15. Sátorozás 1. rész / Avagy újra együtt a csapat /

Aznap este, Hiccup Astridéknál aludt el. Senki sem bánta, mivel az újabb vihar miatt, képtelenség lett volna még átmenni a szomszédba is, és a fiú is örült, hogy a barátnője mellett töltheti az éjszakát. Régen érezte magát ilyen boldognak, és egyben ilyen nyugodtnak is, de ami még mindig nyomta a lelkét, az az volt, hogy összeveszett az apjával, és a legjobb barátjával is. Tudta, hogy ezeket minél hamarabb el kéne simítani, mert nem akart úgy nevezni a versenyre, hogy Harald, és Stoick nincsenek mellette.

Hiccup ezekkel az érzésekkel tele, kelt fel olyan hajnali négy-öt óra körül. Astrid még békésen aludt, a fiú el is mosolyodott rajta, majd halkan, próbált felkelni az ágyból. Mikor sikerült, keresni kezdett egy papírt, s mikor talált, kezébe vette az először meglátott tollat Astrid íróasztaláról, majd elkezdett gondolkodni. Hogy min? Hát az új pálya tervrajzán. Öt percig csak ült, és nézett maga elé, majd hirtelen megjött az ihlete, amitől kicsit meg is borzongott, és elkezdett rajzolni. Az északi, és a déli lelátót, kicsit magasabbra rajzolta, mint a keletit és a nyugatit, mert úgy jobban lehet látni. Volt egy kisebb tető is, amit Hiccup úgy képzelt el, hogy gépekkel tudják kinyitni. Jól is nézett ki, meg hasznos is volt, esős idő esetén. Aztán jött maga a pálya, amit a fiú, sima zöld fűnek képzelt el, csak a versenyzős rész, hagyományosan, salaknak gondolta. Végül még bevonalazta a pályát, ráírta a méretarányokat, de csak úgy nagyjából, és leírta, hogy mi micsoda. Végül pedig, erősen belefejelt az asztalba. Ez volt számára az ünneplés.
Astrid elkezdett mocorogni az ágyban, Hiccup pedig azonnal felkapta a fejét, és elkezdett felöltözni. A lány továbbra is annyi életjelet adott, hogy lassan, de hangosan szuszogott, és néha ásítozott. Mikor a fiú, felkapta magára, az azóta kimosott és megszáradt melegítőfelsőjét, odahajolt a barátnőjéhez, és gyengéd puszit nyomott az arcára. Aztán visszaült a tervrajzához, és tovább kezdte fejlesztgetni a lelátókat. Idő közben, Astrid is felkelt, és egy pár nyújtózkodás után, odasétált Hiccuphoz, és viszonozta a "Jó reggelt!" pusziját.
-Á, jó reggelt, hölgyem! -nézett rá a lányra a fiú. Nagyon álmosnak tűnt még, mert a kék szemeit törölgette, és csak bambán meredt hol a pasijára, hol a készülőfélben levő rajzra.
-Hány óra van? -kérdezte Astrid, majd ásított egy hatalmasat. Hiccup kihúzta a zsebéből a telefonját, és bekapcsolta.
-Hajnali hat. -jelentette ki a képernyőre meredve, majd lerakta a fekete tokos telefont a keze ügyébe az íróasztalra, és újra ránézett a barátnőjére. -Miért?
-Csak mert, ma már tényleg kéne edzeni. -felelt a lány, majd a tekintete hirtelen irányt váltott Hiccupról, a tervrajzra. -Mióta dolgozol ezen?
-Körülbelül egy órája, de nem sokra haladtam vele. -rántotta meg a vállát a fiú, de még mielőtt egy újabb puszit adhatott volna Astridnak, megcsörrent egy telefon. De nem az övé volt, hanem a lányé, az éjjeliszekrényről. -Ki az?
-Heather. -vonta fel a szemöldökét Astrid, és értetlenül nézett egyszer Hiccupra, egyszer pedig a telefonja képernyőjére. -Ezer éve nem kelt ilyen korán, tehát lehet, hogy valami fontos. Maradj csendben jó?
Hiccup felemelte a kezeit, jelezve, hogy olyan csendben lesz, hogy még a lélegzését is alig lehet majd hallani, majd visszafordult a rajzához. Astrid pedig felvette a telefont, és kihangosította.
-Szia Heather, mi a helyzet? -köszönt, majd leült az ágyra, a mobilját pedig letette az éjjeliszekrényre.
-Semmi, csak kíváncsi voltam, hogy élsz-e még. -hallatszott Heather hangja a telóból, Hiccup pedig erre odafordult a barátnőjéhez, és felvont szemöldökkel meredt rá. -Ugyanis, mostanában teljesen eltűntél. A múltkor is csak azért találkoztunk, mert Hiccupnál voltál. De akkor sem beszéltünk egy szót sem.
-Ú, bocs Heather, csak edzettünk Hiccuppal, meg megjártuk a kórházat is, ezért nem nagyon volt időm...
-A legjobb barátnőidre? -kérdezte már kicsit ingerülten a telefonból a lány. Hiccup és Astrid egymásra néztek, de egyikünk sem nagyon tudott mondani semmit sem, ezért hagyták, hogy Heather tovább beszéljen. -Figyelj, én nem bánom ha pasizni támad kedved, de a banda hiányol titeket. Mindkettőtöket. Mi lenne ha elmennénk valahova ma este?
-Nem tudom, hogy ráérek-e... -húzta el a száját Astrid, Heather pedig a hangjából ítélve, csak idegesebb lett.
-Astrid nem kellenek a kifogásaid. -jelentette ki idegesen, majd visszaváltott a nyugodt hangjára. -Tényleg hiányoztok mindenkinek, és ezer éve nem volt együtt a csapat. Régen mindig együtt csináltunk mindent, most meg...mintha már nem is léteznénk a számodra.
-Igen tudom, hogy egy kicsit elhanyagoltalak titeket, de a mostani verseny az agyamra megy, és Hiccupot is ki kell edzeni... -vakarta meg a tarkóját Astrid, majd segítségkérően a barátjára pillantott. A fiú csak durcásan kihúzta magát, és hagyta, hogy a kedves barátnője, maga intézze el az ügyeit. A lány erre vetett rá egy: "Hülye vagy Haddock!" tekintetet, majd elkezdett beszélni Heatherhez. -Mit szólnátok egy sátorozáshoz?
-Jó ötlet, már úgyse voltunk egy ideje. -mondta Heather, majd gyorsan hozzátette. -A szokásos helyre?
-Nem, ott biztos minden tiszta sár. -rázta a fejét Astrid, majd mintha hirtelen megvilágosult volna, rásandított Hiccupra és folytatta a beszélgetést. -De Hiccuppal szívesen keresünk egy másik sátorozós részt az erdőben. Úgyis szabad az egész délelőttünk.
-Na végre, hasznossá teszitek magatokat. -sóhajtozott Heather, majd a beszélgetés lezárásához közeledett. -Akkor majd gyertek a pályához, onnan indulunk, hogy biciklivel, vagy anélkül, azt majd ti megmondjátok.
Hiccup veszettül rázni kezdte a fejét, mikor Astrid felvette a telefont, és kinyomta a kihangosítást, jelezve, hogy még egy fél perc, és leteszi. Nem igazán volt kedve körbebiciklizni az egész erdőt, így is mindenhol izomláza volt. Astrid viszont egy sunyi mosollyal az arcán, közelebb hajolt a mobiljához, és elköszönt a barátnőjétől.
-Rendben, majd találkozunk szia! -azzal kinyomta a hívást, és rácsapta a telefonját az íróasztalára. -Úgy néz ki, hogy van egy kis feladatunk...
-Ez meg mi volt? -kérdezte ingerülten Hiccup, majd felpattant a székből, és felvette a földről a rajzát, amit időközben levert a nagy idegeskedésben. -Nem kellett volna először megbeszélned velem?
-Így jár az, aki nem segít a barátnőjének. -húzta ki magát Astrid, majd kutakodni kezdett a szekrényében, és kivett belőle egy fekete legginget, egy rövid ujjú pólót, meg egy kék melegítőfelsőt. -Egyébként meg, kell ennyi mozgás egy napra.
-Na nem mondd... -jegyezte meg gúnyosan Hiccup és nyűgösen felállt a székből, majd elkezdett megágyazni. Astrid időközben elkezdett öltözni, s mikor kész lett, elrakta a mobilját, és elindult az ajtó felé.
-Jössz már végre? -gúnyolódott a lány, és mikor a pasija odaért mellé elkezdte rázni a fejét, majd kinyitotta a szobája ajtaját, és kivonult rajta...

Pár perc múlva, már mindketten sisakban, bakancsban, és kesztyűben készültek az indulásra. Hiccup érezte, hogy ez nem lesz túl sima út, de egy kalandnak, tökéletes volt.
-Indulhatunk? -fordult Astrid a barátja felé, majd becsatolta a sisakját a nyakánál. Hiccup kicsit ijedten bár, de bólintott, mire a lány folytatta a beszédét. -Jó. Koncentrálj majd a bukkanókra, emelkedőkre, meg kiálló farönkökre, mert nem akarom, hogy még egyszer összetörd magad...Na gyerünk.
Hiccup elkezdett tekerni, de csak olyan tempóban, hogy Astrid mögött legyen, és tudja követni. A lány természetesen úgy hajtott, mint egy őrült, a fiú pedig próbált felzárkózni. Astrid az erdő felé vette az irányt, Hiccup pedig szorosan a nyomában követte. Nagyjából öt percnyi folyamatos tekerés után, betértek az erdőbe. A fiú túlságosan is rágörcsölt arra, hogy ne essen el, de mikor látta, ahogy a barátnője ugrat, és még itt is villámgyorsasággal hajtott, neki is muszáj volt kipróbálnia. Elengedte magát, és kicsit felgyorsított, hogy újra szorosan Astrid nyomában legyen. Sikerült is neki, egészen profin kezdett tekerni, és mikor már nagyjából ráérzett arra, hogy hogyan is kell, kényelmesen és el tudott helyezkedni a bicaján, minden megfeszülés nélkül.
Astrid elkanyarodott balra, Hiccup pedig követte. A két fiatal, végeredményként egy hatalmas medencébe ért. Körbevették a hegyek, de a közepén, volt egy tó is, körülötte egy csomó szárazfölddel. Még Astridnak is újdonság volt ez a hely, nemhogy Hiccupnak. Leszálltak a biciklijükről, levették a sisakokat, és a kesztyűket, majd a járművek mellé, vagy rá hajították, és elkezdtek gyönyörködni a helyben.
-Te tudtad, hogy itt van egy ilyen medence? -érdeklődött a fiú a lánytól. A kérdezett, csak a fejét rázta, és végigmérte a helyet.
-Soha nem bukkantunk még rá erre. -jelentette ki, majd elkezdte a pasiját figyelni, ahogy éppen a víz állagát, és hőmérsékletét vizsgálta.
Hiccup odasétált a barátnője mögé, aki eddig békésen kémelte az eget, felkapta és rohanni kezdett vele a víz felé, aminek az eredménye az lett, hogy Astrid elkezdett sikítozni. A fiú már bokáig volt a vízben, és rámosolygott a lányra.
-Haddock, azonnal tegyél le! -nézett fenyegetően Hiccupra Astrid.
-Tudod, nem éppen abban a helyzetben vagy, hogy te hozd meg a döntéseket... -somolygott a fiú, majd már készült volna, hogy beledobja a lányt a vízbe de előtte még meghallgatta a mondandóját.
-Oké, két választásod van: vagy leteszel, és nem verlek meg, vagy beledobsz, és annak nagyon csúnya vége lesz.
-Szerintem vizes vége lesz, nem pedig csúnya. -nevetett a fiú, és még mielőtt Astrid reagálhatott volna, beledobta a vízbe.
-Hiccup! -kiáltotta a lány, majd mikor kiemelkedett a mély vízből, felemelte a fejét, és elsöpörte a szemébe lógó tincseit, ami ez esetben nem hullott vissza a szemébe, ugyanis teljesen elázott.
-Igen? -kérdezte poénból a fiú, majd kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse a lányt. Astrid viszont nem kért a felsegítésből, inkább belerántotta a barátját a vízbe, aminek eredménye az lett, hogy mindketten csuromvizesen nevettek. Hiccup elkezdett vizet fröcskölni a barátnője arcába, amitől újra sikítozni kezdett.
De Astrid sem volt tétlen, kinyújtotta a kezét Hiccup felé, majd még egyszer belenyomta a fejét a vízbe. Mikor a fiú kiemelkedett, váratlanul megragadta a lányt a derekánál, majd halkan megszólalt.
-Tudod, hogy szeretlek. -suttogta a barátnője fülébe, aki erre csak behunyta a szemét és válaszolt.
-Tudom, és ennyi szerencséd van... -motyogta.
Hiccup megcsókolta Astridot. Néha beletúrt a lány hajába, és próbált nem túlságosan belemerülni a csókba, mert a végén estig ott lesznek, és jól megfáznak. Azt pedig végképp nem akarta, hogy esetleg eltiltsák tőle a barátnőjét, mert nem mentek haza, vagy nem tartották be az ígéretüket, amit a srácoknak tettek. A fiú egy kis szünetet tartott, és a lány kék szemeit kezdte el pásztázni.
-A srácoknak elmondjuk? -kérdezte, de mivel Astrid értetlenül nézett rá, hozzátette. -Hogy együtt vagyunk...?
-Úgyis észre fogják venni. -húzta el a száját a lány, majd már készült volna újra megcsókolni a fiút, mikor hangos ugatásra lett figyelmes, és mindketten elkapták a tekintetüket.
Az ugatás egyre erősödött, és Hiccup valamilyen oknál fogva, úgy érezte, egyre közeledik feléjük az a kutya, vagy azok a kutyák, akik csinálják ezt a fesztivált. És valóban: két kutya kergette egymást, ráadásul pont a két fiatal felé tartottak. Az egyik egy fekete eb volt, a másik egy barna, néhány sárgásbarna folttal a fején és a hátán.
-Fogatlan...? -kezdte el méregetni a menekülő fekete kutyát Hiccup. Erre már Astrid is jobban megnézte a két állatot, és ő is értetlenül meredt rájuk.
-Viharbogár...?
Mindketten kimásztak a vízből, de azonnal vissza is estek, ugyanis a drága kutyáik, rájuk ugrottak, ezzel visszalökték őket. Hiccup kiemelkedett a vízből, és az ölébe vette Fogatlant, majd értetlenül nézett Astridra.
-Kiszöktél pajti? -kérdezte a fiú a kutyája szemébe nézve, aki csak elkezdte összenyalni a gazdáját. -Hát ez remek...
-Üldözted Fogatlant? -kérdezte Astrid Viharbogártól, de mivel az meg sem moccant, folytatta. -Nem megmondtam, hogy nincsen kergetőzés, amikor mindenki alszik? Igazán megtanulhatnád már...
-Várjunk...ő a te kutyád? -kérdezte Hiccup Astridtól, majd rámutatott a barna kutyára. A lány elkezdett bólogatni.
-Igen, öt éve kaptam. -vakarta a kisállata fülét a lány, és most már tényleg elindult ki a vízből, a fiú pedig követte. -Valószínűleg azért kergette Fogatlant, mert új, és nem szereti, ha új kutyák jönnek a környékre. Azt hiszi, hogy minden az övé.
-De, hogy szöktek meg? -kérdezte értetlenül Hiccup. -Hiszen Fogatlan be van zárva a szobámba...általában...
-Én sem értem, hogy hogy és mikor engedte ki anya Viharbogarat az udvarból... -rázta a fejét Astrid, majd letette a kutyát a földre. -Na de, foglalkozzunk az egyes, és a kettes számú problémával...mi volt ez a kis akciód?
-Nem egyértelmű? Ördögi bosszú, a reggeli miatt... -húzta ki magát Hiccup és ő is letette Fogatlant Viharbogár mellé. Egy ideig nézte őket, nehogy megegyék egymást, de mivel látta, hogy egészen békésen elvannak, a tekintetét áthelyezte Astridra. -És mi a kettes számú gond?
-Hogy megyünk haza, csuromvizesen, biciklivel, és kutyákkal, akiknek nem mellesleg nincsen póráza? -tette csípőre a kezét a lány. Hiccup gondolkodott egy ideig, majd újra lenézett Fogatlanra és Viharbogárra, és hirtelen, támadt egy ötlete.
-Szerintem a kutyákat elengedhetjük, tudják, hogy hol laknak, és már nem is fognak verekedni, sem pedig kergetőzni. -ötletelt. -Mi pedig villám tempóban hazatekerünk, és imádkozunk, hogy senki ne vegyen észre minket, amíg át nem öltözünk.
-És ezt te mégis, hogy gondoltad? -nézett hitetlenkedve a fiúra a lány.
-Szerinted mégis, hogy? -rántotta meg a vállát Hiccup. -Bemászunk az ablakon, vagy nem tudom.
-Feltéve, ha nyitva van. -vonta fel a szemöldökét Astrid, majd felvette a sisakját meg a kesztyűjét, és ráparancsolt a kutyájára. -Viharbogár, menj haza! És nincsen semmilyen húslopás, meg egyéb marhaságok, amiket csinálni szoktál...
A kutya elkezdett rohanni, Hiccup pedig értetlenül nézett a barátnőjére.
-Húslopás?
-Majd elmesélem... -sóhajtotta Astrid. -De most te jössz!
-Rendben...öhm, Fogatlan, menj haza szépen, és maradj is ott. Ha én is odaértem, beviszlek, csak addig, maradj veszteg. Jó? -nézett a kutyájára a fiú, de annak az egyik fülén be, a másikon ki...meg sem moccant. -Jajj, Fogatlan ne húzz fel kérlek, így is nagy bajban vagyunk...Indulj már el, pajti, gyerünk!
A kutya csak ült egy helyben és forgatta a fejét. Vagy nem értette a fiút, vagy nem akarta érteni, és csak szívózott vele. Hiccup szerint, az ideális opció a kettes számú volt, ezért próbálta még rávenni Fogatlant arra, hogy induljon el haza.
-Pajti nem már! -kiáltozta. -Hallod? Így is nagyon ki fogunk kapni, és pont te buktatsz le? Fogatlan ne csináld már ezt velem!
A kutya viszont tényleg, mintha nem is hallaná, ugyanúgy ült, mint mikor a fiú még el sem kezdett beszélni.
-Jó, akkor jön velünk. -csapott a combjára Hiccup, majd idegesen felvette a sisakját, majd a kesztyűjét, és felpattant a biciklijére. -Kövess minket pajti.
Fogatlan persze ezt megértette, rohanni kezdett a folyamatosan tekerő fiatalok után...

Pár perc múlva Hiccup és Astrid, nyomukban az iszkoló Fogatlannal, beértek a falu Nagyterme elé. Egymásra néztek.
-Figyelj, akkor olyan fél három körül találkozzunk ugyanitt, és hívd a srácokat is. -hajtotta le egy pillanatra a sisakja rostéját Hiccup, hogy egy kicsit levegőzzön az arca. -Hány napig leszünk oda?
-Két-három estét szoktunk kint tölteni, úgyhogy így pakolj. -jelentette ki a lány.
-Kaját hoz valaki? -kérdezett újra a fiú.
-Snotlout szokta hozni a grillfelszerelését, Heather pedig a grillezni valót.
-Rendben, akkor én megyek. -mondta Hiccup, majd intett Fogatlannak, hogy iszkoljon utána.

Hiccup leparkolt Gobber háza előtt, és halkan levette a sisakját. Kitámasztotta a biciklijét, és Fogatlannal a kezében, elindult, hogy megnézze, van-e nyitott ablak. A konyhai ablak éppen ki volt nyitva, ezért a fiú beugrott rajta, a kezében a kutyájával. Aztán felrohant a szobájába, és látva, hogy az ajtó is ki volt nyitva, belopakodott rajta. Nem akart senkivel sem találkozni, ugyanis már fél kettő volt, és még meg kellett fürdenie, össze kellett pakolnia a sátorozásra, és Fogatlant is meg kellett fürdetnie, ugyanis az ázott kutyaszag, eléggé szembetűnő. Ezt tekintette a legelső feladatnak, mivel a szag gyorsan terjedt, ezért behurcolta Fogatlant a fürdőszobába, magára zárta az ajtót, és bedobta a kutyát a zuhany alá. Gyorsan lemosdatta, majd törölközővel próbálta megszárítani. Aztán kizavarta Fogatlant, magára zárta mindkét ajtót, és elkezdett maga is lefürdeni. Mikor kész lett, megszárította a haját, és villám tempóban keresett magának egy kényelmes térdnadrágot, meg egy rövidnadrágot. A hosszabbat felvette, majd magára húzott egy trikót és egy inget, és elkezdett bepakolni.
-Rendben, három nap, két éjszaka... -motyogta magának, majd elrohant a szekrényéhez. -Ahh, de mibe pakoljak?
A fiú gyorsan körbenézett a szobában, de mivel nem látott semmit, a kisebb bőröndjén kívül, halkan elindult a padlás felé, és ott próbált keresni valami alkalmasat. Talált is egy fekete sporttáskát, ezért amilyen gyorsan csak tudott, visszafutott a szobájába, és újra nekiállt átkutatni a szekrényét. Mikor minden ruhát amit szükségesnek talált, kipakolta a szekrényből, bezárta a bútor ajtaját, és kiporolta a sporttáskát, majd elkezdte belegyömöszölni a ruhákat. Amint befejezte, nem érdekelte, hogy hatalmas kuplerájt hagyott maga után, halkan, de villámgyorsan lerohant a lépcsőn és elindult a garázsba, hátha talál egy sátrat. Mivel talált is egy két személyeset, a lehető leggyorsabb módon, hozzákötötte a sporttáskához, és futni kezdett a biciklijéhez. Fogatlant bezárta a házba, majd a vállára helyezte a sporttáskát, a becsomagolt sátrat pedig maga elé helyezte, nehogy leesen, vagy valami ilyesmi dolog történjen, majd megnézte az időt.
-Oké, van két percem, hogy odaérjek. -mondta magának, majd megint villámtempóban, elindult a Nagyterem elé...

Hiccup pont időben érkezhetett meg a megbeszélt helyre, mert a többiek már vártak rá. Nagyon le volt izzadva mikor megállt a Nagyterem előtt, és borzasztóan lihegett.
-Na végre Hiccup! -csapott a biciklije kormányára Astrid. -Tíz perce itt várunk rád.
-Igazából csak nyolc perce... -kezdte Fishlegs, de a szőke lány úgy nézett rá, hogy inkább befogta a száját, nehogy leüsse.
-Induljunk, mielőtt még megtalálnak a szüleim. -nézelődött Hiccup, majd Astrid mellett, elkezdett tekerni. Nyilán azért ők mentek elöl, mert ők tudták, hogy hova is kell menni.

Újabb pár perc telt el, és a hét fiatal, lassan megérkezett a medencéhez. A srácok nagy része (kivéve persze Hiccupot és Astridot) nem tudta, hogy milyen gyönyörű, és táborozásra alkalmas helyez talált a szerelmespár, de már csak pár domb, és ők is meglátják. Mikor odaértek, az összes srácnak leesett az álla. Meglepetten bámulták a domboldalakat, és a középen álló tavat. Betekertek egészen a medence közepébe, akkor viszont mindenki kitámasztotta a biciklijét, és levették a sisakokat, meg a kesztyűket. Mindenki máshogy kezdett el gyönyörködni a helyben: Hiccup és Astrid csak egymásra néztek, hiszen ők már jártak itt, Fishlegs az eget, meg néha a domboldalakat bámulta, az ikrek csak hülyeségeket kezdtek beszélni, Heather mosolyogva kémlelte nem csak az eget, hanem az egész medencét, Snotlout pedig eldobta a sisakját, meg a kesztyűjét, majd egy szál nadrágban, elordította magát, és elkezdett rohanni a tó felé.
-Az utolsó egy tízezer éves záptojás! -ahogy ezt kimondta, egy hatalmas bombaugrással belevetette magát a vízbe.
A többiek is elkezdtek beleugrálni a vízbe. Mindenki póló nélkül. Amikor Fishlegs ugrott, még Hiccupra és Astridra is került víz, pedig ők a tó közelébe sem mentek, mivel egyszer már sikerült megfürdeniük. De miután megint eláztak mindketten, Hiccup a szeme sarkából Astridra nézett.
-Még egy fürdőt, hölgyem? -kérdezte szarkasztikusan a fiú, majd kinyújtotta a kezét.
-Azt hittem, hogy sosem kérdezed meg... -felelte a lány, majd miután ledobta a pólóját, egy bombával, beleugrott a vízbe. Hiccup is lekapta az ingét és a trikóját is, majd egy hátra szaltós bombával, követte a többieket a fürdőzésben.
Így szórakoztak vagy azzal, hogy egymást fröcskölték le vízzel, vagy azzal, hogy váratlanul lenyomták egymást a tó fenekére. Főleg Hiccup alkalmazta ezt, leginkább persze Astridon, mert Fishlegset képtelen volt lenyomni a víz alá, Snotlout meg inkább őt nyomta le, minthogy fordítva lett volna. Heathert és Ruffnutot is lenyomta párszor, Tuffnut viszont általában észrevette a fiút, így az akciói kudarccal zárultak. Hiccup éppen most is arra készült, hogy hátba támadja az ikerfiút, ezért csendesen mögé lopózott, és már majdnem sikerült ráugrania, mikor azonban Tuffnut váratlanul megfordult, és úgy nyomta bele Hiccupot a vízbe, hogy az áldozat, még fordult is egyet.
-Ne is próbálkozz Haddock... -kezdte el nyújtogatni a kezét a fiú, majd mikor Hiccup kiemelkedett a vízből, még gúnyosan hozzátette. -A hátsó szemem...mindent lát...
-Milyen hátsó...? -kezdte az áldozatul esett fiú, de az éppen mögötte levő Snotlout rászólt.
-Ne menj bele...
Hiccup hátrálni kezdett, majd éppen meg akarta támadni Heathert, amikor megint áldozatul esett, ugyanis pont amikor ráugrott volna a lányra, az arrébb úszott, a fiú pedig pont belefejelt az iszapba. Mikor felemelkedett a vízből, megrázta a fejét, és annyit hallott, hogy Heather elkezdett egy nevet kiabálni.
-Harald! Végre itt vagy! -ordítozta, majd kimászott a tóból, és odarohant az érkező szőke fiúhoz, és átölelte. Hiccup nem értette a jelenetet, ezért a szeme sarkából rápillantott Astridra, aki szintén nem tudta, mi folyik itt.
-Öhm...Haraldot ki hívta meg? -nézett körbe Hiccup a bandán, de mivel senki nem válaszolt, a volt barátját átkaroló, Heatherre pillantott.
-Hát, én! -jelentette ki mosolyogva a fekete hajú lány, majd elvette Haraldtól a kék sporttáskáját, ledobta a többihez, és egy puszit nyomott a fiú arcára. Hiccup azt hitte álmodik, vagy képzelődik. Harald összejött volna Heatherrel? Ennyi mindenről maradt le, mikor kiviharzott a házból? De...az csak egyetlen nap volt... -Ugye nem baj?
-Mi? Nem, nem dehogy...csak...furcsálltam, egy kicsit... -motyogta Hiccup, majd kicsit idegesen kimászott a tóból, és lassan odasétált Haraldhoz.
A két fiú szinte egymásra sem nézett. Mindketten haragudtak a másikra, valószínűleg a felesleges veszekedésük miatt. Harald elsétált Hiccup mellett, de közben erősen megütötte a vállát a vállával. A barna hajú fiú tudta, hogy ezt most megérdemelte, és, hogy a volt barátjának, teljesen igaza van abban, hogy most gyűlöli. Hiszen egy teljesen átlagos beszélgetést kezdtek el, ő pedig jelenetet csinált belőle, és ezért vesztek össze. Hiccup hallotta, hogy Astrid elindult ki a vízből, és próbálta kicsit megnyugtatni.
-Hiccup, szerintem jobb lenne, ha kibékülnél vele...
-Na ne mondd... -idegeskedett a fiú, majd felmászott az egyik kisebb peremre, és leült elgondolkodni. A barátnője oda is utána ment, csak előtte felvett magára egy tiszta, és száraz pólót.
-Mi a baj? -kérdezte aggódva Astrid, majd óvatosan elkezdte simogatni Hiccup hátát, ami csuromvizes volt.
-Semmi. -jelentette ki búskomor hangon a fiú, majd erőltetetten, rámosolygott a lányra. -Nekem elmondhatod. -mondta Astrid. -A barátnőd vagyok.
-Nem hittem volna, hogy Harald valaha is utálni fog. -húzta el a száját Hiccup, és a vízben őrjöngő szőke fiúra, és a "lehet, hogy barátnőjé"-re. -Mindig tök jól megvoltunk, támogattuk egymást mindenben, és most...egy értelmetlen veszekedés miatt, rám sem akar nézni.
-Hát beszéljétek meg! -unszolta a lány a barátját, majd egy apró puszit nyomott az arcára. Hiccup egy hálás mosolyt öltött fel a fizimiskájára, majd lassan kinyújtózkodott.
Harald és Heather, nagyon jól elvoltak egymással. Lenyomkodták egymást a víz alá, ugráltak egymás hátára, és egy párszor, meg is csókolták egymást. Hiccup innentől vette biztosra, hogy ők ketten, bizony együtt vannak. Nem mintha zavarta volna, hiszen neki is volt barátnője, csak meglepte, hogy Harald egyetlen rövid nap alatt fel tudta szedni Heathert, míg neki több hetébe telt, mire Astrid a csaja lett. Persze, Harald teljesen másfajta fiú volt, mint a volt barátja. Ugyebár a szőke fiú, inkább nőcsábász volt, két-három hónap alatt, volt olyan, hogy három barátnője is volt, míg Hiccup, várt a nagy Ő-re, és szerencsére, meg is találta. Már el is képzelte, ahogy este a tábortűznél, megbeszélik a dolgokat Haralddal, és megint legjobb barátok lesznek. Már ha a fiú, megérti majd azt, hogy Hiccup hibázott, és szeretné jóvá tenni.
-Astrid... -kezdte a mondatot a barna hajú fiú, mire a barátnője érdeklődve fürkészni kezdte az arcát. -Szerinted Harald, meg fog nekem bocsátani?
-Biztosan. -bólintott a lány. -Még én sem tudnék sokáig haragudni rád, nemhogy ő.
-Ezt most vegyem bóknak? -kérdezett újra a fiú, és most ő kezdte fürkészni Astrid arcát.
-Csak nyugodtan. -mosolygott a lány, majd röviden, megcsókolta a barátját.
Hiccup kényelmesen hátradőlt, és nézte, ahogyan öten egyszerre próbálják lenyomni Fishlegset a víz alá, kisebb-nagyobb sikerrel. Néha kuncogott a bandán, néha pedig elgondolkodott rajta, hogy milyen jó neki, ennyi baráttal. Haralddal pedig, igenis ki fog békülni, vagy ne legyen a neve: Hiccup Haddock!

Folytatása következik...