érezte, ahogyan egyre több könnycsepp folyik le a falfehér arcán, de ezzel csak azt érte el, hogy Astrid is jobban kezdett sírni. A csókot még mindig nem szakították meg, de idő közben, szorosan átölelték egymást. Aztán a lány hirtelen elkapta a fejét, és a fiú vállára hajtotta, aki követte szerelme példáját. Hallották ahogy nem csak ők, hanem szinte mindenki elkezdett sírni. Mintha példát vettek volna a fiatalokról, a szülők elkezdték egymást ölelgetni. Olyan volt, mintha ők is búcsúölelést folytattak volna, mintha nekik is annyira megszakadt volna a szívük, mint Hiccupnak és Astridnak. A jelenetnek az vetett végett, hogy a két fiatal elengedte egymást, és a fiú halkan megszólalt.
-Apa nézz körbe! -mutatott végig a díszes társaságon. -Mindenki megkönnyezte azt, hogy elmegyünk. Azokkal a repülőjegyekkel, csakis arra mentél, hogy kitépj egy darabot a szívemből. A szívünkből. Az lenne a legkevesebb, hogy nem csak magadra gondolsz, hanem a körülötted élőkre. Arra, hogy nekünk ez mennyire fáj. Gondold át kérlek,
-A döntésem végleges. -jelentette ki a férfi, majd kivonult a házból, sarkában Deannel.
-Apa! -kiáltotta Hiccup és indult volna a távozók után, de Valka megállította és Astriddal együtt felhúzgálta őt az emeletre.
-Hagyd. Hadd fújja ki a gőzt. -mondta a nő, majd beinvitálta a két fiatalt a fiú szobájába, aki csak értetlenül meredt a rendre, a lehúzott ágyneműre és a bepakolt bőröndökre.
-Szóval már össze is pakoltál? -kérdezte a fiú szomorúan, majd leült az ágyra. Astrid a jobb, Valka pedig a bal oldalára huppant le.
-Apád...nagyon ideges lett és mindent elpakoltatott velem. -húzta egy erőltetett mosolyra a száját a nő, majd felállt elsétált a bőröndökig és az egyikből kivett egy fényképezőgépet. -De meg kéne örökíteni titeket. Egyetlen képem sincs rólatok, pedig ha lenne, tele aggatnám velük a házat.
-Tudod anya...most annyira nem vagyunk fotózós kedvünkben. -nézett rá Astridra Hiccup, de Valka továbbra is erőlködött és végül meggyőzte a fiatalokat. -Na jó. A kisasszony sem bánja, igaz?
-Legalább egy kicsit boldogabb leszek. -rántotta meg a vállát a lány.
-Milyen képeket szeretnél anya? -kérdezte Hiccup, majd egy kicsit közelebb ült a barátnőjéhez, aki csak rutinból a vállára hajtotta a fejét, és felnézett rá. A fiú elmosolyodott, Valka pedig (amíg a fiatalok nem figyeltek) csinált egy képet.
-Olyanokat mint ez. -válaszolt egy kicsit későn. -Olyanokat, amiken nem megjátsszátok az magatokat, meg az éppen aktív tettet, hanem magatoktól csináljátok. Mint most.
Hiccup nagyon a sírás szélén volt, de valahogy megerőltette magát, és jó erősen magához ölelte Astridot, és nyomott egy puszit a feje búbjára. A lány megszorította a fiú azt a kezét, amelyikkel szorította a nyakát. Mindketten hallották, ahogyan Valka újabb ötmillió fotót lő, több szögből is, hogy a legjobbakat kiválaszthassa, és tényleg telerakhassa velük a falat. Mikor már nagyjából ötven különböző képet csináltak, különböző cselekedetekkel, Valka elrakta a fényképezőgépet, majd elindult az ajtó felé, és mielőtt rázárta volna a két fiatalra, még bedugta a fejét és megszólalt.
-Két órátok van a gép indulásáig, tehát élvezzétek ki egymás társaságát. -mondta, majd kiviharzott a szobából, de hallani lehetett, hogy sírt.
Astrid meredten figyelte a barátját, aki érezte, hogy újra sírni fog. A fiú érezte ahogyan a teste remegni kezd, érezte, ahogyan forró könnycseppek folynak le az arcán, és érezte ahogyan a szívét mardosni kezdte a fájdalom. Összeszorította az öklét, de semmi nem változott benne, sőt még jobban fájt neki, hogy el kell mennie. Hogy ott kell hagynia élete egyetlen szerelmét, azt a lányt, aki megváltoztatta a világát. Ráadásul nem csak őt, hanem az összes barátját, Fogatlant, Gobbert és Hoffersonékat is, akik annyira jók voltak hozzá. Ő pedig azzal hálálja meg, hogy újra összetöri a lányukat. Astrid közben olyan erősen kezdte el szorítani barátját, hogy Hiccup majdnem összeroppant tőle. A lány a fiú combjára helyezte a fejét, és arccal az ablak felé, várta, hogy történjen valami. Hiccup elkezdte simogatni Astrid hátát, körülbelül úgy, ahogyan Fogatlanét szokta. Majd mikor a lány felemelte a fejét és újra a fiú vállára hajtotta, majd az előbbi beszélni kezdett, de csak nagyon halkan.
-Nem akarom, hogy elmenj. -motyogta szomorú hangon. -Nem akarlak elveszíteni.
-Mindent meg fogok tenni azért, hogy ideköltözhessek. Még akkor is, ha akkor egy életre nem fogom látni a szüleimet. -csókolta meg gyengéden Hiccup Astridot, és mikor szétváltak, rámosolygott szerelmére, aki viszont újra elkezdett könnyeket hullajtani.
-Ha elmész...azt nem bírnám ki. -bújt újra a fiúhoz a lány, majd várta a barátja reakcióját.
-Én sem, hidd el. -szorította Astridot Hiccup, majd sóhajtott egyet, és még hozzá tette. -Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek.
-Tudom...csak távkapcsolatban nem lesz ugyanolyan. -motyogta, majd még erősebben hozzányomta a fejét a fiú mellkasához.
-Majdnem ugyanolyan lesz. -húzta el a száját Hiccup, de tudta, hogy korántsem mond igazat. -Minden percben fel foglak hívni, mindent el fogok mondani és annyit beszélhetünk, amennyit csak akarsz.
-De... -emelte a tekintetét a barátjára a lány. -Az elején biztos így lesz, de utána...már el fogsz felejteni, ahogyan régen is.
-Hogy tudnálak téged elfelejteni? -kérdezte megrökönyödve a fiú, majd elengedte a barátnőjét és kissé idegesen nézett rá. -Te vagy életem szerelme!
-Akkor is ezt írtad, mikor kisebbek voltunk. -magyarázta a lány, majd mivel Hiccup értetlenül nézett rá, folytatta. -Anyádnak megvan a régi naplód.
-Arra emlékszem, hogy régen vezettem naplót, de arra nem, hogy rólad írtam volna.
-Elfelejtettél, mint ahogy a távkapcsolatban is fogsz. -ölelte át újra a lány a fiút, majd elindult az ajtó felé. -Találkozunk a reptéren.
-Astrid várj! -kiáltott a barátnője után Hiccup, mire az megállt a küszöbön, és ránézett a barátjára. -Szeretlek.
-Én is téged. -mondta a lány, majd küldött egy puszit a fiúnak, és becsapta az ajtót.

Hiccup lefeküdt az ágyra gondolkodni. Most már tudta, hogy mi nyugtalaníthatta hajnalban: félt attól, hogy itt kell hagynia Hibbantot. A veszekedésnek köze sem volt hozzá. Csakis attól rettegett, hogy ott kell hagynia Astridot, azt a lányt, aki tényleg megváltoztatta az életét, és a gondolkodásmódját is. Tényleg nem gondolta volna, hogy valaha is szerelmes lesz, azt meg tényleg végképp nem, hogy egy ilyen kis szigeten, mint Hibbant-sziget. Pontosabban Berk, hiszen az a rendes neve. Érezte, ahogyan ezen a napon már harmadszor kezd sírni, teljesen jogosan. Mintha most a szíve diktált volna neki, nem pedig az esze. Ugyanis, abban a pillanatban, teljes mértékben a szívére hallgatott, mikor elhatározta magában, hogy bármi áron, ott fog maradni Hibbanton. Ha fel kellene adnia az életét, ha megkockáztatná, hogy nem találkozik többet a szüleivel, sem pedig Haralddal ha ő is visszamegy, és abban a pillanatban, úgy érezte az egyetem sem érdekli. Ha nagyon muszáj lenne egyetemre járnia, akkor elmenne a peremire, csak ne legyen olyan távol Astridtól. Nem bírna ki nélküle, egyetlen napot sem, nemhogy egy egész életet. És ha nem lehet Astriddal, akkor nem lesz senkivel sem...